Márki-Zay szerint a Fidesz érdeke lehet, hogy Gattyán György elinduljon a választáson

2021. november 24. – 20:16

Másolás

Vágólapra másolva

Kétpárti választási rendszert alakított ki a Fidesz, amelyben csak teljes összefogással lehet leváltani a kormányt. Aki az előválasztás után jelentkezik, óhatatlanul az ellenzéki szavazók megosztására törekszik. Így reagált Márki-Zay Péter az RTL Klubnak arra a videóra, amelyben Gattyán György milliárdos azt vetítette előre, hogy pártot alapít, és elindul a következő országgyűlési választáson.

A szombaton indított, Legnagyobb Vállalkozás elnevezésű portálon még a digitalizáció fontosságáról beszélt Gattyán, és inkább egy tudásközpontnak tűnt az új kezdeményezése. Egy másik videóban, Friderikusz Sándor podcastjának beharangozójában viszont már egyértelműen arról van szó, hogy mozgalomból párttá szerveződve elindulnának a jövő évi választásokon. A közvélemény-kutatásuk a milliárdos szerint azt az eredményt hozta, hogy a választók nem „a két múlt” közül szeretnének választani, azaz „papírforma szerint akár nyerni is lehet”.

„A szavazatok megosztása a Fidesznek az érdeke”

– jelentette ki Márki-Zay Péter az RTL Klubnak. – „Lehet, ez egy spontán gondolat, lehet, hogy Gattyán György vagy éppenséggel Toroczkay László őszintén hisz a harmadik út lehetőségében, de az is lehet, hogy emögött a kezdeményezések mögött a Fidesz áll.”

Márki-Zay arra számít, a Fidesz érdekében még biztosan alakulnak hasonló kezdeményezések a választás előtt, és az ellenzék csak annak szurkolhat, hogy ezek a Fidesztől vegyenek el minél több szavazatot, és ne az ellenzéki jelöltektől, illetve listától.

„Az egységes ellenzék a Fidesz leváltására készül, más politikai akciókkal, bejelentésekkel nem foglalkozik”

– reagált közös közleményben a hat párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) az RTL Klubnak a milliárdos esetleges indulására.

Gattyán György 2003-ban indította el a Livejasmin.com nevű, streamingre épülő pornóoldalt – ennek a sikerére építve később több internetes vállalkozást is létrehozott, majd 2008-ban megalapította a Docler Holdingot, aminek szeptember óta lehet kereskedni a részvényeivel. 2020-ban Gattyánnak volt a hatodik legnagyobb vagyona a Forbes listája szerint. Egy másik számítás szerint – amit Szakonyi Péter és csapata készített a tavalyi évről – Gattyán az ország harmadik leggazdagabb embere 305 milliárd forintos vagyonnal.

A milliárdos életútjáról és lehetséges motivációiról ebben a cikkünkben írtunk bővebben, csütörtök este, Friderikusz műsorában pedig valószínűleg több részlet is kiderül a terveiről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!