Győzött a Microsoft, nyélbe üthetik minden idők legnagyobb videójátékos üzletét

2023. október 13. – 10:07

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszas huzavona után az utolsó kulcsfontosságú szereplő, a brit versenyhivatal (CMA) is jóváhagyta az üzletet, így a Microsoft a napokban lezongorázhatja a World of Warcraftot és a Call of Duty-szériát is kiadó Activision Blizzard 68,7 milliárd dolláros felvásárlását. Az üzletet korábban blokkoló CMA azután változtatta meg az álláspontját, hogy a Microsoft nemrég vállalta, hogy átstrukturálja a megállapodás cloud gaminges részeit – írja a Verge.

A brit versenyhivatal az április blokkolással egyértelművé tette, hogy elsősorban a felhőalapú szolgáltatások piacának ledominálása aggasztja az üzletben, mint akkor írták jó okuk van azt feltételezni, hogy a cég az Activision játékait kizárólag a saját felhőlapú szolgáltatásán keresztül tenné elérhetővé, ezzel lefojtva az innovációt az éppen kibontakozó piacon. A Microsoft ezt megelőzően, és ezután is igyekezett kompromisszumot találni az amúgy teljesen jogosan vitatott kérdésben, a CMA-t azonban végül csak azzal sikerült meggyőzni, hogy

a cég vállalta, hogy az Activision Blizzard jelenlegi és későbbi játékainak cloud gaminges jogait átadja a Ubisoftnak.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Microsoft ha akarja, sem teheti exkluzívvá a kiadó játékait a saját felhőalapú szolgáltatásában, az Xbox Cloud Gamingben, és a licencelés feltételeibe sem lesz beleszólása, ugyanis az EU-n kívül ők maguk is a Ubisofttól fogják megkapni ezeket a címeket. A játékok emellett bekerülnek majd a Ubisoft saját, előfizetéses rendszerébe is, amely minden fontosabb platformon elérhető, beleértve ebbe a PlayStationt is. Ez elég is volt a CMA-nak, a versenyhivatal indoklásában azt írta, hogy ezzel sikerült választ adni a korábbi aggályaikra.

Ahogy azt a CMA-t vezető Sarah Cardell is kiemelte, a brit szervezet az egyetlen szabályozó szerv, amelynek sikerült rábírnia a Microsoftot arra, hogy átgondolja a cloud gaminges vállalásait, ami egyébként tényleg komoly eredmény. Noha a 2022 januárja óta húzódó ügy középpontjában sokáig a Call of Duty-széria sorsa volt a fő téma, és a rivális Sony is főként erre fókuszált a bírálataiban, sokkal fontosabb kérdésnek tűnt, hogy az előfizetéses (és felhőalapú) szolgáltatásoknál eleve taroló Microsoftnak szabad-e hagyni egy ilyen súlyú akvizíciót.

Brad Smith, a Microsoft elnöke pénteken üdvözölte a CMA döntését, és ismét hangsúlyozta, hogy szerinte az üzlettel a játékosok és az egész videójátékipar is jól jár majd. Az Activision Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick is megszólalt már az ügyben, ő azt írta, hogy nagyon izgatott a fejlesztő-kiadó legújabb, a Microsofttal közös fejezete miatt, de érdemes felidézni, hogy sok elemző már a bejelentéskor valószínűnek tartotta, hogy Kotick távozik, ha az üzlet megvalósul. Azt nem tudni, hogy a felvásárlás amerikai jóváhagyása után október 18-ig kitolt határidő előtt pontosan mikor lesz megállapodás, de a Verge szerint nincs kizárva, hogy még ma.

Ezzel egy közel két éves történet végére kerülhet most pont, amely idén év elejére egészen bizarr marakodássá fajult, benne olyan váratlan fordulatokkal, mint amikor a Microsoft alkotmányellenesnek nevezte az FTC-t, vagy amikor a Sony nem bírta elengedni a Call of Duty elérhetőségét. A Microsoft azóta is komoly ellenszélben dolgozott az üzleten, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal (FTC) pedig hosszas bírósági ügybe is bonyolódott, az itt citált dokumentumok pedig a Sony és a Microsoft számos titkáról rántották le a leplet.

Forrás: Activision Blizzard
Forrás: Activision Blizzard

A Sony oldaláról így derült fény például a Horizon Forbidden West gyártási költségeire, miután egy dokumentumban a szkennelés után látszottak a filctollal kisatírozott számok, a túloldalon pedig a Microsoft saját maga töltött fel véletlenül egy rakás dokumentumot, amelyekben többek közt a lemez nélküli Xbox Series X, a következő generációs, a felhőt és a fizikai hardvert potenciálisan összeházasító konzoljuk, egy új kontroller és a Bethesda új játékai mellett az is szerepelt, hogy Phil Spencer nagyon szeretné megvenni a Nintendót. Erről sokkal bővebben például ide kattintva lehet olvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!