A Fidesznek a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról is a Gyurcsány-klán jut eszébe

2022. február 25. – 10:36

Másolás

Vágólapra másolva

„A kommunista diktatúra Európa és Magyarország történelmének egyik legvéresebb, legkegyetlenebb, legaljasabb korszaka, alig van magyar család, amelyben ne lenne áldozata. A kommunisták szüleink, nagyszüleink, dédszüleink életét tették tönkre.” Közleményben emlékszik meg a Fidesz a kommunizmus áldozataira február 25-én. Azt írják, „a kommunisták nem is olyan rég több százezer magyar embert végeztek ki, akasztottak fel, lőttek agyon, tüntettek el, börtönöztek be, kínoztak meg, telepítettek ki, hurcoltak kényszermunkatáborba.”

„Politikai vagy vallási hovatartozásuk miatt üldözték, tettek tönkre, nyomorították meg testileg-lelkileg az embereket, családokat szakítottak szét, elkobozták ingatlanjukat, földjeiket, jószágaikat, vállalkozásaikat, lesöpörték a padlásukat. Megfélemlítésben tartották a magyarokat, korlátozták szabadságjogaikat, vérbe fojtották a kommunizmus elleni forradalmukat” – folytatják a közleményt.

„Magyarország ébresztő! A baloldalt ma is az a Gyurcsány-klán vezeti, amely a kommunizmusban is élet-halálról döntött, majd posztkommunistaként a rablóprivatizáción lett milliárdos.”

„Elképesztő, hogy a magyar baloldal miniszterelnök-jelöltje cinikusan belemondja a magyarok képébe, hogy ő a kommunisták és a fasiszták jelöltje is, ezzel belegázolt a kommunizmus áldozataiba és családjaikba is” – olvasható a Fidesz közleményében.

Márki-Zay Péter pár hete mondott szavaira utaltak a közleményben. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy fonyódi kampányrendezvényén idézte fel Orbán Viktor politikai pályájának kanyarjait. Azt mondta, ő már a nyolcvanas években is minden vasárnap templomba járt, amikor Orbán még a KISZ-ben politizált. „Később liberális lett, aztán egy általam nagyon támogatott, Putyin-ellenes, Európa-párti konzervatív politikus, most pedig egy Putyin-párti, Európa-ellenes politikus lett” – folytatta Márki-Zay, majd ezt mondta: „Én ezeket a kanyarokat nem tudom követni.”

„De azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít, ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük.”

„Gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét, a saját álláspontját.”

Később aztán megszólalását azzal magyarázta Márki-Zay, hogy „a Fidesz-közeli Munkáspártról és a Fidesz-közeli Mi Hazánkról” beszélt, amikor fasisztákról és kommunistákról volt szó. „Fasiszták és kommunisták Orbán Viktor szivárványkoalíciójába tartoznak, a miniszterelnök pedig szélkakasként forog: kommunistaként kezdte, utána liberális lett, most pedig egy szélsőséges pártállamot épít” – írta Facebook-posztjában az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Csütörtökön Kövér László is beszédet mondott a Terror Háza Múzeum és a Szent István Intézet konferenciáján, amelyet a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szerveztek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!