A Hyundai legolcsóbb villanyautója egyáltalán nem tűnik gagyinak

2024. június 28. – 07:27

A Hyundai legolcsóbb villanyautója egyáltalán nem tűnik gagyinak
Európában is kapható lesz a Hyundai Casper Cross elektromos változata, az Inster – Fotó: Hyundai Motor

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyre népesebb olcsóautó-kategóriában jelent meg a Hyundai újdonsága, az Inster nevű mini villanyautó. Legfontosabb versenytársa az évek óta kapható Dacia Spring, amely jelenleg 8,3 millió forint körüli összegbe kerül, tavaly októberben mutatták be a Citroën e-C3-at, illetve ősszel érkezik a Renault 5, és egyikért sem kérnek többet 25 ezer eurónál, vagyis átszámítva körülbelül 10 millió forintnak megfelelő összegnél. A felsorolt típusoknál olcsóbb villanyautót jelenleg nem árusítanak Európában, ám ez hamarosan megváltozik, ha valóban forgalmazni kezdik a BYD Seagullt, illetve megérkezik a kereskedésekbe a Stellantis résztulajdonában álló kínai Leapmotor Lengyelországban gyártott modellje, a T03.

A Dél-Koreában kapható, benzinmotoros Casper alapjaira épített, 3,8 méter hosszú és alig több mint 1,6 méter széles Inster ugyanúgy városi jármű, mint a konkurens modellek, de az első hivatalos fotók szerint utastere és formai megoldásai érdekesebbek. A belteret 64 színű hangulatvilágítással, illetve cserélhető ajtóburkolat-panelekkel szabhatjuk át ízlés szerint, a sok műanyag betétet pedig PET-palackokból származó újrahasznosított polietilénből készítették.

A beltérben csak az üléseket kárpitozták, de a műszerfal és a középkonzol alapján rendes autó lesz a legkisebb Hyundai – Fotó: Frederick Unflath / Hyundai Motor
A beltérben csak az üléseket kárpitozták, de a műszerfal és a középkonzol alapján rendes autó lesz a legkisebb Hyundai – Fotó: Frederick Unflath / Hyundai Motor

A pixelhatású hátsó lámpák, illetve első irányjelzők a márka Ioniq villanyautó-családjára emlékeztetnek. Bár a vezető előtt, illetve a középkonzol tetején egy-egy 10,25 colos kijelző található, meghagyták a fizikai gombokkal ellátott klímavezérlést is, ami helyes megoldás egy fontos autóipari dilemmára, hiszen így a vezetőnek nem kell levennie a szemét az útról a funkcióváltáshoz.

Az összezsugorított SUV-szerű Hyundaiba kétféle verziójába 42, illetve 49 kilowattóra kapacitású nikkel-kobalt-mangán akkumulátorokat szerelnek. Ezekkel két feltöltés közt 300, illetve 355 kilométer megtételére alkalmas, a töltési idő pedig 30 perc lehet 10-ről 80 százalékra, ha az autót DC-töltőre csatlakoztatják.

Az új kis Hyundai nem lesz utazóautó, hiszen 97, illetve 115 lóerős motorjával 140 vagy 150 km/óra lehet a legnagyobb sebessége, a csomagtartó pedig alapesetben mindössze 280 literes, igaz, a hátsó üléspad előrehúzásával 350 literre bővíthető. Nemcsak ebben a tekintetben próbál mégis kicsit többet adni a legszükségesebbnél, hiszen fejlett vezetéstámogató-rendszerrel is ellátták, gyorsulása pedig szintén korrekt, hiszen álló helyzetből 100 km/óra sebességig 10,7, illetve 11,6 másodpercre van szükség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!