Haász János: Idén annyit nevetünk, mint még soha

2022. január 01. – 14:39

Haász János: Idén annyit nevetünk, mint még soha
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Már kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet, amelyben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük öt eddig még sehol nem publikált írás.

Január elseje van, végre egy nap, amikor sokáig lehet aludni, még egyszer utoljára, pár nap múlva vége a téli szünetnek, újra jönnek a hajnali ébredések, izgatott loholás a buszhoz, hogy az nehogy korábban menjen el, mert egy óra múlva jön a következő, már ha jön, mert télen néha nem jön, ezt onnan lehet tudni, hogy gyalogolnak befelé a telepiek, akkor aztán gyalogolhatunk mi is a fagyban, latyakban. De most még lustán elnyújtózhatok az ágyban, ilyenkor anyáék se siettetnek, hogy készülődni kell, néha még apa is az ágyban van, mikor kimegyek pisilni, máskülönben már hajnalban eteti a disznókat, hogy mire munkába kell menni, a trágyaszagú munkásruhás apából a borotvált illatú öltönyös apa legyen. Január elsején diétáznak a disznók, mert apád előző este disznó részeg volt, ezt magára mondja apa, vagy azt, hogy részeg disznó, kávéillatot mosolyog hozzá, amikor már mind a konyhában vagyunk, párnák nyomát őrzi a tesóm arca, de biztosan az enyém is, a kölyökpezsgő cukrától ragadósnak érzem a fogaimat, kialvatlanságízű a szám, hiába lustálkodhattam, anya finom főtt kakaója se mossa le ezt az ízt.

Igen, az előző éjszaka olyan, hogy sokáig fent lehet lenni, és az apukáknak is szabad részeg disznóknak lenniük, ilyenkor az anyukák nem haragszanak miatt, megisznak inkább ők is egy kis édeset. Évente csak egyszer van ilyen, vagyis majdnem csak egyszer, amúgy már nyolc körül menni kell aludni, ahogy vége az esti mesének, a tévémacival egy időben ágyba kell bújni, kivéve szilveszterkor, na jó, néha akkor is ébren maradhatok, ha valami fontos meccs van, például ahogy halad előre a Videoton az UEFA-kupában, úgy válik egyre engedékenyebbé apa, megnézhetem, amikor ők játszanak, pedig amúgy senki nem szurkol a Videotonnak, ha bajnokit játszik, de ez most más, a Vidi ilyenkor a magyar foci, és minden meccse egyre fontosabb, mondja apa, közben barna üveges Kőbányait iszik, egy cigarettát szagolgat hozzá, már nem cigizik, ezzel pótolja. Azt ígéri, hogy majd a mexikói vébé meccseit is nézhetem, együtt nézhetjük, mert a vébén időeltolódás van, az ottani délutáni meccsek itt éjszakaiak, szóval akkor fennmaradhatok, aztán nem nézzük együtt, nem nézzük sehogy sem, de ezt akkor még nem tudom, akkor még csak azt tudom, hogy a vébé idején egyébként is nyár lesz, nyáron még kilenckor is világos van, nem úgy, mint most, hogy már a napköziből sötétben jövünk haza, és még sötétben kell reggel iskolába indulni.

Ezért jó, hogy van szilveszter, ilyenkor sokáig ébren lehetünk, az éjfélt mindenképpen megvárhatjuk, mert olyankor van a boldogújévet köszöntés, amit elég gyakran Szultán bácsi kezd telefonon, mert Szultán bácsiék Aradon laknak, szoktunk átjárni hozzájuk, szappanszagú kávét iszunk olyankor, amit mi viszünk nekik, onnan meg cipőket, ruhákat hozunk haza, de vettünk már társasjátékot, dominót és teniszütőt is, mikor mi van olcsón, persze nem szilveszterkor megyünk, szilveszterkor csak telefonálunk egymásnak, vagyis Szultán bácsi nekünk, és ha elég sok pálinkát iszik, akkor éjfélre elfelejti, hogy ami náluk éjfél, az nálunk csak tizenegy, szóval ezért elég gyakran Szultán bácsi kezdi a búékozást, egy órával azelőtt, hogy himnusz, koccintások, pezsgők. Mert a felnőttek ilyenkor mindig pezsgőt isznak, addig csak sört, bort, pálinkát, ha apáék nyertek a totón, akkor néha egy palack Unicum is kerül az asztalra, de éjfélkor jön a jégbe hűtött pezsgő, nekünk almaízű kölyök, nekik rendes Törley vagy orosz, pukkannak a palackok, már ha pukkannak, egyszer három férfiember adogatott egymásnak egy palackot, aztán az egyik elejtette, szinte felrobbant az üveg, az előszoba úszott a pezsgőben és a palack szilánkjaiban, néhány nagyobb darabot a Советское игристое feliratú papír tartott össze, a kirepült kupak lyukat hagyott a falban, azon az éjszakán bőven vége lett a himnusznak, mire a takarítás után eljutottunk a koccintásig, anya közben sopánkodott, hogy na, milyen egy balszerencsés év lesz ez, mert anya babonás, szerinte olyan lesz az év, mint amilyen a január elseje.

Újév napján is ezért kell mindig elgyalogolni a rokonsághoz, boldog új évet kívánni, anya szerint ez is olyan dolog, hogy akkor az új évben majd sokat találkozunk a rokonokkal és sokat mozgunk, ráadásul ha szerencsénk van, a friss, jó levegőn mozgunk sokat. De általában nincs szerencsénk, a január elseje olyan, hogy mintha a napnak se lenne kedve felkelni, meg a szélnek sem, párás, ködös levegő, a fákról víz csöpög a repedezett járdára, néha odafagy, de ha nem, akkor is csúszós az út, óvatosan kell lépdelni, el ne törjön már megint a kezem. Mindig gyalog megyünk a rokonokhoz, a garázsban bent áll a homokszínű Wartburg, ami idővel majd fehér Zsigulivá változik, mi mégsem azzal megyünk, pedig már nemcsak apának van jogsija, hanem anyának is, de mi sétálunk, apáék közben azt mesélik, hogy gyerekkorukban a tanyák között jártak így, gyalog, boldog új évet kívánni, ott aztán végképp nem volt más lehetőség, se telefon, se autók, csak a hóval fedett szántóföldek végtelennek tűnő fehérsége, itt-ott füstölgő kéményű apró épületek. Hóval fedett járdák sokkal ritkábban vannak, és mióta a gázt bevezették, füstölgő kéményeket is csak akkor látni, amikor különösen nagy hideg van, olyankor azok, akik meghagyták a kazánt, befűtenek azzal is, elégetik, ami lom csak van otthon, törött deszkák, kiürült cementeszsákot, használt autógumik és gumicsizmák, kesernyés, sötét füst száll olyankor Körösvár felett, vagyis nem száll, megáll egy helyben, a szélvédett völgyben, bekormozza azt a kevés havat is, ami általában esni szokott.

De most kivételes tél van, mindenben más, mint a korábbiak. Már eleve az időjárás, az, hogy karácsony óta mindennap havazik, és napról napra egyre hidegebb van, tegnapra akkora lett a hó, hogy Kosztyu Lacival és a Kismészárossal hóvárat csináltunk a játszótér egyik sarkában, mi voltunk az egri hősök, a Kismészáros volt Dobó István, Laci volt Bornemissza Gergely, nekem nem jutott név, így én lehettem a teljes dicsőséges végvári hadsereg, aki mindig legyőzi a törököt, mert az ovisok és az alsósok voltak a török sereg, akik könnyű célpontot jelentettek, minket védtek a várfalak, őket meg semmi. Addig volt jó ez a játék, amíg fel nem bukkantak Pflaum Öcsiék, hárman voltak, mint mi, és mondták, hogy ők is beszállnának játszani, láttam az arcukon, azon az ijesztő mosolyukon, hogy ebből baj lesz, de mit mondhattunk volna, és akkor azt kérdezték, hogy oké, de mi a tét, mondtuk, hogy hát a vár, de a vár nekik nem elég, azt mondta Pflaum Öcsi, mert hóból minden hülye tud várat építeni, még nekünk is sikerült, szóval legyen valami igazi tétje a dolognak, pakoljuk ki a zsebünket, és ami benne van, az a győzteseké. Kosztyu Laci próbált velük alkudozni, még le is térdelt, vagy legalábbis úgy tűnt, pedig eleve ő volt a legalacsonyabb, ahogy beszélt hozzájuk, egyébként is fehér, vértelen arca különösen sápadt volt, aztán fokozatosan kipirosodott, hogy mi lenne, ha inkább lerombolnák a várat, ha ők nyernek, de Pflaum Öcsi erre csak nevetett, hogy ó, hát az nem kérdés, tudtam, hogy miért olyan ideges a Kosztyu Laci, azért, mert előtte nálunk játszott, és nála volt az olasz meg a német válogatott és az két színes üveggolyó is, amit karácsonyra kapott, és hozta megmutatni.

Január elsején a családunk mindig Bandi keresztékhez megy először, keskeny utca kanyarodik le hozzájuk a játszótér felől, apa elöl, a tesóm a nyakában, én anya kezét fogom, a tesóm néha megrázza a fákat, havazik, most is havazik, egész évben havazni fog, kiabálja, egész évben havazni fog, és egész évben apa nyakában ülök majd, ő is megjegyezte már anya babonáját, hogy ami január elsején történik, az történik egész évben, hogy mekkorát téved, mindenben mekkorát, nem nevetnénk, ha tudnánk, de nem tudjuk. Vagyis én így se nevetek, a játszótér előtt mentünk el, láttam a lerombolt hóvárunkat, eszembe jutott a tegnap délután. Én reménykedtem abban, hogy le tudjuk győzni Pflaum Öcsiéket, nem céloztunk rosszabbul, mint korábban, de ők csaltak, ahogy rohamra indultak, maguk előtt terelgették a kicsiket, és amikor egyet-egyet eltaláltunk, felkapták őket pajzsként, úgy jutottak el a várunkhoz, hogy egyetlen találatot se kaptak, Kosztyu Laci elkezdett velük vitatkozni, hogy ez nem ér, akkor aztán vége lett a játéknak, kirángattak minket a várból, hogy szerintünk is csaltak-e, akkor már Pflaum Öcsi ott térdelt Laci hátán, a két haverja hátracsavarta a kezünket, kicsordult a könnyem, éreztem, hogy folyik a taknyom, csaltatok, igen, megrántották a kezemet, akkor is csaltatok, még egyet csavartak rajta, elhallgattam, Kismészáros csak sírt mellettem, nem tudott megszólalni. Akkor a Pflaum Öcsi azt mondta Lacinak, hogy látod, kispofa, még a haverjaid is kussolnak, szerintük se csalt itt senki, szóval most akkor kimossuk ezt a hülyeséget az agyadból, és a szádat is kimossuk, két kézzel lapátolta Laci fejére a havat, tömte a szájába, fülébe, a haverjai röhögtek, ki tudtam tépni magam a fogásukból, ráugrottam Pflaum Öcsire, legurultunk Laciról, bele a leomlott hófalba, szemem-szám tele lett hóval, aztán azt éreztem, hogy felrántanak.

Ökölbe szorult a kezem, ahogy elsétáltunk a hóvár romjai mellett. De aztán, amikor már búcsúzkodunk Bandi keresztéktől, én a csizmámat veszem, anya a tesómat öltözteti, apa még egy utolsót koccint Bandi kereszt házipálinkájából, szóval akkor, ahogy bújok a csizmámba, eszembe jut, hogyan ért véget a tegnap délután, hogy Laci, amikor megszabadultunk Pflaum Öcsiéktől, meglepően vidám volt, nem is értettem, miért, neki mindenét elvették, sőt, végül csak őt fosztották ki. Aztán a buszmegállóban, az ötös kocsmával szemben, leül, lehúzza a csizmáját, és mutatja, miért olyan vidám, ott van a csizmájában minden igazi érték, a német válogatott, az olasz válogatott, de még az új üveggolyók is, sőt, egy tízforintos is, igaz, egy terebélyes folttal Petőfi szeme alatt. Felnevet, felnevetek, Kismészáros is felnevet, de akkor mit vettek el tőled, mi volt az a nagy kavics, amiért szinte sírtál, kérdezte a Kismészáros, mert Kosztyu Laci mindent úgy adott oda, mintha a fogát húznák, zsineg, gyufa és egy bélás, de főleg egy zöldesbarna kő miatt sopánkodott, hogy legalább azt ne vegyék el tőle, az az ő kabalája, télen-nyáron magánál hordja, a belső zsebében kell dörzsölgetni, amikor valami jóra gondol az ember, és akkor az a jó teljesül, ez működik, mióta tavaly ősszel megtalálta a Körös-parton, így lett idén már két ötöse is matekból, és így kapta meg születésnapjára azt a Csepel versenykerót. Pflaum Öcsi erre kitépte a kezéből azt a követ, mert Lacinak tényleg volt egy frankó, igaz, elég hülye színű, lilás-pirosas versenykerója és tényleg kapott pár jó jegyet, ezután Pflaum Öcsi már nem is nyaggatott minket, mehettünk dolgunkra, Laci megint megmentett, de most nemcsak engem, hanem a Kismészárost is.

Mi volt az a kő, amivel megmentettél, milyen kabalád van neked, amiről nem is meséltél, kérdezem, int, hogy hajoljunk közelebb, suttogva kezdi el mondani, de aztán kipukkad belőle a nevetés, hogy milyen kabala, milyen kabala, semmilyen kabala, csak az apja ment segíteni Madaraséknak disznót vágni, elkísérte ő is, a disznó farkát fogta, amikor leszúrták, mi, gyerekek mindig a disznó farkát fogjuk, aztán ha szerencsénk van, a disznó az utolsó leheletével nem szar le minket, de Lacinak nem volt szerencséje, a szarból jutott a kabátjára, de ezt a kis csomót, ami belefagyott a kabátjába, ezt nem fedezte fel, csak most, amikor Pflaum Öcsiék elől mentette az értékeit, és hát milyen igazuk van az öregeknek, mondja, és már nagyon nevet, hogy szarba lépni szerencsét hoz, hát úgy látszik, az is, ha a szar lép belénk, vagyis a zsebünkbe, képzeld el, apuskám, képzeld el, hogy Pflaum Öcsi a belső zsebében elkezdi ezt dörzsölgetni, elképzeljük, ahogy szétkeni büdös, kiolvadt disznószart a ruhájában, és már együtt nevetünk. Ez jut most eszembe, ahogy Bandi keresztéknél a csizmámat veszem, és arra gondolok, hogy ha nálunk még csak szilveszter délutánja is volt akkor, a világon sokfelé már elkezdődött az új év, mert a világon sokfelé van időeltolódás, nem csak Mexikóban, szóval ezt igazából úgy is nézhetjük, hogy az év első nevetése volt, és ha újév napján sokat nevetünk, akkor idén annyit nevetünk, mint még soha, erre gondolok, és nem tudom még, hogy már megint mekkorát tévedek, hogy annyit, mint idén fogok, még sosem sírtam.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!