Nincs egyszerű dolga annak az újságírónak, aki feladatául kapta, hogy elemezze Orbán Viktor szombaton a Várkert Bazárban elmondott évértékelőjét. Okosakat írni ugyanis általában azokról a beszédekről lehet, amik valósága legalább részben átfed az enyémmel, azokkal tudok vitatkozni, azok mögött tudom feltárni a politikai szándékot. Ilyen volt például Magyar Péter évértékelője a múlt héten, és egyébként ilyenek voltak Orbán korábbi beszédei is. Látható volt mögöttük a politikai szándék, le lehetett vezetni, milyen irányba és miért akarják befolyásolni a választói magatartást, és ez összevethető volt általános erkölcsi-morális elvekkel.
Orbán Viktor mostani beszéde viszont nem ilyen volt. Orbán Viktor ugyanis elszabadult.
Nem a közös valóságunkat akarja már a saját politikai szándékainak megfelelően hajlítani, neki és körének már saját, külön bejáratú politikai valósága van.
A Fidesz és Orbán persze már régóta dolgozik azon, hogy akik nem rá szavaznak, azokat teljesen kiírja a politikai létezésből, de ezt a folyamatot eddig gátolta, hogy – ha belföldön már nincs is sok félnivalója, de – azért a nemzetközi retorzióktól eddig tartott a miniszterelnök. Nem mert teljesen rálépni a gázra, amíg a demokraták voltak kormányon Washingtonban, vagy amíg jöttek fejlesztési források az Európai Uniótól.
Az EU-s források már évekkel ezelőtt elapadtak, és januárban Donald Trump került hatalomra az Egyesült Államokban, Trumpot pedig fontos szövetségesének tartja a miniszterelnök (az még nem derült ki, mennyire kölcsönös ez a vonzalom), Orbán pedig letépte láncait.
A miniszterelnök mintha Trump figyelmét is fel szerette volna hívni, hangsúlyozta, hogy ő már 15 éve azt képviseli, amit most az új amerikai elnök. „Legyünk büszkék mi, magyarok: kivettük a részünket a világ megváltoztatásából, mi voltunk a lázadás úttörői, előhírnökei és elindítói is” – mondta. Orbán szerint ez elképesztő munka volt, lényegében hazárdjátékhoz hasonlította az elmúlt éveket, amikor – értelmezése szerint – egyedül, szembeszélben küzdöttek a magyarok. Most viszont megjelent Donald Trump, aki úgy alakítja át a harcot, mint amikor Dávid Góliát elleni küzdelmében „megjelenik Dávid bátyja is, aki elég marcona legénynek látszik”.
Az amerikai elnökkel és a világ leggazdagabb emberével a háta mögött pedig már Orbánnak is nagyobb a szája. Bejelentette például, hogy betiltják a Pride felvonulást, hogy beleírják az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő, és hogy azt, amit ő Soros-hálózatnak nevez, húsvétig kisöprik Magyarországról. Ezek tehát olyan dolgok, amiket Orbán eddig is szeretett volna meglépni, csak eddig nem merte, esetleg a demokrata amerikai kormány vagy az EU szankcióitól tartva.
Most viszont feltörtek az érzelmek a nagy lázadóból, és mindenét beveti az olyan veszedelmes ellenfelekkel szemben, mint az elfogadásért harcoló Pride, a hatóságok jogtiprása ellen fellépő jogvédő szervezetek vagy a független sajtó. Orbán szerint ezek a szervezetek ugyanis igazából egy robusztus hatalmi gépezet részei, ez a gépezet pedig azon dolgozik, hogy a nemzetek „szabadságát és függetlenségét letörjék, felmorzsolják és felemésszék, hogy a birodalom fennmaradhasson”. Arra pedig már senki nem emlékszik, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak is a Magyar Helsinki Bizottság segített, sőt a 2010 előtt kordont bontó Orbán Viktornak meg a TASZ, és hogy a 2010 előtti kormányokkal szemben meg a Fidesz hivatkozott a Transparency International jelentéseire. Ezek a szervezetek valóban azért dolgoznak, hogy az állampolgárokat ne tudja olyan könnyen elnyomni a hatalom, és ebben a formában persze szúrja is a Fidesz szemét a működésük, mert Magyarországon a Fidesz a hatalom. Bármennyire is lázadóknak akarnak látszani, ők valójában az urak.
A közös valóság megélésében az sem segít, hogy Orbán Viktor ebben a beszédében is rendszeresen hányt az ellenfelei szemére olyan dolgokat, amiket valójában ő maga csinál. Beszéde elején például azt mondta, hogy amikor az ellenfeleiket szembesítik azzal, hogy hazudnak, akkor ők azt mondják, „az tegnap volt, ma meg ma van”. Mindezt alig pár héttel azután, hogy maga Orbán nevezte a háborús szankciókat „a béke eszközének” a Kossuth rádióban, pedig az elmúlt két évben még kormányzati reklámkampányt is húztak fel arra, hogy a szankció nagyon, de nagyon rossz dolog.
Azzal is vádolta a magyar ellenzéket, hogy „birodalmi udvarokban csicskáztatott lakájpolitikusaik” vannak, de hát „birodalmi udvarokban” az utóbbi években inkább ő járt, vagy Szijjártó Péter külügyminiszter, aki még Alekszej Navalnij temetése napján is arról posztolt videót, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel nevetgél. Igen, persze Orbán fejében az a bizonyos gonosz birodalom nem a független országokat megtámadó, ellenzéki politikusokat meggyilkoló Oroszország, hanem az Európai Unió. És igen, ezt is nehéz a közös valóságunk részének nevezni.
Orbán azt is tanácsolta a párttársainak, hogy „ne szeressünk bele a tavalyi sikereinkbe”, és itt sem volt könnyű rájönni, mire gondol. Az inflációra? A kegyelmi ügyre? A születésszámok beesésére? Az eddigi legrosszabb választási eredményre?
Mindegy, persze, Donald Trump majd biztosan segít. És a Fidesz tapsol is az amerikai elnöknek, aki épp szétveri a nemzetközi együttműködés 1945 óta működő csatornáit, és Orbánék annak is nagyon örülnek, hogy az amerikai külügy már az oroszokkal tárgyal a háborúról, Ukrajna és az EU nélkül (azaz nélkülünk is, pedig itt vagyunk a szomszédban), vagy hogy a világ leggazdagabb emberének vezetésével afrikai gyerekek rákgyógyszereinek finanszírozását állítja le az amerikai kormányzat. Orbán szerint így néz ki az áttörés éve. Hát, sok sikert hozzá, biztos remek lesz.
A miniszterelnök közben tovább hangoztatja, hogy az Európai Bizottság el akarja venni a 13. havi nyugdíjat, sőt, ennek védelmében indul majd az egyik „nagy csata”. Nem érdekli az sem, hogy a Bizottság valójában nem akar ilyesmit. Nagy csata indul majd Orbán szerint a migráció ügyében is, igaz, azt már sajnos nem sikerült összekötnie, hogy a USAID támogatásainak leállítása pontosan azzal a humanitárius válsággal fenyeget Afrikában és a Közel-Keleten, ami miatt bevándorlók százezrei indulhatnak meg ismét az Európai Unió felé. „Genderügyben” is „nagy csata” várható, a gyerekeink védelme érdekében kell például majd az alkotmányba írni, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. A nemi identitásukat kereső vagy abban bizonytalan gyerekek meg oldják meg a saját problémáikat, az ő helyzetükön inkább rontani szeretne a Fidesz. Mármint persze kizárólag a gyerekvédelem jegyében.
Orbán trumpista eufóriájában odáig ment, hogy Ukrajnát már „Ukrajna nevű területnek” nevezte, és nyilvánvalóvá tette: ő soha nem fogja engedni, hogy Ukrajna a magyarok ellenében EU-tag legyen. Tehát három éve indult egy háború, Orbán pedig azóta igyekszik rugdosni az áldozatot, ahol csak tudja. Eddig igyekezett csak kicsiket rúgni, hogy ne vegyék észre sokan, most viszont úgy értelmezi, hogy Trumppal egy oldalon áll, ezért már nekifutásból rugdal.
A beszédnek valójában egyetlen részéből derült ki, hogy a valóság bizonyos részeit azért még érzékeli Orbán: tisztában van vele, hogy Trump kereskedelempolitikája miatt vámháború közeleg. Persze Orbán nem mondta ki, hogy Trump politikája miatt várható a vámháború, de így is nagy pofon ez az évek óta a konnektivitást szajkózó és a bezárkózó gazdasági blokkok kialakulása ellen harcoló magyar „nagystratégiának”.
De ez sem lényeges, hiszen Orbán bejelentette azt is, hogy a 2026-os választáshoz közeledve ismét óriási osztogatást tervez. Hogy miből? Azt nem tudni.
