Már minden negyedik bankkártya mobilba, órába költözött

2024. október 16. – 10:55

Már minden negyedik bankkártya mobilba, órába költözött
Fotó: Mastercard

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év alatt csaknem 600 ezerrel, közel 2,6 millióra nőtt az okoseszközökbe regisztrált kártyák száma Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy már minden negyedik kártyának van digitális mása az óránkon vagy telefonunkon. Sokan tapasztalják tehát, hogy a gyakorlatilag állandóan velünk lévő okoseszközökkel sokkal kényelmesebb és gyorsabb a fizetés, mintha minden alkalommal elő kellene venni a pénztárcánkat vagy a kártyánkat. Tegyük hozzá: biztonságosabb is.

Szeretjük a kártyás fizetést és egyre inkább a mobiltelefonba regisztrált kártyánkat használjuk hozzá. A jegybank legfrissebb adatai szerint idén április-júniusban az összes kártyás tranzakció száma több mint 15 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest, összértéke pedig a második negyedévben először lépte át a 4 ezer milliárd forintot. Ezt a növekedést a digitális fizetési megoldások gyors terjedése és a felhasználói szokások változása hajtja, az okoseszközökkel történő fizetés előnyei egyre nyilvánvalóbbá válnak.

Ahogy a grafikonon is látszik, ennek az összegnek több mint az ötödét már mobiltárcájukba regisztrált kártyával költötték el az emberek. 2020, azaz a statisztikák indulása óta évről-évre folyamatosan nő a mobiltárcába regisztrált kártyák és az ezekkel végrehajtott fizetések száma is az összes kártyás fizetésen belül. A számok magukért beszélnek:

Mindezt nagyban elősegíti, hogy csaknem mindenhol tudunk már mobillal vagy okosórával is fizetni. A magyarországi üzletekben üzemelő 269 ezer POS terminál több mint 97 százaléka alkalmas érintésmentes fizetésre. Ugyanakkor van még tér a fejlődésre: a magyarországi vállalkozások mintegy fele még mindig nem rendelkezik kártyás fizetési lehetőséggel. A POS-infrastruktúra bővülésében még jelentős potenciál van, különösen a mikrokereskedők és az egyéni vállalkozók körében a Mastercard tanulmánya szerint.

Mostanra már minden negyedik bankkártyát regisztrálták mobiltárcába is. Ahogy az alábbi grafikonon is látszik, idén június végére már a magyarországi bankkártyák több mint 25 százalékát, csaknem 2,6 millió kártyát regisztráltak okoseszközre, darabszámuk pedig egy év alatt csaknem 600 ezerrel nőtt.

Első a biztonság

Van pár élethelyzet, amikor különösen hasznos, ha nem kell folyton a pénztárcánk után nyúlni, sőt akár otthon is hagyhatjuk azt. Tipikusan ilyen egy külföldi utazás, amikor nem biztonságos a pénztárcát, kártyát és sok készpénzt magunknál tartani.Sportolás közben is egyszerűbb az óránkkal fizetni szükség esetén, ahogy a fesztiválokon, koncerteken is kifejezetten praktikus megoldás, ha fizetéskor csak az okosóránkat vagy a telefonunkat érintjük a terminálhoz és már mehetünk is vissza bulizni.

Ráadásul biztonságosabb így fizetni, mint kártyával: az okoseszközökkel történő fizetés során ugyanis egy plusz „védelmi vonal” is bekerül a tranzakciós folyamatba: a valódi kártyaadatokat egyedi, virtuális kártyákkal (úgynevezett tokenekkel) helyettesítik. Ezek a kódok a fizetési folyamat részeként jönnek létre, és a kártya számát, lejárati dátumát, valamint a biztonsági kódot helyettesítik. Ennek az eljárásnak köszönhetően a valódi kártyaadatok nem kerülnek átadásra vagy tárolásra az eladónál, ami jelentősen csökkenti az adatlopás és a visszaélés kockázatát.

Fotó: Mastercard
Fotó: Mastercard

Bár már több millióan megtették, még sokan vannak, akik nem szívesen osztják meg a kártyaadataikat az okoseszközös fizetést lehetővő tevő nagy techvállalatokkal. Nekik van egy jó hírünk.

„Fontos kiemelni, hogy a tokenizáció révén a tényleges kártyaadatokat fizetéskor nem adják át a felhasználók. Ez a technológia nagyban növeli a biztonságot, és jelentősen csökkenti az adatlopás kockázatát. Ráadásul az okoseszközök általában további biztonsági rétegeket, például biometrikus azonosítást is alkalmaznak, így a visszaélések aránya is alacsonyabb” – mondta Szetnics László, a Mastercard digitális fizetésekért felelős üzletfejlesztési vezetője.

Tudásban kellene fejlődni

A Mastercard legfrissebb, a pénzforgalmi digitalizáció fejlődését értékelő Digitális Fizetési Index (DFI) tanulmánya szerint egyre jobban bízunk a digitális fizetési módokban. Ez a trend leginkább a mentett kártyaadatokkal történő fizetések esetében tapasztalható: online fizetéseknél ötből majdnem négy kártyabirtokos menti el az adatait kereskedők webhelyein. Azonban a titkosításon keresztül fokozott védelmet nyújtó kártyaadat-tokenizáció használata továbbra is korlátozott.

A cikk megjelenését a Mastercard támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!