Márki-Zay Péter Brüsszelben: Fasiszta pártállamot épít a korrupt Orbán Viktor

2021. november 10. – 08:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Brüsszelbe utazott kedden Márki-Zay Péter, szerdán és csütörtökön a nagyobb EP-frakciók vezetőivel és uniós biztosokkal találkozik.

Az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje a 444 videójában arról beszélt, igyekszik megnyugtatni az uniós vezetőket, hogy Orbán Viktor leváltása után Magyarország lojális, hűséges tagja lesz az Európai Uniónak és a NATO-nak. Számára különösen fontos, hogy felvegyék a kapcsolatot az európai konzervatívokkal, mert szeretné biztosítani őket, hogy Magyarországon van valódi konzervatív és keresztény értékrend.

Márki-Zay találkozóit Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szervezte, aki a 444-nek úgy fogalmazott, az elmúlt években jó pár programot szervezett már Brüsszelben, de ennyire nyitott ajtókat még nem tapasztalt. Állítása szerint volt olyan EP-biztos, akinek a stábja kereste meg, hogy szeretnének találkozni Orbán Viktor kihívójával.

Bár a hivatalos programnak nem része, a hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, ha ideje engedi, megnézi azt az ereszcsatornát is, amelyen lecsúszva Szájer József megpróbált elmenekülni a brüsszeli rendőrök elől, miután rajtaütöttek egy szexorgián az éjszakai kijárási tilalom alatt tavaly decemberben.

„Szimbolikus helynek tartom. Azon az ereszen nemcsak Szájer József ereszkedett le, hanem a Fidesz minden hitelessége is”

– fogalmazott Márki-Zay.

Kedd este egy brüsszeli fórumon mutatkozott be a kint élő magyaroknak a miniszterelnök-jelölt, ahol a Hvg.hu tudósítása így jellemezte a jelenlegi magyar kormányzást a résztvevőknek:

„Fasiszta pártállamot építő korrupt Orbán Viktor.”

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt állítja, sokan csak azért szavaztak eddig Orbánra, mert nem volt alternatíva. „Most azonban van kire szavazni: rám” – tette hozzá.

Arról is beszélt a fórumon, hogy amint lehet, bevezetné az eurót, és csatlakozna az Európai Ügyészséghez. Szerinte nem gyengébb és kevesebb, hanem erősebb és több Európa kell.

Frissítés 11:30-kor: Szerdán Dobrev Klárával is találkozott Márki-Zay Brüsszelben. A DK EP-képviselője Facebook-oldalán azt írta, tartalmas és jó hangulatú beszélgetés volt „egy roppant sikeres előválasztás után, és egy ezerszeresen nagyobb jelentőségű országgyűlési választás előtt.Tudom, sokan aggódnak, elsősorban nekik üzenem: Orbán ellenzéke ma nem csupán erősebb, hanem egységesebb is, mint valaha!”

Dobrev azt ígéri, hogy a DK-val teljes erejükkel támogatják Márki-Zay Pétert és a közös kampányt. „Egymásra vagyunk utalva. Vagy csak együtt győzhetünk, vagy pedig sehogy. Márpedig mind Márki-Zay Péter, mind a DK győzni akar, így győzni is fog 2022 áprilisában!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!