Választási csalásokra készültek, de végül teljesen mást kaptak az ellenzéki szavazóbiztosok

Másolás

Vágólapra másolva

Az országgyűlési választásokon minden induló pártnak joga van szavazatszámláló biztosokat küldeni a szavazókörökbe. Az ország nagy részén, főleg a kisebb településeken csak a Fidesznek van erős beágyazottsága, ezért korábban sok helyen nem voltak ellenzéki szavazatszámlálók. Idén a 20K mozgalom felhívására az ország minden pontjára találtak ellenzéki szavazatszámlálókat is, a választás napján így több mint húszezer önkéntes, főként városi értelmiségi szavazatszámláló utazott el az ország különböző pontjaira segíteni a választások lebonyolítását. Közülük kértünk meg négy embert, hogy meséljék el a tapasztalataikat.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!