És a vírus tud róla?

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt órák vagy bővebben egy-másfél nap magyarországi eseményei, ha nem lennének aggasztóak a vírus terjedésével kapcsolatos adatok, a halálozási és kórházba vagy lélegeztetőgépre kerülési mutatók, bőven adnának okot arra, hogy ironikus félmondatokkal rugózzunk Orbán Viktor kormányának válságkezelési nehézségein.

De épp azért, mert egy pandémiás szempontból is nagyon súlyos, a kormány újabb intézkedéseinek hatásai miatt várhatóan gazdasági szempontból is rendkívül kritikus időszakban vagyunk, vagyis még inkább leszünk, tekintsünk el ettől. Rögzítsünk néhány tényt, ami szomorúan bemutatja, hogy a több mint tízévnyi kétharmados kormányzásba és a kitalált ellenségek (Soros, Brüsszel, migránsok, szivárványcsaládok, színészek, sajtó stb.) elleni árnyékbokszolásba belekényelmesedett kormány mennyire össze tud zavarodni, amikor egy valós és drámai kihívással kell szembesülnie.

Noha már a lezárások bejelentésének módja – a Gulyás Gergely szavai után maradt nyitott kérdések, amik miatt például az iskolák előbb elkezdtek gyerekfelügyeletet szervezni a jövő héttől, majd péntek délben közölték a szülőkkel, hogy erre sincs lehetőség, még ha mondjuk mindkét szülő az egészségügyben dolgozik is, napi 12 órában – vitathatóan hatékony volt, a kormányzati válságkezelés nehézségének legnyilvánvalóbb jele az az oltási káosz, ami pénteken bukott napvilágra.

Orbán Viktor a reggeli rádióinterjúban azt mondta, az adatalapú, tömeges oltásnál „ha az adatok nem stimmelnek, akkor sajnos semmi sem stimmel”. Márpedig az adatok számos esetben nem stimmelnek, mint erről mi is írtunk. A miniszterelnök szavai után nem sokkal megjelent a koronavírus kormányzati információs oldalán egy ezzel megegyező tartalmú tájékoztatás, miszerint „az erre a hétvégére meghirdetett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad. Az a több mint 70 ezer 60 év alatti krónikus beteg, akit csütörtökön SMS-ben hívtak oltásra, más időpontban lesz beoltva.”

Ez utóbbit azonban nem sokkal később már törölték is, majd György István államtitkár az operatív törzs pénteki tájékoztatóján előbb arról beszélt, hogy „szeretne mindenkit megnyugtatni a pénteken megjelent »dezinformációkkal« kapcsolatban”, mert „az oltási tervnek megfelelően az erre a hétre tervezett oltási program ütemesen és jól halad”. Majd nem sokkal később bejelentette, hogy „később fog megtörténni annak a 74 ezer embernek az oltása, akik az SMS-ben kapott tájékoztatás szerint most hétvégén kapták volna meg az AstraZeneca-vakcinát.” (Hogy ennek fényében milyen dezinformációkra gondolt, arra tippelni sem tudunk.)

Az oltásokkal kapcsolatban az emberekben egyébként is nagy a bizalmatlanság, sajnos sokan eleve oltásszkeptikusok, mások csak a keleti vakcinákban nem bíznak. Pár napja volt hír arról, hogy az oltásra hívottaknak csak a fele kérte azt a vakcinát, amit kaphatott. Ez a mostani káosz biztosan nem segít az oltásba, illetve ezzel szoros összefüggésben a kormányzatba, annak válságkezelő képességébe és szavahihetőségébe vetett hit és bizalom javításában.

A kormány és elsősorban Orbán Viktor előszeretettel használ katonai, militáns hasonlatokat, példázatokat a beszédeiben. Folyamatosan háborúban áll, verbális, kitalált háborúban a valóságát valójában nem fenyegető ellenségekkel, utolsó összecsapásokat hirdet, megtámadott országot vizionál – és a nem létező ellenségek nem létező támadásait sikerrel vissza is veri, nézzék meg, Soros Györgyöt még mindig nem koronázták magyar királlyá például.

Ebből a militáns, katonás-háborús kommunikációból most se tudott kiszakadni, pénteken azt mondta, hogy „a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában vagyunk”. Miközben ő maga is azt mondta, hogy vannak szakértők, akik szájából a negyedik hullám kifejezés is elhangzott már, és hogy akár 15-20 ezer ember is kórházba kerülhet a koronavírus miatt (most közel hétezren vannak kórházban). Nagyon nehéz elhinni, hogy ez lenne a háború utolsó szakasza – és akkor már megint a bizalmi válság kérdésénél vagyunk –, ha pedig mégis komolyan gondolta, akkor Hofi szellemét megidézve hadd kérdezzünk csak annyit: „És a vírus tud róla?”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!