Külön gombot kap a mesterséges intelligencia a Microsoft új pécéin

2024. január 4. – 17:15

Másolás

Vágólapra másolva

Forradalmi változtatást jelentett be a windowsos pécék billentyűzetein a Microsoft csütörtökön, kiderült ugyanis, hogy a Windows gomb mellett hamarosan a mesterséges intelligenciát előhívó Copilot gomb is lesz majd a Windows 11-es gépeken. A cég szerint ez egyszerűbben elérhetővé teszi majd az összes MI-funkciót, és hozzájárulhat ahhoz, hogy 2024 tényleg az MI pécék éve legyen – olvasható a Microsoft blogján.

Ahogy az a blogposztból is kiderül, a Microsoft utoljára közel harminc éve hajtott végre hasonló jelentőségű változtatást, amikor bemutatta a Start menüt felhozó Windows gombot, az új gomb pedig ehhez hasonlóan fog majd működni, csak a Copilotot nyitja majd meg. Ezt eddig a Windows gomb és a C megnyomásával lehetett előhívni, ami korábban a Cortana nevű, már elkaszált virtuális asszisztenshez tartozott, de az, hogy most külön gombot kap, jól mutatja, hogy a Microsoftnál tényleg nagyon hisznek az MI-ben.

Az első ilyen gépek február végén kerülnek majd forgalomba, de a jövő héten kezdődő CES előtt, és persze konkrétan azon is sokat fogják majd mutogatni őket, a cég alelnöke. Yusuf Mehdi a bejelentésben azt is hozzátette, hogy sosem volt még aktuálisabb elkezdeni használni a Copilotot, akár zeneszámokat, akár vázlatokat, akár képeket akar generálni az ember, és arról is írt, hogy a legjobb MI-élményért a jövőben egy olyan operációs rendszeren kell majd dolgozniuk, amely elmossa a határokat a felhő alapú és a helyi számítások között.

Ez a koncepció amúgy korábban is előkerült már, akkor a Microsoft következő konzoljával kapcsolatban.

A Copilot képességei a tavaly tavaszi bemutatkozása óta jelentősen megnőttek, ahogy Mehdi is írta, most már nemcsak a Bingben, a Microsoft Edge-ben és a Microsoft 365-ben – azaz az Office-programokban – elérhető, hanem gyakorlatilag a Windows 11 szerves része. Mindez persze nem is meglepő, hiszen a cég szorosan együttműködik az MI-forradalmat vezető OpenAI-jal, és a Copilot is a cég legerősebb modelljén alapszik. Az összefonódás miatt egyébként Nagy-Britanniában például vizsgálat is folyik.

Az MI-színtéren vannak még erős szereplők, de hasonló lépést egyelőre senki nem tett, részben persze azért, mert nem is nagyon van rá lehetőségük. A Google a saját telefonjaiban például már megoldotta a Bard-integrációt, de fizikai gombról még nincs szó, és egyelőre a Chromebookokat sem szerelik Bard gombbal.

A mesterséges intelligenciába komolyan befektető, de saját modellt nem villantó Apple sem csinált hasonlót a gépi tanulást használó Sirivel, bár az érintősávos Macbookokon billentyűparancsok nélkül is el lehetett érni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!