Föld alatti víztározók jelenthetik a megoldást a Homokhátság elsivatagosodására

A nemzetközi tapasztalatok alapján a föld alatti víztározás mentheti meg a Homokhátságot az élhetetlen jövőtől – írja a Másfélfok.hu.

Bár a 2022-es aszályos év óta élénkebb párbeszéd övezi a víztározás kérdését, arról kevés szó esik, hogy a talaj alatt található víztartó rétegekben is tárolhatunk vizet. Sőt, a felszíni vízvisszatartáshoz képest kisebb párolgási veszteséggel.

A vízszintek csökkenése a felszín alatti víz öntözési, ivóvízellátási célú túlhasználatának és az éghajlatváltozási folyamatok együttes következményeként a világ számos régiójában és Magyarországon is megfigyelhető. A vízszintcsökkenés mértéke nem egyenletes, a kiemelt hátsági területeken, mint a Nyírség, Maros-hordalékkúp vagy a Duna–Tisza közén számottevő, akár a 10 cm-t is elérheti évente. Az éghajlati előrejelzések alapján a felszín alatti vizekbe történő csapadék beszivárgás várható mennyisége nyolcvan éven belül egyharmadára csökken a Duna–Tisza közén. Ez pedig a Hátságon a vízszint további háromméteres csökkenését vetíti elő.

Ha nem változtatunk a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlaton, valamint nem törekszünk a csapadék helyben tartására, akkor a Homokhátságon teljesen ellehetetlenülhet a mezőgazdaság, és csak a folyóvölgyek maradnak élhetők.

A kutatók szerint azonban a már most rendelkezésünkre álló, költséghatékony, helyben is megvalósítható felszín alatti vízpótlási megoldások segíthetnek ennek az elkerülésében.

Számos nemzetközi példa bizonyítja ezt: Spanyolországban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Indiában és Kínában is jelentkeztek már hasonló problémák, amikre a célzott felszín alatti vízpótlás jelentett megoldást. Ennek előnye, hogy a víztározók kialakítása többnyire nem igényel nagy mérnöki beavatkozást a környezetbe, hanem a rendszerek települési vagy lakossági szinten is megtervezhetők és kivitelezhetők. A Duna–Tisza közi hátságon a csapadékvíz az egyetlen helyben gyűjthető és használható vízforrás.

A csapadékot a tetőkről és burkolt felületekről gyűjtik össze és juttatják kutakba, és aszály idején enyhíthetik vele a vízhiányt. Ez a módszer vízszintemelkedést is eredményezne a felszín alatt és az ökoszisztémák regenerációját is segíthetné – írja a Másfélfok cikkében Mádlné Szőnyi Judit hidrogeológus.

A kutatók Kerekegyházán tesztelték is a rendszert, a tetővíz-összegyűjtés
lehetőségét és annak kockázatát elemezték egy többéves terepi kísérlet és numerikus szimuláció segítségével. A kutatók szerint a tetővíz összegyűjtésével nagy csapadékú időszakban hatékonyan lehet tározni az egyébként többnyire veszteségként vagy akár károkozóként jelentkező vizet (ha a lehulló eső nem tud lassan beszivárogni a talajba, lefolyik a területről csatornákon keresztül, vagy elpárolog). A módszerrel átmenetileg emelkedik a felszín alatti vízszint, a bejuttatott víz pedig aszályos időszakban a település céljaira ismét kinyerhető és felhasználható.

A 2020 januárjában megkezdett kísérlet eredményei az ásott kútba juttatott víz vízszintemelő hatását és a sekély felszín alatti víz minőségének jelentős javulását mutatták. Az ásott kút vizében megjelent ugyan a cink (az ereszcsatorna anyaga miatt), de a körülötte kialakított ideiglenes megfigyelő objektumokban a jelenléte nem volt kimutatható.

A kutatók szerint a kerekegyházi tetőkről éves szinten több mint 280 ezer köbméter többletvíz lenne közvetlenül bejuttatható a település alá, ami elvben 20 centiméteres vízszintemelkedést okozhatna. Ez az egyszerű megoldás a kutatók szerint a Homokhátság valamennyi településén, lakossági és és önkormányzati szinten is megvalósítható lenne.

Tavaly nyáron példátlan aszállyal kellett megküzdenie Magyarországnak, a kevés csapadék és a perzselő hőség betett a gabonanövényeknek, a jószágoknak még a kaszálók és rétek sem kínáltak elég takarmányt. Az országban rekordalacsony vízállások, kiszáradt tavak, eltűnő vízfolyások mutatták meg, milyen sérülékeny is a környezetünk. Erről cikksorozatot is készítettünk. Az első a vízgazdálkodás problémáival foglalkozott, a második az egyre sűrűbb erdőtüzekkel, a harmadik az elapadó kutakkal, a negyedik a mezőgazdaság helyzetével, az ötödik a Balatonnal, a hatodik azzal, hogy az egész helyzetet mi magunk idéztük elő, és ennek a kezdete a 19. századi nagy folyószabályozás volt, a hetedikben pedig képeken mutattuk be az országot sújtó szárazságot.