Az elmúlt évek változásait a kutatóknál már csak a kutatástámogatók szenvedték meg jobban
A Telexen megjelent véleménycikkében Hillier Dániel arról írt, hogy a magyar tudomány legnagyobb problémája nem a pénzhiány, hanem az intézményi bénultság: hiányzik az az adminisztratív háttér, amely enyhíthetné a kutatókra nehezedő bürokratikus terhelést. Szécsi Dorottya válaszcikkében megoldási javaslatokat tett erre a problémára: a modern vezetőképzés meghonosítását és az adminisztratív kutatássegítő szakemberek megbecsültségének növelését. Sorozatunk zárórészében Tamás Veronika mutat be egy erre irányuló hazai kezdeményezést.
Hillier Dániel és Szécsi Dorottya nemrég megjelent cikkei fontos kérdést tematizálnak, melyek a magyar tudományos kutatás hatékonyságáról folytatott korábbi vitákban kevésbé, legfeljebb búvópatakként jelentek meg. Különösen fájdalmas ez azért, mert mind a kekvásítás, mind az MTA kutatóhálózatának többszöri megerőszakolása mögött az a kormányzati érv állt, miszerint a magyar tudomány nem elég hatékony, alacsony a teljesítmény nemzetközi összehasonlításban, de az előző érában nem került napirendre az a kérdés, mi ennek az oka, és különösen az nem, hogy hogyan lehetne hatékony kutatástámogatást felépíteni, hogy ez a teljesítmény jobb legyen.
Olvasva a fent hivatkozott két véleménycikket, az lehet a benyomásunk, hogy kutatástámogatás nem létezik Magyarországon, nem jutott túl a rendszer a „körmét reszelgető titkárnő” képén. Holott ez nem így van, bár kétségtelen, hogy nagyok az eltérések intézményenként. Ugyanakkor kimutatható, hogy azok az intézetek tudnak egyre növekvő teljesítményt felmutatni, ahol valamilyen szinten kiépült a kutatástámogatás, így például a most éppen az ELTE-hez tartozó Társadalomtudományi Kutatóközpont; a jól szervezett és egységes pályázati irodát felállító Budapesti Corvinus Egyetem vagy az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatásainak megpályázását professzionalizáló, 13 ERC-pályázatot vezető Rényi Kutatóintézet.
Tíz évvel ezelőtt a kutatásmenedzsment-szakma alig volt ismert Európában, ma pedig már európai szakpolitikai szinten is megjelenik. A kutatásmenedzserek nemzetközi szervezete, a European Association of Research Managers and Administrators (EARMA) tavaly látta vendégül az INORMS konferenciát, melyre a világ minden tájáról, Indiától az Egyesült Államokig érkeztek kutatástámogatással foglalkozó szakemberek. A fejlődési folyamatnak régóta részese a Hétfa Kutatóintézet, mely a foRMAtion projekt elindításával például egy olyan kezdeményezést hozott létre, amely egyetemi hallgatókat készít fel a kutatásmenedzsment-szakmára. A Corvinus Egyetemen, MSc-képzésként már elérhető ez a szakirány.
A kutatásmenedzsment-szakma helyzetét feltérképező európai szintű felmérés, az RM Roadmap eredményeként az EU az új keretprogramja részévé tette a kutatásmenedzsment támogatását. A felmérés mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban azt mutatta, hogy sokan sokféleképpen foglalkoznak kutatástámogatással. Bár ez a szakma egyre inkább professzionalizálódik, kevés a képzés, a szakma elismertsége alacsony, és hiányoznak a biztos karrierutak. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált a felmérésből, hogy a kutatásmenedzserek sokoldalú kompetenciával bírnak, változatos területen képesek támogatni a kutatókat a pályázatírástól a projektek megvalósításáig.
A magyar tudomány sikeressége érdekében fontos, hogy mind a hazai kutatással foglalkozó intézmények, mind a kormányzat, mind a kutatásfinanszírozók felismerjék a kutatásmenedzsment-szakma jelentőségét. Annak érdekében, hogy összefogják és képviseljék a hazai kutatásmenedzsereket, a szakma képviselői június 17-én megalakították a HUNARMA – Magyar Kutatásmenedzsment Egyesületet. A civil szervezetként megalakult egyesület célja a kutatásmenedzsment és a kutatásadminisztráció területén dolgozó szakemberek összefogása, szakmai fejlődésük támogatása. Az egyesület közel száz taggal indul, ami egyértelművé teszi: a magyar kutatásmenedzsment-közösség erős, aktív és készen áll arra, hogy együtt formálja a szakma jövőjét.
Az alakuló ülést a Budapesti Corvinus Egyetem látta vendégül, ahol százötven regisztrált vett részt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bruno van Pottelsberghe rektor, aki kiemelte a kutatásmenedzsment stratégiai jelentőségét a tudományos életben. Köszöntőt mondott Horváth Péter államtitkár is, hangsúlyozva a kutatást támogató szakemberek nélkülözhetetlen szerepét. Az esemény alkalmából külön üdvözlő üzenetet küldött Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is, támogatásáról biztosítva az újonnan létrejött egyesületet.
A kiváló kutatás nem létezhet kiváló kutatástámogatás nélkül. Mind az intézmények, mind a kutatásfinanszírozók felismerik, hogy erre forrásokat kell áldozni.
Az egyik fontos cél valóban az, hogy a kutatókat mentesítsék az adminisztratív feladatok alól. A másik ok, amiért a kutatástámogatást fejleszteni kell, magának a tudománynak az egyre komplexebbé válása. Az adatgazdászat, az innovációmenedzsment, a tudománykommunikáció, az állampolgárok és a felhasználók bevonása mind-mind komoly kutatástámogatói hátteret igénylő feladat, melyhez nem titkárnőkre, hanem magasan képzett, elkötelezett szakemberekre van szükség.
Ugyanakkor a hivatkozott két cikk kutatóként dolgozó szerzőinek aggodalma érthető. Az elmúlt évtizedben nemcsak a kutatók, de a kutatástámogatók is mostohagyerekek voltak. Az intézményekben elszórtan jelen lévő kutatástámogató szakemberek kis csoportjai, a már említett üdítő kivételeket nem számítva, sokszor minimális támogatással végezték és végzik munkájukat. Az MTA-n éppen csak elindult kezdeményezéseknek gátat szabott a kutatóhálózat elcsatolása. A hazai egyetemeken vegyes a kép: a legnagyobb ELTE-n karonként izoláltan működnek és eltérő szolgáltatásokat nyújtanak a kutatástámogatók, a Rektori Hivatal szintjén lenne nyitottság komolyabb összefogásra, koordinációra, de kapacitáshiány miatt ezek korlátozottak.
Az ELKH néven elcsatolt kutatóhálózat, majd átnevezése után különösen a HUN-REN, bár soha nem látott anyagi forrásokkal bírt, évek alatt is képtelen volt a kutatástámogatásban érdemi előrelépéseket tenni. Az e területen létrejött kezdeményezéseik: az innovációs menedzserhálózat, az adatgazdászok, illetve a mesterségesintelligencia-nagykövetek hálózatának sikeressége leginkább az azokat működtető elkötelezett kollégák, mintsem a központ érdeme, beszámolóik szerint a központ bürokratikus finanszírozóként, nem pedig szakmai iránymutatást adni képes szervként jelent meg.
A kutatástámogatás természeténél fogva a kutatókhoz kötődik, és halmozottan érvényes rá a szubszidiaritás elve: azt legsikeresebben a kutatókhoz a lehető legközelebb kell megvalósítani. Az alulfinanszírozott kutatóintézetektől, bár megkövetelték a kimagasló teljesítményt, több pályázatot, forrásokat nem kaptak az extra kutatástámogatókra. A legjelentősebb hazai kutatásfinanszírozási forrás, az NKKP (leánykori nevén OTKA) kimondottan nem engedi a központi kutatástámogatók bérének projektre terhelését. Az állandó személyzet pedig e területen különösen fontos, hogy a megszerzett szakmai tapasztalat és tudás a későbbi projektekben is hasznosítható legyen.
A tudásmegosztás fontosságát jelzi, hogy ez az a terület, amelyet a legfontosabbnak jelöltek a hazai kutatástámogatók a HUNARMA Egyesület megalakulását megelőző igényfelmérő kérdőívben, melyet több mint száz kutatásmenedzser töltött ki. Fontosnak tartották azt is, hogy a különböző területeken izoláltan működő kutatásmenedzserek egymással kapcsolatba lépjenek.
Nyilvánvaló, hogy e területen szemléletváltásra van szükség. A HUNARMA Egyesület megalakulása, az ezt övező széles körű támogatás azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ez a szakma végre elismerést és támogatást kap. Ennek előfeltétele, ugyanúgy, ahogy a kutatók esetében, az intézmények helyzetének megnyugtató rendezése. Az elmúlt évek változásait a kutatóknál már csak a kutatástámogatók szenvedték meg jobban: a kekvásított egyetemeken ők kínlódtak az önerő alappal, a HU-rizonttal, a duplikált pályázatokkal, a humán kutatóközpontok adminisztrátorai már rutinból írnak át az alapító okiratokat, magyarázkodnak és restelkednek az újabb és újabb névváltozás miatt.
A stabilitás, a megnyugtató intézményi háttér és a professzionális irányítás a kutatásmenedzser-szakmának is elemi érdeke. A sikeres magyar tudományosságnak ebben az értelemben is előfeltétele a politikától, vállalati szférától független, a tudományosság és a tudománytámogatás nemzetközi trendjeihez illeszkedő, annak képviselői által irányított kutatási intézményrendszer megléte.
A szerző az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatási vezetője, a HUNARMA – Magyar Kutatásmenedzsment Egyesület alelnöke.
