Az első magyar mesekönyv, ami kicsiknek szól pénzügyekről

2024. október 15. – 10:55

Az első magyar mesekönyv, ami kicsiknek szól pénzügyekről
Szert-Szabó Dorottya és Czernák Eszter. Fotó: Erste

Másolás

Vágólapra másolva

A pénz kérdése már egész kicsi koruktól foglalkoztatja a gyerekeket. Felmerülhet bennük, hogy miért nem lehet a vágyott játékot azonnal megszerezni vagy miért kell anyának és apának minden nap dolgozni mennie. Eddig mégsem született ebben a témában olyan magyar mesekönyv, amelyik történetek segítségével tanítaná meg a pénzügyi alapfogalmakat és egyszerű összefüggéseket az óvodás korú gyerekeknek. Ezt a hiányt pótolja Czernák Eszter új könyve, a Cserebere az erdőben, amely az Erste és a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg ősszel.

A mostani bizonytalan gazdasági környezetben még fontosabb a gyerekek pénzügyi tudatosságának fejlesztése, hogy felnőve megalapozott döntéseket tudjanak majd hozni. Nemzetközileg Magyarország általában a középmezőnyben vagy hátrébb foglal helyet a pénzügyi ismereteket vizsgáló felmérésekben, ahol a prímet az északi államok viszik, de a diákok esetében a visegrádi országok fele is Magyarország előtt jár.

Uniós helyzet

Az Eurobarometer 26 ezer embert megkérdező tavalyi kutatása szerint az uniós állampolgárok kétharmada közepesen tájékozott pénzügyekben, majdnem minden ötödik uniós lakosnak magas és ugyanennyinek alacsony a tudásszintje egy teszt alapján.

Az öt kérdéses feladatsorban a legtöbben, a válaszadók 66 és 65 százaléka az inflációval és a befektetések kockázatosságával volt tisztában, a többség tudta, hogy jobban jár, ha diverzifikálja a befektetéseit. A sima és a kamatos kamatra rákérdező feladatot a válaszadók kevesebb mint a fele oldotta meg helyesen, míg a legtöbben az utolsó kérdésnél véreztek el, mindössze 20 százalékuk válaszolt helyesen arra a kérdésre, hogy mi történik a kötvényárakkal, ha a kamatok elkezdenek csökkenni (azok is csökkennek). A hollandok, dánok, finnek és az észtek tudtak arányaiban a legtöbb kérdésre jól válaszolni, ezekben az országokban 10-ből átlagosan 4 ember adott 4 vagy 5 helyes választ a feleletválasztós kérdésekre.

PISA-eredmények

A diákoknál is hasonló a helyzet, egy 2022-es PISA felmérés a 15 évesek pénzügyi ismereteinek járt utána 20 országban. Ebből kiderült, hogy átlagosan 18 százalékuk nem tudja alkalmazni a tudását mindennapi pénzügyi döntési helyzetekben. A lista elején az európaiak közül a dán, a belga és a lengyel illetve a cseh diákok állnak – a magyarok a középmezőnyben helyezkednek el, éppen az OECD-átlag alatt.

Az is kiderült, hogy a pénzügyekben jártasabb diákok nagyobb valószínűséggel tesznek félre, kevésbé költekeznek túl és nem annyira hajlamosak csak azért megvenni valamit, mert a barátaiknak már megvan. Bár a pénz kérdése már egészen fiatal, óvodás kortól foglalkoztatja a gyerekeket, egyelőre inkább külföldön voltak népszerűek a pénzügyi alapfogalmakkal foglalkozó kiadványok.

Például a 8-12 éves gyerekeknek készített, Mari és a takarékosság titka című pénzügyi könyv a pénzügyi tudatosság első lépését, a megtakarítást helyezte a középpontba. A könyv ötlete a lisszaboni Global Shapers Hub, a Világgazdasági Fórum portugál ifjúsági szervezetétől származik és nagy siker lett, 20 nyelvre lefordították, a könnyebb befogadhatóság kedvéért a helyi kulturális környezetre adaptálva. Indiában a könyv elolvasása és feladatok megoldása után a diákok 85 százaléka válaszolta, hogy nagyon fontos a takarékoskodás, a legtöbben pedig tanulmányaikra szeretnének félretenni.

Úttörő magyar mesekönyv

Magyarországon eddig nem jelent meg pénzügyi ismereteket átadó mesekönyv magyar szerzőtől és illusztrátortól. Az első könyv ebben a műfajban Czernák Eszter új könyve, a Cserebere az erdőben, amely az Erste és a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg idén ősszel.

Fotó: Erste
Fotó: Erste

„Jókor talált meg a kérés, mert a saját gyerekeimmel is éppen elkezdtem a spórolásról és hasonló témákról beszélgetni.” – mondta Czernák Eszter, a könyv szerzője a könyvet bemutató sajtótájékoztatón. „Az íráshoz szabad kezet kaptam. Ahogy sok minden mást, a pénzügyeket sem didaktikus módon akartam elmesélni a kisgyerekeknek, hanem eseményekhez kötve. Az évszakok, az élet körforgása adta magát kiindulási pontnak. Fontos szempont volt a Cserebere az erdőben esetében is, hogy ne szájbarágósan adja át az alapvető pénzügyi fogalmak lényegét. Azért a könyv végén találhatók konkrétabb feladatok is a témában. A kedvenc karakterem belőle pedig a szajkó.”

Murányi Linda, Szert-Szabó Dorottya és Czernák Eszter a könyvvel. Fotó: Erste
Murányi Linda, Szert-Szabó Dorottya és Czernák Eszter a könyvvel. Fotó: Erste

„Az ötlet onnan jött, hogy van egy hétéves kislányom, aki segített rájönni arra, hogy a pénzügyekkel való törődést, a pénzzel kapcsolatos mentalitás formálását sokkal hamarabb kell elkezdeni, mint az iskolás kor” – mondta Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője. „A másik pedig az őszinte rajongásom Eszter könyveiért, különösen a Sárkányoviért, ami nagyon sokat segített, hogy az óvodai konfliktusokat, beilleszkedéssel járó nehézségeket, a mindennapokat átbeszélhessük a gyerekemmel. Az óvodás gyerekekhez a legkönnyebben meséken keresztül lehet eljutni. Nem titkolt célunk, hogy a pénzügyekről való gondolkodás megjelenjen a családi életben is, beszélgessenek erről, és a szülők is gondolkodjanak arról, hogyan lehet a pénzügyeiket tudatosabban kezelni.”

Bankkártya helyett természeti kincsek, termések, bogyók

„Sokaknak a vadmalac a kedvenc szereplője, nekem a szajkó, nagyon madaras vagyok” – árulta el Szert-Szabó Dorottya, a mesekönyv illusztrátora. „A karakterek rajzolásakor fontos volt a természethűség, hogy felismerhetőek legyenek az állatok és ne például humanoid ruhákban szerepeljenek, mert a történetben sem bankkártyát használnak, hanem természeti kincsekkel, termésekkel, bogyókkal csencselnek. De a mese hangulata is megkövetelte, hogy ilyen aprólékos, természetközeli legyen az ábrázolás.”

Szigfrid, a szajkó a képen. Fotó: Erste
Szigfrid, a szajkó a képen. Fotó: Erste

„Az idén 23 éves Pagony Kiadónak ez az első ilyen típusú együttműködése, és elmondhatjuk, hogy 100%-osan Pagony könyv lett az eredménye” – mondta el Sárdi Dóra, a Pagony társalapítója a könyvbemutatón. „Tökéletesen tudtunk együtt dolgozni, a koncepció, amivel megkeresett az Erste, nagyon rímel arra, amit mi is gondolunk: az olvasóvá való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ez igaz a pénzügyi tudatosságra is.”

A könyv 2025 nyaráig megérkezik a könyvesboltokba is, de azok, akik Erste Cseperedő bankszámlát nyitnak gyermeküknek, a számlavezetés mellé már most kapnak ajándékba egy példányt. A könyvből jut a hátrányos helyzetű családoknak és a pénzintézet gyermekbarát bankfiókjaiba is, ahol a Cserebere az erdőben színezővel foglalhatják le magukat a legkisebbek.

A cikk megjelenését az Erste támogatta.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!