Az ellenzék közzétette, ki az a 26 szakértő, akik kidolgozták a kormányprogramjukat

2022. január 26. – 20:42

Másolás

Vágólapra másolva

A választáson együtt induló hat ellenzéki párt, közös nevükön Egységben Magyarországért nyilvánosságra hozta szakpolitikai kabinetvezetőinek listáját. A felsorolt 26 szakértő az, akik területükön koordinálták az ellenzék kormányprogramjának kidolgozását.

A legtöbb név már eddig is ismert volt, többükkel a Telexen már olvashattak interjút is. A rendészeti témákról Lengyel Róberttel, Siófok polgármesterével beszélgettünk, a sportprogramról az egykori vízilabdázó olimpiai bajnokkal, jobbikos képviselővel, Steinmetz Ádámmal, az egészségügyről a DK-s Komáromi Zoltánnal interjúztunk.

  • Bod Péter Ákos – gazdaság, költségvetés, adó
  • Bojár Gábor – gazdaság, költségvetés, adó
  • Király Júlia – gazdaság, költségvetés, adó
  • Dr. Magyar György – igazságügyi reform
  • Fazakas Attila – nemzetpolitika
  • Fleck Zoltán – közjog
  • Hadházy Ákos – korrupcióellenesség és elszámoltatás
  • Holoda Attila – energia
  • Inkei Péter – kultúra
  • Kanász Nagy Máté – szociális, esélyegyenlőség
  • Komáromi Zoltán – egészségügy
  • Komjáthi Imre – szakszervezet, munkaügy, bérek
  • Lakatos Béla – roma ügyek
  • Lengyel Róbert – rendészet, katasztrófavédelem
  • Lukácsi Katalin – egyházügy
  • Polyák Gábor – sajtó, média
  • Raskó György – mezőgazdaság
  • Steinmetz Ádám – sport
  • Stummer János – nemzetbiztonság
  • Szél Bernadett – zöld- és klímapolitika, közlekedés
  • Szent-Iványi István – külpolitika, Európa politika
  • Tóth Endre – oktatásügy
  • Üveges Gábor – vidékfejlesztés
  • Vadai Ágnes – honvédelem
  • Wittinghoff Tamás – önkormányzatok
  • Z. Kárpát Dániel – lakhatás, család

Az Egységben Magyarországért közleményében azt írta: „a szakpolitikai kabinetvezetők eddigi szakmai és szakpolitikusi tevékenységükkel már bizonyítottak, és garanciát jelentenek arra, hogy a kormányváltó erők programja nem ígérethalmaz, hanem átfogó helyzetelemzésen alapuló, a mozgásteret figyelembe vevő, megvalósítható intézkedések sorozata.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!