Európa természetes élőhelyeinek jelentős része rossz állapotban van

2020. október 19. – 16:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) hétfőn kiadott közleménye szerint Európa természetes élőhelyeinek 80%-a rossz vagy kedvezőtlen állapotban van, írja az MTI.

A 2013-2018-at lefedő jelentés romlást mutat az előző, 2007-2012-es jelentéshez képest, ekkor a természetes élőhelyek 77%-a volt rossz állapotban. Az EEA szakértője és a jelentés készítője azt mondta,

„Európában egyértelműen egy nagy volumenű helyreállításra van szükség. Ez nem csupán a biológiai sokféleség, hanem az éghajlatváltozás szempontjából is indokolt”

Arról nemrég írtunk, hogy a biológiai sokféleség eltűnése és az ökoszisztéma összeomlása minden ötödik ország anyagi helyzetét is veszélyezteti. A jelentés szerint a globális GDP több mint fele függ jelentősen a biodiverzitástól, a sokszínűség megszűnésének veszélye mégis egyre növekszik.

Az EEA jelentése szerint a természetes élőhelyekre és az ott élő állatokra több tényező is veszélyt jelent: köztük a légszennyezés, a turizmus, az intenzív mezőgazdasági termelés, a városok terjeszkedése és a a nem fenntartható erdőgazdálkodási tevékenységekkel.

A kedvezőtlen vagy rossz helyzetben lévő fajok aránya 39%-ra növekedett, 7%-kal nagyobbra, mint az előző jelentésben, a beporzók számára fontos élőhelyek védettségi állapota pedig jobban romlott, mint más természeti területeké. Az egyre romló állapotú területek közé tartoznak a füves területek és mocsarak is.

Az EEA ügyvezető igazgatója, Hans Bruyninckx hangsúlyozta a jelentés kapcsán:

„Jelentésük azt mutatja, hogy Európa természeti kincseinek egészsége, valamint az emberek jólétének megóvása érdekében alapvető változtatásokra van szükség az élelmiszer-előállításban és -fogyasztásban, az erdőterületek kezelésében és használatában, valamint a városépítésben.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!