„Tisztelt újságíró! Kérését nem engedélyezem!” – Ma van a sajtószabadság világnapja

„Tisztelt újságíró! Kérését nem engedélyezem!” – Ma van a sajtószabadság világnapja
Illusztráció: szarvas / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Május 3-a a nemzetközi sajtószabadság napja.

Magyarországon, bátran mondhatjuk, rossz bőrben van a szabad sajtó, hiszen az elmúlt tíz évben egyre csökkent a hatalmat korrekten ellenőrző szerkesztőségek száma, és egyre több az olyan újság, rádió és tévé, amelynek a tulajdonosai kötődnek a politikához, politikusokhoz.

A Riporterek Határok Nélkül szervezet sajtószabadság-mutatója évente értékeli 180 különböző ország sajtószabadságának állapotát. Magyarország – 14 évnyi folyamatos hanyatlás után – most a szomorú 92. helyen áll.

2006-ban még a tizedik helyen álltunk.

Ma nemcsak a magyar sajtót érik fájdalmas veszteségek, hanem a magyar emberek információhoz jutásának lehetőségei is folyamatosan csorbulnak. A szűkülő médiatér mindannyiunk szabadságát korlátozza, a demokráciát gyengíti, ezért határoztuk el: merünk nagyot álmodni, és egy nagy, független, szabad hírportált hozunk létre. Megírjuk a valóságot, hogy az olvasóknak lehessen véleményük róla.

Elvileg a magyar állam elkötelezett a tájékoztatás mellett, legalábbis Magyarország Alaptörvényében az szerepel, hogy az állam biztosítja a szabad tájékoztatás feltételeit, továbbá hogy elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Ennek ellenére a tájékoztatás és információhoz jutás szabadsága bizony sérül Magyarországon. Az állami, közfeladatokat ellátó személyek, szervezetek, testületek, minisztériumok, politikusok nagyon gyakran nem válaszolnak az újságírói megkeresésekre.

Egy példa, amiről korábban már írtunk: a Telex létezésének első száz napján

ötvenkét különböző megkeresést küldtünk magyar minisztériumoknak, és mindössze kilenc esetben kaptunk választ.

Hasonló jelenséget tapasztaltunk az állami egészségügyben is, a járványügyekben rendkívül nehéz tájékozódni és tájékoztatni. Ahogy arról korábban írtunk,

az operatív törzs rendre nem válaszol a Telex kérdéseire, a kórházakba nem jutunk be, a mentőszolgálat alig reagál, és az egészségügyi dolgozóknak egyszerűen meg van tiltva, hogy szabadon beszéljenek az újságírókkal.

Pedig nem azért kérdeznénk, hogy zavarjuk az egészségügyi dolgozók munkáját. Velük együttműködve, hozzájuk alkalmazkodva tudósítanánk. Mert pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy az egészségügyi intézményekben rendkívüli helyzet van, és nem célunk, hogy vájkáljunk vagy méltatlan helyzetekben mutassunk betegeket vagy a fáradt, leterhelt egészségügyi személyzetet.

A célunk az, hogy megmutassuk a valóságot, az egészségügyi dolgozók hősies helytállását, a napi sok száz emberi tragédiát vagy gyógyulás utáni boldogságot. Egyszóval: dokumentáljuk a történelmi helyzet valóságát.

A média tájékoztató funkciója ugyanis pláne egy olyan időszakban különösen fontos, amikor még mindig sokan hangoztatják, hogy ez a vírus nem is létezik.

Az átláthatóság a Telex egyik alapértéke, a sajtószabadság világnapjára készült cikkünkben ezért döntöttünk úgy, hogy bemutatjuk, milyen falakba ütközünk. Íme az elutasító levelek tömegei, amelyeket a világjárvány során az egészségügyi intézményektől tudósítói megkereséseinkre kaptunk.

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

____________

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!