A WHO átnevezi a majomhimlőt, hogy mérsékelje a rasszista megbélyegzést

2022. június 15. – 10:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egészségégügyi Világszervezet (WHO) azt tervezi, hogy átnevezi a majomhimlőt, hogy csökkentse a vírust körülvevő megbélyegzést és rasszizmust, mivel már nem csak Közép- és Nyugat-Afrikában terjed, a nyugati országokban viszont továbbra is azzal a régióval azonosítják, írja a Sky News.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója kedden jelentette be, hogy az ügynökség a vírus átnevezésén dolgozik, mivel a megbetegedések száma világszerte (Amerikában és Európában is) folyamatosan nő.

„A WHO a világ minden tájáról érkező szakértőkkel is együttműködik a majomhimlő vírus, a variánsok és az okozott betegség nevének a megváltoztatásán” – mondta, és hozzátette, minél hamarabb bejelentik, hogy mi lesz a vírus új elnevezése.

A döntés egy héttel azután született, hogy több mint 30 tudós aláírt egy dokumentumot, amelyben azt írták, sürgősen szükség lenne a vírus új „nem diszkriminatív és nem megbélyegző” osztályozására.

„A médiában és sok tudós között is egyre elterjedtebb a narratíva, ami Afrikához, Nyugat-Afrikához vagy Nigériához próbálja kapcsolni a jelenlegi globális járványkitörést” – olvasható a petícióban.

A tudósok azt tanácsolják, hogy a vírus új osztályozása a „nemzetekre, földrajzi régiókra, gazdaságokra és emberekre gyakorolt ​​szükségtelen negatív hatások minimalizálása érdekében” vegye figyelembe a vírus fejlődését és terjedését.

A WHO honlapja egyelőre a vírus két törzsét ismerteti: a nyugat-afrikai és a kongói (közép-afrikai) variánst.

Azt is javasolják, hogy a média ne használjon fel himlősérült afrikai emberekről készült képeket, amikor a nyugati országokban, például Európában kitört járványról számolnak be.

A majomhimlő már Magyarországon is megjelent, testváladékokkal terjed, ebben a magyarázó cikkben írtunk arról, mennyire veszélyes. Az adott esetben a bőrön megjelenő kiütések miatt könnyebben gondolhat rá a beteg, hogy orvoshoz kell mennie, mint egy köhögős, de enyhe tünetű koronavírusos esetében, ami megkönnyíti a kontaktkutatást.

A majomhimlőről és arról, hogy mennyire lehet veszélyes a betegség, itt írtunk bővebben, a vírusról szóló tényellenőrzésünk pedig itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!