Több milliárd dollárral támogatja meg a ChatGPT mögött álló OpenAI-t a Microsoft

2023. január 23. – 17:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi bő fél évben kétségtelenül kevés forróbb téma volt a mesterséges intelligenciánál, hol az olyan képgenerátorok, mint a DALL-E, hol pedig az olyan szöveggenerátorok, mint a GPT-3 vagy a nemrég feltűnt ChatGPT miatt. Az ezek mögött álló OpenAI az egyik legfelkapottabb szereplője az MI felemelkedésének, amit a modellek sikere mellett az is bizonyít, hogy a Microsoft a pletykáknak megfelelően meghosszabbította az együttműködését a céggel, ami a hivatalos bejelentés szerint egy „több éves, több milliárd dolláros” megállapodást jelent.

A Microsoft már 2019-ben és 2021-ben is befektetett az OpenAI-ba, és láthatóan kiemelten fontosnak tartották, hogy ismét meghosszabbítsák az együttműködést, dacára annak, hogy a recesszió miatt nemrég komoly leépítést jelentett be a cég. Ez persze nem túl meglepő: Satya Nadella, a cég vezérigazgatója már akkor is hangsúlyozta, hogy továbbra is terveznek stratégiailag fontos befektetéseket, a mesterséges intelligenciát pedig külön is kiemelte.

Nadella a mostani bejelentés kapcsán azt mondta, annak idején azért szálltak be az OpenAI mellé, mert mindkét félnek a technológia demokratizálása és felelősségteljes fejlesztése volt a célja, az együttműködésük következő szakaszában pedig mindenki számára elérhetővé fogják tenni a közösen kifejlesztett infrastruktúrát az Azure nevű, felhőalapú számítástechnikai megoldásukkal. Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója is üdvözölte a lépést, a cég pedig saját közleményében kiemelte, hogy így tovább tudnak majd dolgozni az egyre biztonságosabb, hasznosabb és erősebb mesterséges intelligencia kifejlesztésén.

A Microsoft egyébként 2016 óta dolgozik már azon, hogy az Azure-ból egy bárki számára elérhető MI-szuperszámítógépet csináljon, azt pedig már korábban jelezték, hogy a meglévő együttműködés keretében szeretnék beépíteni ebbe a ChatGPT-t is. Tavaly októberben azt is bejelentette a cég, hogy a DALL-E 2 nevű képgenerátort beépítené saját, jelenleg mindenki által körberöhögött keresőmotorjába, a Bingbe. Január elején aztán is kiderült, hogy a már emlegetett ChatGPT-vel is szeretnék felturbózni ezt, hogy felvehessék a harcot a Google-lel.

A Google-nél emiatt állítólag eléggé meg is ijedtek, Sundar Pichai vezérigazgató pedig több csapatot is MI-termékek fejlesztésére állított át. Itt érdemes megemlíteni, hogy a ChatGPT-hez hasonló chatbotot egyébként a Google is fejleszt – ez a LaMDA, melyről az egyik fejlesztő tavaly azt írta, hogy öntudatra ébredt, mire a felettesei előbb fizetés nélküli szabadságra küldték, majd nem sokkal később ki is rúgták.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!