A Google most már tényleg megérkezett a mesterséges intelligencia kiaknázásáért folyó versenyfutásba

2023. május 10. – 22:56

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány kitörése óta most először tartotta meg ismét élőben a Google a szokásos éves fejlesztői konferenciáját, és ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a kétórás show alatt annyi mindent jelentett be a cég, hogy abba még zanzásítva is belefájdul az ember feje. Az idei show sztárja nem meglepő módon a mesterséges intelligencia volt, itt ugyanis a Google jócskán lemaradt a nagy bejelentéseket, hírverést és sikereket is felhalmozó Microsoft mögött.

A Google zászlaját eddig itt a februárban bejelentett, Bard nevű, limitált körben elérhető chatbot vitte, amely most a Bing nyomdokaiba lépett. Az immár várólista nélkül elérhető eszköz jobban kihasználja majd a Google-ökoszisztémát, nagyobb mértékben építi be a vizualitást – ami többek közt azt is jelenti, hogy az Adobe saját, MI-alapú képgenerátorát is integrálják majd bele –, és az is kiderült, hogy az átállás keretében már GPT-4 kihívójának szánt új nagy nyelvi modell, a PaLM 2 hajtja.

Mindez lényegében ugyanaz, amit a Microsoft bejelentett az elmúlt hónapokban a Binghez, az exportálható beszélgetésektől a Google Lensen alapuló multimodalitáson át a többi Google termékkel való összekötésig, szóval sok újdonságot nem lehet leírni róla. A keresést is MI-vel fogja felturbózni a Google, de ez ránézésre szintén nagyon hasonlít arra, amit a Bing keresőmotorja csinál, a Google Workspace pedig pont úgy lesz okosabb a Duet AI-tól, ahogy a Microsoft 365 a Copilottől. Még az Edge-be integrált oldalsáv párja is megvan a Sidekick képében, bár itt inkább azon van a hangsúly, hogy

az eszköz folyamatosan olvassa amit írunk, és a kontextus alapján ajánl nekünk lehetséges folytatásokat, ami egyszerre ijesztő és izgalmas.

A Bard nálunk a mostani bővítés után még mindig nem elérhető, szóval kipróbálni nem lehet, de ha valaki szeretne még olvasni róla, az a Google blogposztjában megteheti. A Bard és annak holdudvara egyébként nem az egyetlen dolog volt, ahol szóba került az MI, a Google Fotók retusáló varázspálcáját is ez hajtja majd, és persze a már januárban bejelentett zeneszerző modellt, a MusicLM-et is, amire mától lehet regisztrálni ide kattintva, és amibe elvileg csak be kell majd írni, hogy „kifejező jazz egy vacsorához”, és már jönnek is a számok. Ez az internetről eltüntethetetlen Drake-The Weeknd szám és a többi hasonló kísérlet alapján hihetőnek is tűnik.

Emellett beszéltek a Codey-ről is, ami lényegében a programozóknak szánt GitHub Copilot versenytársa lesz majd, és a Vertex AI-ba érkező új modellekről is, sőt, egy Tailwind nevű kísérleti eszközről is, ami lényegében egy MI-alapú jegyzetkészítő lesz, ha nem a Google projekttemetőjében végzi két éven belül. Ja, és az is kiderült, hogy a Google Pixel 7a-t használóknak mindenféle lehetősége lesz arra, hogy MI-vel dobják fel a háttérképüket, az emojis bohóckodástól a háromdimenziós képeken át egészen a generatív modellek által létrehozott képekig. Ezzel pedig el is érkeztünk a konferencia másik nagy szeletéhez, a Pixel telefonokhoz.

Miután a Google komolyan érdekelt a telefonos piacon – egyrészt az Android révén, másrészt meg a Pixel-telefonok miatt –, és már múlt héten kiszivárgott, hogy be fogják mutatni az első hajtogatható telefonjukat, a Pixel Foldot, aligha lepett meg bárkit, hogy pontosan ez történt, és egy rakás más újdonság is érkezett. Utóbbiaknál a legérdekesebbek az Apple lokátorára kísértetiesen hasonlító, az eszközeink megtalálását megkönnyítő megoldások voltak, pláne mert az Apple és a Google múlt héten jelentette be, hogy együtt fognak működni a bluetoothos lokátorok biztonságossá tételén.

Erre felhúzva most kiderült a saját fejlesztéseiken túl az is, hogy a két gyártó eszközei egymással is kommunikálnak majd. A nagy összeborulás mellett azért félreérthetetlenül oda is szúrtak a konferencián az Apple-nek azzal, hogy remélik, a jövőben ők is bevezetik majd az RCS nevű kommunikációs protokollt, hogy végre ne cikizzék az amerikai androidosokat a zöld szövegbuborékok miatt megoldódjanak az iPhone-ok és az androidos telefonok közti üzenetküldés problémái.

Most már tényleg csak a holnaptól kapható Google Pixel 7a, a már emlegetett Google Fold és a Pixel Tablet vannak hátra, amelyekben az a közös, hogy mindegyiket a Google felújított, Tensor 2-es rendszercsipje hajtja. A Pixel 7a-ról már az első tesztek is megérkeztek, ezek alapján a 6a-nál valamivel drágább, de fejlettebb felső középkategóriás telefonról van szó, ami abszolút megéri a 499 dolláros árát. A tavaly belengetett Pixel Tabletet is ennyiért lehet majd megvenni, méghozzá egy hangszóróként is funkcionáló dokkolóval, amivel sima tablet mellett egy okosotthon agya is lehet. A Pixel Fold jóval drágább lesz, 1799 dollárért vesztegetik majd, viszont cserébe adnak hozzá ajándékba egy Pixel Watch okosórát is, és állítólag ez a legvékonyabb hajtogatós telefon a piacon, ha ez érdekel bárkit.

Az egész előadást alább lehet visszanézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!