Pankotai Lili: Csessze meg a kurva korrupt kordonkormány

2023. június 16. – 22:37

Másolás

Vágólapra másolva

A 18 éves gimnazistára egy tavalyi tüntetés után figyelt fel az ország, amikor több tízezer előtt mondott el egy beszédet – azazhogy egy slamet, amiben káromkodott is, ezzel pedig kihívta az akkori iskolája és a kormánymédia haragját is.
Pénteken újra felszólalt azon tüntetésen, amit a státusztörvény vitája alatt tartottak a Parlament épülete mellett. A slamjében a saját káromkodásáról, a nem tüntető emberekről és a Fidelitasról is beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!