Ungváry Krisztián: Előkészületi hazaárulási bűncselekmény lehet az, amit a megadáspárti Orbán Balázs mondott

Orbán Balázs 2024. szeptember 26-án a vele készített Mandiner-interjúban azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány épp 1956 tanulságai miatt jutott arra a meggyőződésére, hogy Ukrajna védekezése az orosz agresszióval szemben rossz lépés. És ezért „bár nyilvánosan nem vagy csak nagyon finoman” mondják el a véleményüket, de pont 1956-ból kiindulva a magyar kormány nem védekezett volna, mert ez felelőtlenség, hiszen „óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel”.

Erre a megnyilatkozásra már jó néhány egyet nem értő vélemény érkezett, miközben az alapállítást, nevezetesen azt, hogy a magyar álláspont szerint Ukrajna hagyjon fel a védekezéssel, sem Orbán Balázs nem vonta vissza, sem a miniszterelnök. A kormányfő ugyan hibának minősítette politikai igazgatója szavait, de elnézőleg igyekezett megvédeni őt. Tehát véleményük szerint a kívánatos forgatókönyv továbbra is az lenne, hogy Ukrajna ne védekezzen az őt megtámadó Oroszországgal szemben. Tekintettel a nyilatkozat súlyos belső logikai ellentmondásaira, valamint arra, hogy a megadáspárti Orbán Balázs egyébként a fegyveres testületek, így a honvédség vezetőit is képző Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanácsadó testületének elnöke, ezen nem csodálkozhatunk.

Mielőtt azonban én is értékelném Orbán Balázs nyilatkozatát, érdemes megnézni egy kicsit közelebbről, hogy mik lettek volna a feltétel nélküli megadás körülményei akkor, amennyiben Magyarországon 1956-ban is az történt volna, mint ami most történik Ukrajnában. Az alábbi fiktív leírás annyiból egyáltalán nem fiktív, hogy egy az egyben modellezi és Magyarországra alkalmazza azt, ami 2022 óta Ukrajnában történt.

Nézzük tehát a modellt.

Első magyar háborús nap, november 4. Nyikita Hruscsov pártfőtitkár az elmúlt hónapokhoz hasonlóan aznapi beszédében is kifejtette, hogy önálló magyar nemzet nem létezik, mert az csak egy, a Szovjetunióban elismert finnugor népcsoport egy leágazása, és a nyelv sem önálló, csak egy finnugor dialektus. Az, ami a tankönyvekben mint magyar állam szerepel, valójában a vallásszabadságot hirdető Arany Horda által létrehozott alakulat volt, az Árpád-házi uralkodók pedig egy halicsi nagyorosz dinasztia leszármazottai, némi finnugor beütéssel. Az ország ellen meginduló támadást Nagy Imre rádiószózatának megfelelően a honvédség és a nemzetőrség csapatai szinte mindenütt ellenállással fogadják. Nagy Imre azzal utasítja vissza a jugoszláv követség ajánlatát, amely szerint Belgrádba menekítenék, hogy nem taxira van szüksége, hanem fegyverre.

Orbán Balázs, a Nagy Imre-kormány politikai igazgatója azonban ebben a helyzetben is a megadás mellett kardoskodik a november 4-i kormányülésen, letorkolva Nagy Imrét, Bibó Istvánt, Maléter Pált és társaikat.

Első magyar háborús hét, november 11-e. A ferihegyi és tököli reptéren megsemmisült az oda légideszant alakulatként ledobott szovjet ejtőernyős hadosztály. A szovjet harckocsioszlopok Vecsés és Gödöllő térségében elakadtak. A Csehszlovákia felől Budapest irányába nyomuló szovjet páncélosok a kettes úton lelassulnak, a nógrádi dombok között a terepet kiválóan ismerő helyi ellenállók súlyos veszteségeket okoznak nekik. Katalinpusztánál két szovjet tábornok is életét veszti. A támadók logisztikáját teljesen szétzilálja, hogy Salgótarján és Balassagyarmat a súlyos tüzérségi csapások ellenére kitart, így a szovjetek nem tudják az északról Budapest felé vezető vasútvonalakat használni a főváros ellen nyomuló erőik ellátásához. A 3-as úton Hatvan, Mezőkövesd és Gyöngyös mellett összesen 152 kiégett vagy elhagyott szovjet járművet számoltak össze. Mindenütt, ahol a szovjet csapatok előrenyomulnak, ellenállásba ütköznek, kivéve Nyíregyháza–Mátészalka térségét, ahol a honvédség néhány vezetőjének árulása miatt előre tudtak nyomulni.

A magyar nagyvárosok közül Nyíregyháza szovjet kézre kerül, de Miskolc és Debrecen tartja magát. Nagy Imre koalíciós kormánya a november 4. reggeli felhívásnak megfelelően továbbra is kéri a Nyugat segítségét, ami azonban ekkor még csak kötszerek és élelmiszer küldésének ígéretére korlátozódik. A miniszterelnök mindennap este hét órakor személyesen beszél a rádióban az ország népéhez. Budapest közigazgatási határát még egyetlen szovjet harckocsi sem érte el. A magyar honvédség állományának 97 százaléka vállalja a fegyveres harcot. Budapesten a lakosságnak a honvédségi raktárakból fegyvereket osztanak, a Nemzetőrségbe egy hét alatt 42 315 budapesti lakos jelentkezik. A fegyveres harcra jelentkező önkéntesek száma országosan meghaladja a százezret.

Eközben az Egyesült Államoktól megérkezik az első szállítmány gyalogsági páncéltörő fegyver. Nem sokkal később a Nyugat aknavetőket, légvédelmi fegyvereket és rengeteg lőszert küld, ezzel elejét veszi, hogy a honvédségi raktárak kifogyjanak. A nyugati határ folyamatosan nyitva áll, és Ausztria felől folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok. Több ezer, a világháború végén nyugatra menekült magyar férfi érkezik vissza az országba, hogy fegyvert fogjon.

Orbán Balázs mint a Nagy Imre kormány politikai igazgatója azonban ebben a helyzetben is a megadás mellett kardoskodik a kormányülésen.

Az első magyar háborús hónap, december 11-e. A magyar hatóságok letartóztatják a civilben bujkáló Kádár Jánost, akit a KGB korábban arra készített fel, hogy a fővárosban alvó sejtekként megbúvó ÁVH-tisztek és KGB-ügynökök valamint a szovjet légideszantosok segítségével foglalja el a rádiót és jelentse be a „Munkás-Paraszt-Kormány” megalakulását. A Csehszlovákia felől benyomuló szovjet erők Vác és Szentendre térségében végleg elakadnak. Moszkva a rettenetes veszteségek miatt, a csehszlovák vezetés fokozódó szkepticizmusát is érzékelve, az északi offenzíva leállítása mellett dönt. A szovjet erők Moszkva szóhasználatával élve „a jó szándék jeleként” Csehszlovákia felé visszavonulnak, közben azonban kirabolják szinte az egész Nógrád és Komárom-Esztergom megyét. Az esztergomi bazilikát, a váci székesegyházat és a szentendrei múzeumokat teljesen kifosztják. Közben az országba megérkeznek az első nehézfegyverek is, részben kerülő úton Jugoszláviából, részben Ausztrián át a NATO-tagországoktól.

A honvédség és a nemzetőrség csapatai egy hónapos szovjet megszállás után felszabadítják Hajdúdorogot. A városban a magyar hatóságok 356 meggyilkolt civil holttestét fedezik fel. A legfiatalabb áldozat három, a legidősebb kilencvenkét éves. Az ország területén a szovjet csapatok a Kazincbarcika–Encs–Mád–Tokaj–Nyíregyháza–Debrecen–Berettyóújfalu vonalra szorultak vissza.

A közszolgáltatások a szovjet légierő bombázásai ellenére mindvégig működnek. Nincs élelmiszerhiány, a falvakból tömegesen áramlik az élelmiszer a városokba. A vasút perce pontosan indítja és érkezteti a vonatokat, a menekültek így biztonságosan el tudnak jutni az ország nyugati részébe. Ausztria az ENSZ és a nyugati országok segítségével már rögtön a határon gondoskodik a téli hidegben érkező magyar menekültekről.

Orbán Balázs mint a Nagy Imre kormány politikai igazgatója azonban ebben a helyzetben is a megadás mellett kardoskodik a kormányülésen.

Természetesen felvethető, hogy ezek a hasonlatok rendkívül történelmietlenek. A kritika azonban nem engem kell hogy érjen, hanem Orbán Balázst, aki ezt az 1956-os analógiát kitalálta, ami csakugyan teljes mértékben történelmietlen, és ezt leginkább épp az általam írt fiktív, azonban az ukrán háború eseményeit 1956-ra pontosan vetített forgatókönyv mutatja.

Azonban ha már Orbán Balázs volt annyira könnyelmű, hogy erre az analógiára ragadtatta magát, fel kell tennem a kérdést: amennyiben az 1956-os forradalom úgy alakult volna, ahogyan az előbbi, szigorúan az ukrán példából levezetett forgatókönyv is mutatja (utalok itt arra, hogy az orosz megszállás jelenleg is csak Ukrajna területének 20 százalékára terjed ki), akkor mit csináltak volna Orbán Balázzsal, ha a Nagy Imre-kormány politikai igazgatójaként előadja azt az ötletét, hogy a háború értelmetlen, mert az ország megsemmisült, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megye nagy része „elveszett”, és a magyar emberek „a semmiért” halnak meg? Az a gyanúm, hogy Nagy Imre minisztertársai a helyszínen agyonverték volna, maga a miniszterelnök pedig elhányta volna magát Orbán szavainak hallatán.

Egyébként Orbán Balázs kijelentéséből az következik, hogy a magyar történelem egyetlen bölcs politikai döntése 1944. március 19-én történt, amikor a magyar kormány úgymond a vérontás elkerülése érdekében az úgynevezett értelmetlen harc helyett megértéssel fogadta a Német Birodalom csapatait.

Ez az, ami ezek szerint példaértékű. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos felelőtlen háborús gyújtogatók, a pesti srácok pedig a politika által bábként feláldozott szerencsétlen lúzerek. A német megszállókra egyedül revolvert fogó Bajcsy-Zsilinszky Endre szánni való idióta ezek szerint, még szerencse, hogy az utcaelnevezés fővárosi hatáskör, de ha Orbán Balázs szavait komolyan vesszük akkor hamarosan Sztójay Döme utca lesz ott, ahol eddig Bajcsy-Zsilinszky Endre út volt, az ország legnagyobb nemzeti ünnepe pedig nem március 15. hanem március 19., amelynek neve a NER-ben a bölcs politikai döntés napja.

Az, hogy a miniszterelnök politikai igazgatójával interjút készítő Kohán Mátyás történelmi ismeretei finoman szólva csekélyek, és még csak nem is kísérli meg leplezni Ukrajnával és az USA-val kapcsolatos ellenszenvét, nem meglepő. Érdekes elem, hogy Kohán Mátyás 1956 kapcsán a Brezsnyev-doktrínára hivatkozik, pedig azt csak tizenkét évvel később, 1968-ban hirdette meg a szovjet vezetés – nota bene, 1956-ban Moszkvában még Nyitika Hruscsov volt az úr. Ugyanide sorolható az az állítás, hogy az USA azért hagyta „cserben” Magyarországot, mert neki az ország 1956-ban „nem volt fontos”.

A gimnáziumi történelemtankönyvet csak felületesen kell tanulmányozni ahhoz, hogy tudhassuk: nem erről volt szó, hanem arról, hogy az USA nem kívánt kockáztatni egy atomháborút azért, hogy felborítson egy egyébként egyezményekkel is körülbástyázott status quót, pláne úgy nem, hogy a magyar ellenállás 1956-ban rendkívül gyorsan összeomlott. Magyarán: ha az USA akart volna, akkor sem tudott volna 1956-ban kin segíteni. Ezzel szemben Ukrajna orosz befolyási övezetbe tartozásáról semmilyen nemzetközi megállapodás nem létezett, helyette több mint fél tucat szerződés garantálta elvileg ennek az országnak a függetlenségét. Az ukrán ellenállás pedig – mint ahogyan a példa is mutatja – egyáltalán nem omlott össze, és nyugati segítség nélkül is komoly eredményeket ért el.

Míg Kohán Mátyás simán csak műveletlen,

Orbán Balázs megnyilatkozása szintlépés. Itt és most az történt ugyanis, hogy egy felelős magyar politikus szerint a szabadság és a függetlenség, vagy másképp megfogalmazva az önálló nemzeti és állami lét az „semmi”, Oroszország hadicéljaival kapcsolatosan pedig a legcsekélyebb kritika említése sem szükséges.

Mindez a magyar szuverenitást garantálni hivatott Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanácsadó testülete elnökének szájából hangzik el. Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb, hiszen Orbán Balázs állítása csak úgy értelmezhető, hogy a védekezés akkor is értelmetlen volna, ha Oroszország Magyarországot támadta volna meg. Ahogyan Rácz András is írta: eddig csak sejthettük, de most már tudjuk is, hogy a kormány nem védené meg Magyarországot egy orosz támadással szemben.

Mielőtt megítélnénk Orbán Balázs tettét, meg kell kísérelnünk megérteni, hogy miért is mondta azt, amit mondott. A logika szabályai szerint három magyarázat volna elvileg lehetséges (azt, hogy nem volt beszámítható, kizárhatjuk).

1. Az első a zsigeri konfliktuskerülés, de ezt épp a Fidesz politikájának ismeretében kizárhatjuk, hiszen a NER éppenséggel soha sem habozott felvállalni konfliktusokat.
2. A második a cinizmus, azonban ez sem jó magyarázat, mert egy politikus érdek nélkül nemigen szokott nyilatkozni. Orbán Balázsról sok rosszat lehet gondolni, de azt nem, hogy ne volna tudatos és megfontolt az, amit mondani szokott. A konkrét esetben épp ő tartotta fontosnak elmondani ezt az 1956-os hasonlatot.
3. Marad tehát az utolsó lehetőség, nevezetesen az, hogy Orbán Balázs azért kívánja Ukrajna kapitulációját, mert egy orosz kiütéses győzelem volna számára politikailag a leginkább kívánatos. Ezt az interpretációt sok minden támasztja alá, például az, hogy a kormánymédiában szinte nem hangzik el érdemi kritika Oroszország kapcsán, vagy az, hogy a NER működése számos ponton az orosz módszerek átvételéből áll (álpártok alapítása, sajtóirányítás, választási manipulációk, sérelmi emlékezetpolitika, az állami költségvetés családi célú használata, a dekadens Nyugat elleni „szabadságharc” stb.). Végül is logikus: ha valaki annyira közelállónak érzi magához az orosz módszereket, mint a NER politikusai, akkor miért ne kívánhatná azok győzelmét? Mindez sokat elárul az érintettek erkölcsiségéről és demokráciafelfogásáról, de ezzel most nem terhelem az olvasót.

Egy jogi üggyel azonban mégis foglalkoznom kell. A hazaárulás mint büntetőjogi kategória ugyanis ma is létezik. A 2012. évi C. törvény 258. §-a – a következőket rendeli:

Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején vagy
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.

[11]
Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Orbán Balázst már tényleg csak egy pici lépés választja el attól, hogy ezt a bűncselekményt, pontosabban a hűtlenség minősített esetét elkövesse. Nevezetesen az, hogy ezt az ötletét közvetlenül az Oroszországi Föderáció valamelyik diplomatájával ossza meg. Minősített esetről van szó, hiszen a cselekmény jogszerűen gyakorolt állami szolgálatával visszaélve történik.

Pusztán logikai úton arra kell következtetnem, hogy az előkészületi magatartás már most is megállapítható lenne. Az Oroszországi Föderáció vezetője, Vlagyimir Putyin egyébként többször is kifejtette, ellenzi Magyarország NATO-tagságát, és amint ismeretes, Oroszország ahol csak tudja, érvényesíti is politikai akaratát. Ezek után az a kijelentés, hogy orosz agresszió esetén értelmetlen a védekezés, felhívás a keringőre.

Túl azon a megállapításon, hogy Orbán Balázs szavai előkészületi bűncselekményként feltehetően az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekményt is megvalósíthatják,

más szempont is van, ami miatt ez a kijelentés gyalázat. Azokkal az országokkal szemben, amelyek számára jelentett valamit a függetlenség, mint az egymástól kulturálisan egyébként fényévnyi távolságban lévő Finnország és Afganisztán, Oroszország meghátrálni kényszerült.

Orbán Balázs olvasatában tehát Gustav Mannerheim marsall is nyugati háborús uszító volt, mert 1939-ben nem adta meg magát Sztálinnak, hanem „vágóhídra hajtotta” a finn fiatalságot.

Az olvasók tájékoztatása érdekében végül szükséges itt is leszögezni Putyin Ukrajnával kapcsolatos hadicéljait. Ezeket ugyan Orbán Balázsnak egészen pontosan ismernie kell, azonban a magyar olvasók jelentős része nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogy

• Vlagyimir Putyin több beszédében egyértelművé tette, hogy számára önálló Ukrajna mint entitás nem képzelhető el;
• Vlagyimir Putyin ugyanígy több beszédében is leszögezte, hogy önálló ukrán kultúra és önálló ukrán nép mint olyan nem létezik.

Ezek tehát azok a feltételek, amelyeket Ukrajnának Orbán Balázs szerint akceptálnia kellene.