Minden csatatérállamban jobban szerepelt Donald Trump

Minden csatatérállamban jobban szerepelt Donald Trump
Egy Trump-szimpatizáns örül a wisconsini választási eredménynek – Fotó: Yuri Cortez / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Jelenleg is zajlik a november 5-i amerikai elnökválasztás utáni szavazatszámlálás, de a legtöbb médium már Donald Trumpot tekinti megválasztott elnöknek, akinek sikerült a megválasztásához szükséges 270 elektornál többet is begyűjtenie. Korábbi elemzésünkben már felvázoltuk, hogy az Egyesült Államok elnöki pozíciója a csatatérállamokban fog eldőlni, és ez nem is volt másképp idén sem. Jelen elemzésünkben azt jártuk körbe, hogy abban a hétből öt csatatérállamban, ahol a feldolgozottság már 90 százalék felett jár, mi vezetett Donald Trump győzelméhez, vagy legalábbis hol gyűjtött új szavazókat a republikánus elnökjelölt. A Választási Földrajz elemzése következik.

Georgia

Georgia volt az egyik első csatatérállam, ahol eldőlni látszott az eredmény. Itt 2020-ban még Joe Biden győzött 0,23 százalékpontos előnnyel, viszont Donald Trump az államban szinte mindenhol tudta növelni a támogatottságát. A legnagyobb arányban azokban a megyékben, ahol már korábban is eleve magasabb volt a republikánus jelöltre leadott szavazatarány, viszont a fővárost (Atlantát) tartalmazó Fulton megyében is mérsékelni tudta demokrata elnökjelölttől elszenvedett négy évvel ezelőtti hátrányát.

Észak-Karolina

Az idei csatatérállamok közül négy évvel ezelőtt csupán egyet nyert meg Donald Trump, Észak-Karolinát, majdnem másfél százalékpontos előnnyel. Idén viszont ezt a különbséget 3,3 százalékpontosra tudta változtatni, legalábbis a szavazatok 97 százalékának összeszámlálásakor. A republikánus elnökjelölt két területen tudta növelni a támogatottságát: egyrészt az állam délkeleti részén, ahol már korábban is jellemző volt a jobboldali fölény, másrészt pedig Észak-Karolina északkeleti, demokrata többséggel és a fekete népesség magas arányával jellemezhető részein. A választási térképre rápillantva és az eredményeket megyei szinten megnézve látható, hogy ezen a területen a demokrata többség megmaradt, de az előny mérséklődött.

Wisconsin

A megyék 94 százalékában jobban teljesített idén Donald Trump Wisconsinban, mint négy évvel ezelőtt, átlagosan ráadásul 1,5 százalékpont felett van a támogatottságának növekedése. Mindezek azt eredményezik, hogy a szavazatok 99 százalékának összeszámlálásánál 1 százalékpont a republikánus jelölt előnye. Ráadásul a nagyvárosokat tartalmazó megyékben is növelni tudta a szavazatarányát, a legnagyobb növekedést azonban az állam délnyugati részében könyvelhette el.

Michigan

Michiganben is sokkal rosszabbul szerepelt Harris, mint Biden. Némi szavazatmennyiség még fog érkezni Detroitból, de 97 százalékos feldolgozottságnál 2 százalékpontos Donald Trump előnye a csatatérállamban. 50-48-ra vezet annak ellenére, hogy Biden négy évvel ezelőtt még majdnem 3 százalékpontos előnyt könyvelhetett el. Ez részben annak is köszönhető, hogy a Detroitot is tartalmazó Wayne megyében a négy évvel ezelőtti 68:29 szavazatarány 63:34-re módosult (Harris szemszögéből). Így jelen állás szerint Trumpnak az egyik legkevésbé republikánusnak mondható területen is sikerült növelnie a támogatottságát. A vezetéshez viszont az is kellett Trumpnak, hogy a vidéki megyékben növelni tudja a szavazatarányát, ugyanis a republikánus jelölt ott is erősödött a négy évvel ezelőtti állapothoz képest.

Pennsylvania

A legfontosabb csatatérállamban is eldőlni látszik az elnökválasztás, hiszen 97 százalékos feldolgozottságnál Donald Trump előnye 2,5 százalékpontra növekedett, így Kamala Harris nem tudta megismételni elődje választási teljesítményét.

Pennsylvania államban már több mint 160 ezer szavazattal vezet Trump, a voksok 92 százalékát számolták meg eddig. A 66 pennsylvaniai megye közül mindössze négyben ért el jobb eredményt Harris, mint Biden 2020-ban. A Demokrata Párt legégetőbb problémája, hogy Philadelphiában, ahol Biden 603 ezer szavazatot kapott legutóbb, Harris eddig 526 ezer szavazatnál tart, miközben a voksok 84 százalékát már itt is leszámolták.

A Puerto Ricó-i választókban bővelkedő Berks megyében javított Trump 2,4 százalékpontot, ahogy a szomszédos Lehigh-ban is 2,6 százalékponttal erősebb az idei eredménye a 2020-asnál, magyarán az emlékezetes, Madison Square Gardenben elhangzott rasszista kijelentések látszólag meg sem karcolták Trump szavazatszerző képességét. Ebben a két említett megyében már 95 százalék vagy afeletti a feldolgozottság. Erie megye, ami mindig az országos végeredménynek megfelelően szavaz, szűk többséggel Trumpnak szavazott bizalmat.

A maradék kettő

A felvázolt öt csatatérállamban tehát Donald Trump győzelme vagy már eldőlt, vagy már nagyon közel van az elektori szavazatok sorsának kérdése. A maradék két billegő államot, Nevadát és Arizonát, melyekről a választás előtt itt írtunk, is jelen pillanatban Donald Trump vezeti. Ezekben közös, hogy a republikánus elnökjelölt kisebb-nagyobb mértékben, de mindenhol tudta növelni a négy évvel ezelőtti támogatottságát, minden valószínűség szerint egy olyan diverz választási koalíciót létrehozva, mely még talán soha nem állt a Republikánus Párt háta mögött.

Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!