Tordai Bence: Eddigi szövetségeseinket nem rugdosni vagy köpködni kell

2022. április 4. – 17:49

Másolás

Vágólapra másolva

A háborús hangulatban a kormánypárti propagandagépezetnek sikerült megtalálnia azt a félelemkeltő kampányt, amivel azt éreztette az emberekkel, hogy fizikai biztonságuk fenyegetve van, és az ellenzéket „hazug háborúpárti bélyeggel látta el” – mondta az RTL Klubnak Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa, aki Budapest 4. választókerületében (II-III.) nyert egyéni mandátumot. Szerinte ez vezetett oda, hogy több százezer bizonytalan szavazó az utolsó pillanatban végül a kormánypártokra voksolt.

Márki-Zay Péter szerintem minden tiszteletet megérdemel azért az elszántságért, energiáért és az ügy iránti alázatért, amit az elmúlt hónapokban mutatott – fogalmazott Tordai, és azt is hozzátette, szerinte nem eredményre vezető, ha a vereséget egy ember nyakába próbálják varrni.

„Eddigi szövetségeseinket nem rugdosni vagy köpködni kell, hanem tisztelettel kell bánni velük, azzal a felelősséggel, hogy tudjuk, lesz még közösen dolgunk.”

„Biztos, hogy elkövettünk hibákat az ellenzéki oldalon, de azt hiszem, hogy ebben a helyzetben ez egy kicsit sorszerű volt” – jelentette ki. A Párbeszéd politikusa szerint „a lehető legrosszabb rémálom-forgatókönyv” vált valóra azzal, hogy a Fidesz kétharmados győzelmet szerzett, a Mi Hazánk Mozgalom pedig bejutott a parlamentbe. A Mi Hazánk bejutása azzal is járhat Tordai szerint, hogy a Fidesz megpróbálja újraépíteni a centrális erőtér rendszerét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!