Elérhető a nyitottaktak.hu adatbázisa, mostantól bárki megnézheti, szerepeltek-e a rokonai az állambiztonság hálózati nyilvántartásában

Elindult november 4-én az ügynökaktáknak nyilvánosságot biztosító nyitottaktak.hu oldal, ezzel pedig Magyar Péter és a Tisza-kormány teljesítette az egyik fontos kampányígéretét, amely szerint nyilvánosságra hozzák a köznyelvben ügynökaktaként emlegetett állambiztonsági iratokat.

Cseh Gergő Bendegúz történész, levéltáros, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója a Telexnek azt mondta, a levéltár november 4-én három irattípust tesz közzé, a hálózati személyek beszervezési dossziéját pedig jövő februárban hozzák nyilvánosságra.

Szerdán a levéltárban őrzött 6-os kartonok, B-naplók és mágnesszalagos nyilvántartások digitális másolatai váltak elérhetővé. A mágnesszalagon rögzített „H” vagy hálózati adattár annak a kb. 55 ezer személynek a nevét és alapadatait (anyja neve, születési hely, foglalkoztatási kód, terület, beszervezésidosszié-szám, fedőnév) tartalmazza, akik valamilyen formában szerepeltek az állambiztonság hálózati nyilvántartásában. Ez a legbővebb irategyüttes, bár elég hiányos.

Az 1957 és 1962 között keletkezett beszervezési naplók kb. 25 ezer nevet tartalmaznak, a hatos kartonokon pedig személyazonosító és kiegészítő információk mellett olyan adatokat is találni, amik az illető tényleges állambiztonsági tevékenységét mutatják. Ezekből derül ki például az, hogy az állambiztonság mennyi ideig tartotta a nyilvántartásában az érintettet.

A negyedik irattípusba az ún. beszervezési dossziék tartoznak, ezeket 2027. február 25-ig hozzák nyilvánosságra. Ez a több mint 9000 darab, terjedelmét tekintve olykor több tíz- vagy százoldalas beszervezési dosszié sok mindent elárul majd arról, hogy valaki hogyan került az állambiztonság hálójába, ott milyen munkát végzett, milyen eszközökkel zsarolták meg, és hogyan végződött az állambiztonsági karrierje.

A megfigyelt személyek adatait nem hozzák nyilvánosságra, és a hálózati személyek adatai között is van egy védendő adathalmaz, ilyenek például a szexuális szokásokra, egészségi állapotra vonatkozó információk is. Az sem lesz nyilvános, hogy az ügynökök kiről mit jelentettek, ennek megismeréséhez külön a levéltárhoz lehet fordulni.

Az ügynökakták megnyitása miatt Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter egy új, független és interdiszciplináris szakértői testületet kért fel a nyilvánosságra hozatal társadalmi hatásainak kezelésére. A testületben több történész, szociológus, pszichológus és lelkigondozó is helyet kapott, akik közösen dolgoznak a múlt feldolgozását segítő szakmai ajánlásokon. Részletesen itt írtunk erről.

A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.

További Akták