Ezek az egymillió forintos kérdések: Márki-Zay a kórházakat záratná be előbb, vagy a rezsicsökkentést szüntetné meg?

2022. január 28. – 13:29

Ezek az egymillió forintos kérdések: Márki-Zay a kórházakat záratná be előbb, vagy a rezsicsökkentést szüntetné meg?
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Márki-Zay Péter a napokban ötmillió forintot ajánlott fel annak, aki bizonyítja a kormánypropaganda öt, szerinte hazug állítását vele kapcsolatban. Jó üzletnek tűnt, de sajnos nem találtuk meg azokat az állításokat, amelyekre „vérdíjat” tűzött ki az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Előkerestük Márki-Zay vitatott nyilatkozatait, illetve azokat a videón is rögzített gondolatmeneteket, amelyek alapján a kormány megbízásából dolgozó médiumok olyan címeket adhattak az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szájába, amelyek nem éppen szerepelnek az összellenzéki ígéretek között. Döntse el ön, kinek van igaza!

Márki-Zay Péter sokak számára máig értelmezhetetlen szereplője a magyar politikai terepasztalnak. Már a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztot is úgy nyerte el 2018 februárjában, hogy a kampány idején ellenfelei hazugsággal, őrültséggel, illetve abszurd tervekkel vádolták – akkor például azzal, hogy be fogja záratni a helyi kórházat, akasztani fog, mecsetet kíván építeni Hódmezővásárhelyre.

Most, hogy meglepetésre Márki-Zay az erősebbnek mondott ellenzéki pártok jelöltjeit is legyőzve közös miniszterelnök-jelölt lett, talán nem is meglepő módon szintén minden félmondata újabb és újabb háborús fegyverként jelenik meg a hivatalosan még el sem indult kampányban. Nyilván jóval nagyobb figyelem összpontosul most a kormányzati kommunikációs gépezet részéről a Facebook-videókra és nyilvános megszólalásokra, amelyeket Márki-Zay eddig csípőből, papír és sokszor láthatóan előzetes átgondolás nélkül tolt.

A dolog eredménye, hogy egy-egy félreérthető vagy jól vágható félmondatból, összefüggéséből kiragadott részletből pillanatok alatt Márki-Zayt támadó kampányvideók készülnek a kormánymédiában és a nagy pénzekért hirdetett közösségi médiás felületeken. Vélhetően ezen kívánt egyet fordítani a közös kormányfőjelölt, amikor a napokban ötmillió forintot ajánlott fel annak, aki bizonyítja a kormánypropaganda öt, szerinte hazug állítását vele kapcsolatban.

„Kedves propagandisták! Várom jelentkezésüket. Én tudom, hogy nem fognak ilyeneket találni, mivel soha el nem hangzottak. De jó munkát kívánok”

– írta Márki-Zay. A felkérést ugyan nem nekünk címezte a miniszterelnök-jelölt, a Telex mégis előkereste a vitatott nyilatkozatokat, illetve azokat a videón rögzített gondolatmeneteket, amelyek alapján – néha kifejezetten hivatkozva vagy bizonyos részeket kivágva belőlük – a kormány megbízásából dolgozó médiumok a jelölt által kifogásolt címeket adták egyencikkeiknek.

1. Márki-Zay megszüntetné, illetve eltörölné a rezsicsökkentést

„A Fidesz-féle rezsicsökkentés fenntarthatatlan. Lehetetlen megállítani a világpiaci árakat a határon. A megoldás az épületszigetelés, megújuló energiatermelés és energiahatékonyság” – mondta Márki-Zay Péter egy beszélgetésen, ahol azt is kifejtette, hogy hatalmas átvágásnak tartja a Fidesz-féle rezsicsökkentést. De ezt egyébként már korábban is mondta, például egy gárdonyi lakossági fórumon: „Mindent lehet jól csinálni, okosan csinálni, meg lehet ostoba módon csinálni, lehet néphülyíteni.”

A kormány által évek óta hirdetett rezsicsökkentést érintő hatósági beavatkozás „az egyik ilyen népbutítás”, mert a rezsicsökkentést vagy az adófizetők pénzéből fizetik, vagy a fideszes oligarchákat hizlalják vele. Míg például az Orbán-kormány az ipari fogyasztókra terhelte azt, amit a lakosságnak nem kellett megfizetnie, ez nem működik hosszú távon, szerinte piaci alapokra kell helyezni. „Gyakran a nemzetközi piacon a hazai áraknál olcsóbban is be lehetett volna szerezni energiát” – fejtette ki a kormányfőjelölt a beszélgetésen, és tulajdonképpen rengeteg más nyilatkozatában is így kritizálta a rezsicsökkentést. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy eltörölni, elvenni nyilván nem lehet egy ilyen kedvezményt, de a kormányfőjelölt álláspontja szerint az igazi rezsicsökkentés az energiahatékonyság növelése lenne.

Hogy mindebből következik-e – az egyébként ellenzéki óriásplakátokon megígért – rezsicsökkentés burkolt felszámolási szándéka, ahogyan azt a kormány által irányított médiumok írják, döntse el ön!

2. De Márki-Zay Péter annak is pénzt kínált, aki bizonyítja, hogy „valaha azt mondtam volna, hogy beengedném az országba a migránsokat”.

Ezzel szemben egyébként tény, hogy az ellenzéki előválasztás győztese már a 2018-as időközin elnyert polgármesteri kinevezése után annak állított táblát Hódmezővásárhelyen, hogy a kormány, illetve a propaganda állításaival ellentétben a Fidesz engedett be elsősorban „gazdasági migránsokat” Magyarország területére, nem pedig Soros György. Márki-Zay polgármesterként is rendre a határkerítés megtartása mellett érvelt, szerinte a „migránsbűnözést” kell felszámolni, a menekültek ügyét viszont az európai és a magyar jog szerint kell elbírálni.

Ennek ellenére a Fidesz és sajtója Márki-Zay közös miniszterelnök-jelöltté választása óta rendre azt állítja, hogy Márki-Zay a „korábban tett kijelentései alapján kívánatosnak tartja a migrációt, az idegen kultúrákból érkező bevándorlók integrálását, és úgy vélte, hogy a vegyes házasságokból születendő gyermekek jó hazafiak lesznek”. Mindennek igazolására a kormánypropaganda a kormányfőjelölt Osváth Zsolt YouTube-influenszer tavaly nyári műsorában elhangzottakat hozta fel, ahol Márki-Zay azt mondta:

„…Soros nem tudom, hogy akart vagy nem akart behozni, de egyet sem sikerült Magyarországra behozni, egy nyomorult migránst sem.”

Márki-Zay egyébként maga valóban nem a migránsok teljes kizárását, hanem a terrorista szándékok és fenyegetés hatékonyabb kiszűrését ígérte meg többször. Arra pedig egy – szintén a kormányhoz tartozó sajtóban gyakran idézett – CNN-interjúban beszélt, hogy például

„amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek hozzánk”.

Hogy mindez hány millió külföldi terrorista betelepítését vetíti előre, arról hozzon döntést ön, a teljes videó megtekintése talán segíthet:

3. Márki-Zay annak is fizetne, aki bizonyítja, hogy „valaha azt mondtam volna, hogy fizetőssé tenném az egészségügyet”.

Márki-Zay egy 2018. márciusi kampányfórumon arról beszélt, hogy a szerinte tragikus mai kórházi állapotokon „csak egy drasztikus magánosítás segíthet” – rótták fel a miniszterelnök-jelöltnek a kormány által irányított médiafelületek az elmúlt hetekben. Az ugyanakkor a fizetőssé tenni kívánt egészségügyről szóló címek alatt futtatott cikkekben már nem szerepelt, hogy Márki-Zay Péter a magánosításra tett véleménye után azt mondta:

„Az egy másik kérdés, hogy természetesen nem a biztosítást kell magánosítani. Az úgynevezett egy, single payer rendszer, tehát az egybiztosítós rendszer.”

Magyarán Márki-Zay a társadalombiztosítási rendszert nem szüntetné meg, ehelyett lehetővé tenné, hogy bizonyos szolgáltatásokat bizonyos szolgáltatók magánalapon végezzenek. Azt is felróják a propagandában, hogy Márki-Zay még 2018-ban arról is beszélt, az egységes társadalombiztosítás, így a nemzeti szolidaritásvállalás nem megszüntethető

„de a szolgáltatók, azok igenis legyenek magánszolgáltatók, versenyezzenek egymással, gazdálkodjanak felelősen”.

Egy 2020-as rendezvényről készült videón Márki-Zay úgy fogalmazott: „Egy olyan szolgáltató, versenypiaci egészségügyet kell felépíteni, ami egy egybiztosítós modellben is teret ad a magánszolgáltatóknak.” Mit jelent mindez? Ma is fizet az állam magánszolgáltatóknak, amelyeknél tb-alapon, térítés nélkül érhető el a művesekezelés, a CT, az MR vagy az MRI. Komáromi Zoltán az ellenzék egészségügyi szóvivője a Telexnek adott interjúban mindezt azzal egészítette ki, hogy az állami kórházakban (!) adnának délután lehetőséget az orvosoknak magánrendelésekre. Ez a kapacitások kihasználásának, az orvosok, ápolók jövedelmének és a várólisták csökkentésével a betegeknek is jót tenne. Vajon mindez az egészségügy fizetőssé tételét jelenti? Döntse el ön Márki-Zay magyarázó videója alapján:

4. Márki-Zay annak bizonyítását is várja, hogy „valaha azt mondtam volna, hogy Indiába küldeném műtétre a magyar embereket”.

Kedvenc felhívásunk ez, hiszen ez egy olyan kijelentés, melyet a kormányzati média arra alapozott – és jelentetett meg valóban ezzel a címmel, kijelentő módban –, hogy egy tavaly december 15-én tartott fórumon Márki-Zay megemlítette: „Vannak olyan speciális kezelések, amivel önök nem akarják, hogy Makóra vigyék önöket. Az amerikaiak a szemműtétek bizonyos fajtájára, ami a zöld hályoghoz hasonlóan nagyon ritka szembetegségek, inkább az amerikai biztosító is azt mondja, hogy menjen el, adok egy repülőjegyet, menjen el Indiába. (…) Az amerikaiak nem láttak ilyen betegséget évtizedek óta” – folytatta, majd hozzátette: „Most, ha ott kezd el babrálni a szikével valakinek a szemében azért, hogy hát most »én nem emlékszem, tíz éve nem csináltam ilyet, de megpróbáljuk«.

Én azt gondolom például, ha már szemészetet mondtam, a legtöbb szemészeti beavatkozás, az nem egy sürgősségi beavatkozás, menjenek oda, ahol a profik vannak”

– zárta gondolatmenetét Márki-Zay Péter. Hogy az amerikai példából az következik-e, hogy Márki-Zay valóban Új-Delhibe szóló repülőjegyet osztana a zöld hályogtól szenvedő magyaroknak, döntse el ön, a teljes lakossági fórumos videó itt tekinthető meg, mindenki örömére:

5. Végül a miniszterelnök-jelölt jelentkezőket vár annak a kijelentésének megtalálására is, hogy „valaha azt mondtam volna, hogy bezáratnám a sürgősségi osztályokat és szülészeteket”.

„A baloldal miniszterelnök-jelöltje tavaly ősszel beszélt arról, hogy a járóbeteg-ellátásban támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, vagyis azt, hogy több intézményből csak egy maradjon meg, a többit pedig megszüntessék. Tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat is” – írják ugyanis a kormány lapjai, az állítás bizonyítására pedig nem felvételt, hanem egy „lapszemlét” tettek közzé.

Eszerint 2021 októberében elhangzott Márki-Zaytól: „Vannak olyan területek, mint a járóbeteg-ellátás, ahol lehet centralizálni, de a fekvőbeteg-ellátásban igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban vagy akár falvakban élők közelében.”

Az egyetlen visszakövethető hivatkozás, egy Népszava-cikk, ami valójában annyit tartalmaz, hogy Márki-Zay elismerte: rövid távon nem oldhatóak meg az ágazat gondjai, de száz nap alatt már felmutatnának eredményeket az egészségügy területén, önálló szaktárcát, a szakdolgozói bérek emelésének elindítását, minőségbiztosítást és betegjogi képviseletet megteremtését ígérte kormányra kerülése esetén. Nem utolsósorban itt is kijelentette azt, hogy az egybiztosítós modellt támogatja, ám a hosszú várakozási időkkel szemben a magánszolgáltatók bevonását javasolja úgy, hogy ennek költségét a magyar állam vállalja át a betegektől. És hogy szakmailag mennyire durva javaslat az, hogy a mostani orvoshiány mellett a sürgősségi vagy szülészeti ellátásokat inkább centralizálják, mint megtartsák a vidéki városokban? Elég ide idézni az Országos Kórházi Főigazgatóság nyáron kiszivárgott tervezét, amely pontosan ugyanezt tartalmazta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!