Sikertörténet helyett bocsánatkérés, magyarázkodás és vádaskodás lett az ügynökakták nyilvánosságra hozatalából

A Tisza azzal a kimondott céllal vágott neki az ügynökaktákként emlegetett állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozásának, hogy 36 évvel a rendszerváltás után végre pótolják a magyar politika egyik nagy mulasztását, egyúttal teljesítsék egyik szimbolikus és sokat hangoztatott kampányígéretüket. November 4. óta bárki szabadon rákereshet a nyílt adatbázisban ismert emberek és rokonai, ismerősei, esetleg volt munkatársai nevére, vagyis papíron teljesült, amit Magyar Péter és Ruff Bálint ígért korábban.

A közel negyven éve várt aktanyilvánosság mégsem lett egyértelmű sikertörténet a kormánynak.

Napok óta magyarázkodniuk kell, miután egy informatikai hiba miatt Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő és 163 másik érintett neve is bekerült a hálózati személyek nevét tartalmazó kereshető adatbázisba, pedig ők megfigyeltek, azaz a kommunista diktatúra áldozatai voltak. Önmagában már ez is súlyos dolog lenne, hiszen találgatásokra és alaptalan vádaskodásokra adhat okot. De a hiba arra is rávilágított, hogy az iratokat kezelő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) vélhetően jókora politikai nyomás alatt dolgozott, hogy a megadott határidőre összerakják azt a nyílt adatbázist, amibe aztán egy véletlen folytán belekeveredett Lezsákék neve is.

Lehet, hogy sosem tudjuk meg, pontosan hogyan folytak az egyeztetések az iratok megismerhetőségének menetrendjéről. Annyit azonban tudunk, hogy Magyar Péter eredetileg két hónapot akart szabni az aktanyilvánosság megvalósítására még áprilisban, amire a levéltár jelezte, hogy az nem fog menni. Ebből lett az október 23-i dátum, amit szintén nem sikerült tartani. És ugye az iratok egy részét, pont a leginformatívabbnak tekinthető beszervezési dossziékat csak február 25-én teszik közzé, mivel nem volt elég idő a feldolgozásukra.

Azt az Excel-táblázatot is csak a november 4-i határidő előtt egy hónappal kapták meg az Alkotmányvédelmi Hivataltól (AH), ami aztán a Lezsák-hibát okozta. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) nem kertelt: szerintük kimondottan politikai kérésre, a Tisza Párt vállalásának teljesítése érdekében került sor az ÁBTL-ben őrzött levéltári anyag gyors nyilvánossá tételére. A Fidesz nagyrészt a kapkodás miatt kritizálja a kormányt, és követeli a felelősök lemondását.

Legutóbb a köztársaságielnök-jelölés körüli kavarás miatt kényszerült ennyire defenzívába a kormány. Akkor sikerült viszonylag gyorsan rövidre zárniuk a kérdést Baka András jelölésével, majd pedig megválasztásával. Ott az volt a kritikák lényege, hogy a Tisza, szembemenve a saját korábbi ígéreteivel, nem adott sok időt a széles körű társadalmi egyeztetésre a lehetséges államfőjelöltekről, ehelyett Magyar Péter megpróbált gyorsan lecsapni Polgár Juditra, miután egy szűk kör bedobta a nevét.

Annyiból más a mostani helyzet, hogy nem nagyon látszik olyan lépés, ami zárójelbe tudja tenni az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozása körüli aggályokat. A levéltár főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz többször is felajánlotta ugyan a lemondását, de az is világos, hogy politikai értelemben Magyar Pétert és Ruff Bálintot is felelősség terheli, hiszen ők szorgalmazták leghangosabban az ügynökakták nyilvánosságát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyenesen ezt nevezte a legfontosabb feladatának a vagyonvisszaszerzés után. Az elmúlt napok kormányzati reakcióiból azonban az látszik, hogy Magyar Péterék nem igazán tudnak mit kezdeni a kritikákkal.

Bocsánatkéréstől a szabotázsgyanúig

Miután nyilvánosságra került a hiba, Magyar Péter rögtön bocsánatot kért Lezsák Sándortól. A parlament hétfői ülésén újra bocsánatot kért, viszont már igyekezett eltávolítani magától az ügyet. Azzal érvelt, hogy személy szerint neki és a kormányának tulajdonképpen semmi köze az ügynökakták megnyitásához és a levéltár által elkövetett hibához. „Volt-e bármilyen feladata, felelőssége a kormánynak az ügynökaktákkal, a nyilvánosságra hozatallal? Nem!” – jelentette ki a miniszterelnök az ellenzéki támadásokra reagálva.

Magyar azt is felhozta a parlamentben, hogy az ÁBTL hivatalosan az Országgyűlés alá tartozik, neki és a kormánynak nincs és nem is lehet ráhatása a munkájára. „Egy olyan hiba miatt vádolják a kormányt, amihez semmi közünk nem volt, semmilyen ráhatásunk nem lehetett” – fogalmazott a hétfői vitában. Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk frakcióvezetőjének pedig azt mondta: „Önök csak a valóságot kerülik el. Pontosan ismerik a 2013-as törvényt, amely szerint az ÁBTL nem tartozik a kormány alá. Önök belehazudnak az emberek szemébe.”

Ez persze formailag igaz, de a politikai felelősség kérdését nem teszi semmissé, hiszen az egész folyamatról elsősorban a kormány kommunikált. November 3-án még egy háttérbeszélgetést is rendeztek Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter és az egyik kormányszóvivő részvételével. A november 4-én tartott sajtótájékoztató előtt Magyar Péter három miniszterével és az egyik kormányszóvivővel tartott bejárást a levéltár raktárában. A miniszterelnök ekkor is a kormány nevében beszélt. „Próbáljuk pótolni az 1990-es rendszerváltás mulasztását. Ma csak az első fontos lépést tesszük meg” – fogalmazott akkor.

Tarr Zoltán még az akták nyilvánosságra hozatala előtt szakértői testületet kért fel a nyilvánosságra hozatal társadalmi hatásainak kezelésére. Kedden az ő felelősségére is rákérdeztünk, de azt mondta, hogy személy szerint nem érez felelősséget a hiba miatt, mert nem ők kezelték és állították össze az adatbázist.

A miniszterelnök másik érve az volt, hogy nem a kormány szabott határidőt az ÁBTL-nek az iratok nyilvánosságra hozására, hanem az erről szóló törvény. Ráadásul megpróbálta az ellenzékre tolni a felelősséget azzal, hogy felemlegette: a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk pár képviselője is megszavazta a törvényjavaslatot. A tőle megszokott módon a fideszesek fejére olvasta azt is, hogy ők bezzeg semmiért nem kértek bocsánatot, pedig lenne miért.

Ez az érv több szempontból is sántít. Egyrészt a törvényjavaslatot a Tisza Párt országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese, Melléthei-Barna Márton nyújtotta be az Országgyűlésnek. Egyszóval ha a kormánynak nem is, kormánypártként a Tiszának mindenképpen felelőssége van abban, hogy milyen határidőt kapott a levéltár. Másrészt azt is érdemes felidézni, hogy Magyar Péter maga jelentette be április 28-án, hogy október 22-én válnak nyilvánossá az iratok. Vagyis már jóval az aktanyilvánosságról szóló törvényjavaslat júliusi benyújtása előtt megvolt a céldátum, és azt Magyar Péter jelölte ki, nem pedig Melléthei-Barna Márton vagy a Tisza-frakció.

Magyar Péter a parlamenti szócsata egy pontján tovább emelte a tétet. Arra utalgatott, hogy a levéltárból esetleg valaki szándékosan hibázott Lezsákék esetében. „Az a felelős, aki ezt a hibát elkövette, azt persze érdemes megvizsgálni, hogy véletlenül követte-e el, vagy nem esetleg azért, más megbízásából, hogy megpróbálja hitelteleníteni ezt az egész dolgot, nyilván ki fog derülni.” Az nem derült ki a felszólalásból, hogy szerinte kinek a megbízásából történhetett a hiba. A Telex stábja megkérdezte tőle a Parlamentben, hogy mire alapozza ezt a kijelentését, de a miniszterelnök nem válaszolt erre.

Végül a miniszterelnök a bocsánatkérés, a hárítás, az ellenzék felelősségre vonása és a levéltár meggyanúsítása után kedd reggel a Telexbe is beleszállt, miután publikáltuk a 36 évig ültek az ügynökaktákon, végül a Tisza-kormány elkapkodta című videónkat. Facebook-kommentjében arról kérdezett minket, hogy „a maradék Fidesz adja a Telex cikkek címeit?”, illetve kiemelte, hogy a kommentje pillanatában még csak 59 lájk volt a posztunkon.

Nem csak a hiba miatt sikerült felemásra a beígért aktanyilvánosság

Ugyanakkor a Lezsák és a másik 163 érintett esetében történt súlyos hiba csak a történet egyik oldala. Arra a kritikára eddig nem nagyon született érdemi kormányzati válasz, hogy nemcsak ez a probléma, hanem az is, ahogy az aktanyilvánosság megvalósult. Jelenlegi formájában az adatbázis nem biztos, hogy közelebb visz annak megállapításához, hogy kik voltak a valódi ügynökök, és kik azok, akik ugyanúgy a rendszer áldozatai voltak, mint a megfigyeltek. Most azoknak a neve ugyanúgy szerepel az adatbázisban, akit csak megpróbáltak beszervezni, esetleg elszabotálta az együttműködést az állambiztonsággal, mint azoké, akik évekig aktívan segítették a politikai rendőrség munkáját.

Teljes képet persze sosem fogunk kapni, hiszen rengeteg irat megsemmisült vagy eltűnt az évtizedek alatt, sok irat van még a szolgálatoknál is. A hálózati személyek többségének nem maradt fenn a beszervezési dossziéja, a konkrét jelentéseket tartalmazó munkadossziékat pedig helyesen nem hozzák nyilvánosságra az áldozatok védelmének érdekében. Ettől függetlenül lehet, hogy érdemes lett volna megszűrni a nyilvánosságra hozandó adatokat. A politikai nyomás és a kapkodás biztosan nem segített azon, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen. Közben az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójának szimbólumát is beárnyékolják a történtek.

Kérdés, hogy milyen politikai következményei lesznek az ügynökakták körüli hercehurcának, mennyire tudja megingatni a Tisza népszerűségét. Bizonyos szempontból amúgy is politikailag kockázatos lépés volt Magyar Péteréktől az iratok nyilvánosságra hozása. Csalódhatnak, akik esetleg nagy leleplezésekre számítottak, mivel a legfontosabb közéleti szereplőkről már kikutatták, amit ki lehetett. Közben bőven lehetnek olyan családok, amelyeket korábban hidegen hagyott a téma, most viszont szembejöhet velük a múlt, ami sebeket téphet fel. Erre a kérdésre a következő hónapok közvélemény-kutatásai adhatnak választ.