Megjelent a majomhimlő az Egyesült Államokban is

2022. május 19. – 10:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén először jelentettek majomhimlős esetet az Egyesült Államokban, a ritka betegséget egy férfinél mutatták ki, aki Massachusetts államból Kanadába utazott, írja a The Guardian. Egészségügyi szakértők most azt vizsgálják, lehet-e köze az európai esetekhez. Az utóbbi napokban jelentettek néhány majomhimlő gyanús esetet Portugáliából, Spanyolországból és Nagy-Britanniából is.

A majomhimlő tipikusan afrikai eredetű betegség, a világ más pontjain általában utazás után üti fel a fejét. A betegség kezdeti tünetei a láz, a fejfájás, az izomfájdalmak, a hátfájás, a duzzadt nyirokcsomók és a kimerültség is. Bizonyos esetben kiütések is kialakulhatnak, azonban a betegek jellemzően 2-4 héten belül teljesen felépülnek. A majomhimlő testváladékkal és légúti cseppekkel is terjedhet.

A betegségről részletes leírást posztolt Kemenesi Gábor virológus a Facebookon, ebben kiemeli, hogy a majomhimlő semmiképpen sem hasonlítható a COVID-19-hez, nem várhatóak komoly esetszámok, mert ez egy emberről-emberre nehezen terjedő fertőzés. Kemenesi szerint korábban is voltak behurcolt esetek, a mostani érdekessége viszont az, hogy egyelőre járványügyileg nem köthetőek az esetek egymáshoz, a terjedés módja, mintázata és a forrás tehát egyelőre nem vagy csak részben ismert.

Kemenesi Gábor azt írja, a majomhimlő ellen célzott gyógyszeres terápia nincs, de vakcina van. Az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák bizonyos fokú védelmet nyújtanak a közeli rokon majomhimlő vírus ellen is.

A virológus posztja végén kiemeli, hogy egy emberről-emberre nehezen terjedő vírusról van szó, a szakértők nem számítanak számottevő esetszámnövekedésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!