A gazdák kínlódnak, de a kormánynak nem sürgős a vízpótlás a sivataggá váló homokhátságon

„Vetni kellene a kukoricát, de nagyon száraz a föld. Hát, azért csak megpróbálkozunk” – mondta a Telexnek István gazda, aki a homokhátság egyik faluja melletti földjén magyarázta, hogyan próbálják átvészelni a hónapok óta tartó szárazságot. Április közepén ugyan esett egy kis eső, de ennél sokkal több kellene. A gazda ásót vett elő, belenyomta a homokba, és amikor kifordította a szerszámot, jól látszott: a homok teteje kissé nedves úgy háromujjnyi vastagságban, de az alatt teljesen száraz. Ez a kis víz is felfelé fog innen menni, nem jut le mélyebbre, mert elpárolog – vélte a gazda.

István családja tíz hektáron gazdálkodik a homokon, szántóföldjeik és kisebb gyümölcsöseik vannak, egymástól külön, több darabban. A falu a Duna–Tisza közi homokhátságban fekszik, ahol egyre nehezebb a gazdálkodás. Szegedtől délre és keletre jobb minőségű feketeföldek vannak, azokat kevésbé fenyegeti a kiszáradás, de a várostól északra és nyugatra levő területeken a homok az úr a Dél-Alföldön.

A homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete már húsz évvel ezelőtt a félsivatagos övezetbe sorolta.

Három évtizede mondják a szakemberek, hogy a terület fokozatosan sivataggá válik, és ez ellen valamit tenni kell. Eddig azonban nem sok kézzelfogható eredmény volt, és a részleges vízpótlás megoldása megint tovább tolódik.

Az 1970-es évek óta kettő-öt méterrel csökkent a talajvíz szintje, de van, ahol tíz métert is süllyedt a nedves zóna. Mivel a talajvíz lejjebb húzódik, a gazdálkodók egyre mélyebb kutakat fúratnak az öntözéshez, de ennek a költségeit nem mindenki engedheti meg magának. A kisebb méretű gazdaságokban nagyon meg kell gondolni, hogy mennyi pénzt érdemes beletenni a termelésbe, mert nem biztos, hogy a befektetésen felüli haszna is lesz majd a betakarításnak. Az, hogy mennyit hoz vagy visz egy évben a gazdálkodás, csak a legvégén derül ki, amikor már minden munkával végeztek, és el is adták a terményeket.

István gazdáék kukoricát, gabonaféléket, lucernát, őszibarackot, valamint két kisebb területen sárgadinnyét és földi epret is termesztenek. Az elmúlt két év is erősen aszályos volt, emiatt mindenből nagyon kevés termett. Voltak más földjeik is a közelben, családi örökség, de azokat eladták, és abból a bevételből pótolják az utóbbi években a növénytermesztés veszteségeit. Közben nemcsak az élelmiszerboltokban mentek fel az árak, hanem a műtrágya, az üzemanyag és minden más is, ami a növénytermesztéshez kell, sokkal drágább lett. Van, ami most kétszer annyiba kerül, mint pár éve.

István gazda teljes névvel és fényképen nem akart szerepelni, de a saját kocsiján körbevitt a faluja körüli dűlőutakon. Megmutatta, hogy sárgulnak a vetések, holott a gabonának ilyenkor sötétzöldnek kellene lennie, dúsabbnak és sokkal nagyobbnak, mint amekkora most. A majdnem harmincéves furgon lassan gurult a homokon. A gazda sem fiatal már, hetven felett jár. Ő és a felesége is nyugdíjasok, azelőtt István villanyszerelőként dolgozott, amellett is gazdálkodott. Most a nyugdíjuk kiegészítésére viszik tovább a felnőtt gyerekeikkel együtt a családi gazdaságot.

A nyulak is nagyon szomjasak

Az utóbbi években minden növénynek egyre kisebb a termése, csökken a bevétel, és ezen sehogy nem sikerült javítani. Két éve sütőtököt kezdtek termeszteni fél hektáron, intenzív öntözéssel. Csakhogy a szomjas mezei nyulak meg az őzek odajártak inni, és a vékony műanyag csöveket a vadak szétrágták, hogy több vízhez jussanak. Amikor egy héten már majdnem száz új javítódarabot kellett beszerelni a kirágott csövek pótlására, Istvánék látták, hogy ennek így nincs értelme.
Lucernát is kellene most vetni, de nem látni, hogy érdemes-e – magyarázta. Ezt a takarmánynövényt néhány éve még szokás volt kora tavasszal elvetni, mert az áprilisi esők kikeltették a magokat, de az utóbbi, egyre szárazabb időben már nagy kérdés, hogy egyáltalán ki fog-e kelni a növény.

A zöldségtermesztés önmagában véve is nagyon vízigényes, a gyümölcsöt, a homokhátságon jellemzően termesztett barackot pedig az időjárás teheti tönkre. A változékony idő a növényeket is megviseli, az enyhe tél pedig kedvez a kártevőknek és a kórokozóknak. Az idén korán jött a meleg, azután erős lehűlés következett, és a barackvirágok egy része lefagyott. Ha a fagyosszentek idején újabb erős hidegfront jön, az május közepén elviheti a termést, mint a korábbi években többször is. Istvánék most abban reménykednek, hogy a földi eper talán jól sikerül az idén, és hozhat valami hasznot.

Nem látszik a jó megoldás arra, hogy ráfizetés helyett fenntarthatóan nyereséges legyen a munkájuk. Emellett az övékéhez hasonló, kisebb méretű gazdaságok nem tudnak indulni az állami pályázatokon sem. Az egy-két milliós támogatási összeg, ami a gazdaságuk méretéhez jó esetben elérhető volna, nem éri meg egy hozzáértő pályázatírónak, mert alig keresne rajta.

A falu körüli szántóföldeken sok parlagon hagyott tábla látható. István szerint egyre többen hagynak fel a mezőgazdasággal, de ők folytatják, mert az alacsony nyugdíjukból nem tudnának megélni. „Más választásunk nem nagyon van: amíg bírjuk, csináljuk” – mondta.

Gyakrabban jön szélsőséges meleg és szárazság

Az Agrárkamara április közepén kiadott közleménye szerint általános aszály nincsen, de „az Alföldön már március közepe óta kritikusan száraz a talaj, így a tavaszi vetések szempontjából nagy területen van aszály”.

„Az adatok szerint idén februártól április végéig számítva kéthavi csapadékmennyiség hiányzik a Szeged környéki földekről” – mondta a Telexnek Gál Tamás klímakutató, a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani Tanszékének vezetője, és hozzátette: a szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribbak és fel is erősödnek, ahogy a klímaváltozás halad előre.

Gál szerint a mezőgazdasági termelőkre nézve azért is rosszabb most tavasszal a helyzet, mert a szárazság a korán megérkezett nagy meleggel párosult. Ebben az időszakban a mérések kezdete óta nem volt még ilyen meleg a Dél-Alföldön. Ez pedig a talaj száradását is meggyorsítja, így a vízhiány még erőteljesebb a földeken. Az április utolsó hetében kissé már gyakoribb esőzések csak keveset tudtak javítani a helyzeten, és az ország északi részén több eső volt, a Dél-Alföldön hullott a legkevesebb. Ráadásul április végétől ismét fokozódik a melegedés, emiatt a talaj további száradása megint kedvezőtlen lesz a haszonnövényeknek – tette hozzá.

Az eddigi kormányoknak nem volt sürgős a vízpótlás

Három évtizede beszélnek arról a szakemberek, gyakran írt róla a sajtó is, hogy a Duna–Tisza közi homokhátság sivataggá válik, és ez ellen valamit tenni kellene. Gyorsabb cselekvést javasolt már húsz éve a Magyar Tudományos Akadémia is.

„Kisebb-nagyobb konferenciák sorát rendezik itt-ott az érintett homokhátsági területen a problémáról. Igazából arról, hogy mi nem történt, illetve arról, hogy mit kellett volna tenni. Jönnek ekkor a politikusaink, s egy-két nagyra becsült – tárcaközi – minisztériumi szakember, s két-három óra időtartamú rendezvényen »beszélnek« a témáról. A homokhátság programjai több mint egy évtizede e konferenciákkal általában elintézettnek nyilváníttatnak” – írta 2004-ben Csatári Bálint kutató.

Voltak azóta is nagyívű elképzelések, miszerint a két folyó közé új csatornát kell ásni, és arra is készültek tervek, hogy a Duna, majd arról is, hogy a Tisza vizét kell elvezetni a homokhátságra vagy legalább egyes részeire. A hangzatos ígéretekkel Dunát/Tiszát lehetne rekeszteni, például 2013-ban megjelent, hogy „felszámolják a sivatagot”.

Arról azonban keveset hallani, mi az, amit valóban megoldottak az Orbán-kormányok majdnem másfél évtizedes működése alatt. A nagyobb arányú vízpótlásra kidolgozott elképzelések jó esetben is az előkészítésnél tartanak. Mihálffy Béla, a homokhátság Szeged környéki falvainak Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője 2022-ben azt mondta: „Kormányhatározat készült arról, hogy az állami költségvetésből 1,826 milliárd forintot biztosítanak arra, hogy a Zákányszékig kiépített csatornából eljuthasson a Tiszából származó víz Mórahalomig.”

Eszerint a Tisza vizét Algyőtől, több mint 15 méter magasságba, átemelő szivattyúkkal juttatták el Zákányszékig, a Lódri-tóig. Ám ez a terület, hasonlóan a vidék többi kisebb, szikes tavához, eredetileg is mocsaras, időszakosan és részben vízzel borított terület volt, ez tehát eddig nem jelenthet nagy változást a homokterület vízellátásában.

A beígért beruházást elhalasztják

Úgy látszik, az utóbbi két év alatt más nem történt. A Szeged.hu értesülése szerint nemrég egy szegedi szakmai tájékoztatón derült ki, hogy a kormány hátrább sorolta a vízpótló beruházást. Emiatt még a fideszes többségű megyei önkormányzat is elégedetlen, a közgyűlés tagjai pártállástól függetlenül megállapodtak abban, hogy a májusi közgyűlésre előterjesztést készítenek, amelyben „a kormánynak fogalmaznak meg egy levelet arról, hogy a homokhátságon, főként Csongrád-Csanád vármegye településein nagyon súlyos a helyzet a vízhiány miatt”.

A vízügyi tervek megvalósítását felügyelő Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál (Ativizig) rákérdeztünk, hogy ismereteik szerint mit jelent pontosan a vízpótló állami beruházás elhalasztása a homokhátságon. Az Ativizig munkatársa utóbb telefonos érdeklődésünkre elmondta, továbbküldte a kérdéseket az ügyben illetékes Országos Vízügyi Főigazgatóságnak. Cikkünk megjelenése után, pénteken érkezett meg a válasz, eszerint három, összesen közel négyszáz milliárd forint értékű vízpótló beruházást halasztottak el, de azt egyelőre a vízügy sem tudja, hogy mikorra.

Ami már elkészült a csatornákból és a tározókból, vizet az sem hoz a területre – válaszolta kérdésünkre Kármán Kolos zsombói tájépítész. Ő évek óta igyekszik kideríteni, mi a helyzet a homokhátság vízgazdálkodásának ügyeivel, és nem látja, hogy megoldódott volna valami.

Közben szemmel láthatóan működik a belvíz és a talajvíz elvezetése: a homokba ásott csatornákban összegyűlő vizet a homokhátságról a Tiszába vezetik, miközben éppen hogy megtartani kellene a földeken. A csatornák kiépítésére korábban EU-támogatásokat használtak fel, sőt egykor a Norvég Alaptól is kértek erre pénzt. Most azonban újabb milliárdokba kerülne, hogy a Tiszában lévő vizet visszatereljék a folyóból a homokhátságnak legalább egy kisebb részére. Eddig a homokhátság vízpótlásából nem sok volt érzékelhető azoknak, akik a Magyarország egytizedét kitevő, egyre inkább sivataggá váló területen próbálnak gazdálkodni a földjeiken.

Cikkünk frissült a vízügyi hatóság válaszával.