Közösen az élelmiszer-pazarlás ellen – 100 millió adag étel története
2024. szeptember 29. – 10:56
Valódi sikertörténet a Tesco és az Élelmiszerbank több mint egy évtizede tartó együttműködése. Az élelmiszermentést zászlajára tűző civil egyesület legnagyobb partnere a Tesco, a két szervezet ebben a hónapban eljutott a 100 milliomodik megmentett ételadag átadásáig. Tudtad, hogy szeptember 29-e az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem világnapja?
Átlagosan ötből egy alma a kukában köt ki – ha az arányokat szeretnénk érzékeltetni, érdemes erre gondolni. A globálisan megtermelt, fogyasztásra kész élelmiszerek 19 százalékát ugyanis nem esszük meg, hanem különböző okokból kidobjuk otthon, vagy még a boltban, esetleg egy étteremben kerül a kukába az ENSZ adatai alapján.
A nagymértékű élelmiszer-pazarlást az emberiség és a bolygó is megszenvedi. A légiközlekedés kibocsátásának csaknem az ötszöröse, az összes üvegházhatású gázkibocsátás 8-10 százaléka hozható összefüggésbe az élelmiszer-pazarlással, ha a termeléstől a csomagoláson, szállításon át a lebomlásig mindent ide számítunk. Mindeközben az emberiség harmada élelmezési bizonytalanságban él, 783 millió ember pedig éhezik.
Világszerte és itthon is a háztartások felelősek az élelmiszer-pazarlás mintegy 60 százalékáért. Magyarországon a kukában landoló ételek nagy részét a készételek teszik ki, majd a pékáruk és a zöldségek-gyümölcsök következnek a Nébih kutatása alapján. A globális adatok szerint a kiskereskedelmi szektorban a fogyasztásra kész élelmiszerek 8 százaléka válik hulladékká, míg a vendéglátásban majdnem 28 százalék ez az arány.
A Tesco felvette a kesztyűt
A Tesco áruházlánc a tevékenysége során keletkező élelmiszerhulladék több mint felét, 4458 tonna élelmiszert mentett meg legfrissebb jelentése szerint. Ebből 3415 tonnát – azaz 8,1 millió adag ételt – jótékonysági szervezeteknek juttatott el, a többit pedig állati takarmányozásra adományozta el.
Az ételadományokat az Élelmiszerbank és karitatív partnerei gyűjtik össze napi szinten a Tesco áruházakból. Az ételmentő egyesülettel már 11 éve tart az áruházlánc együttműködése, ami folyamatosan bővül. Fontos mérföldkő, hogy ebben a hónapban adták át a 100 milliomodik adag megmentett élelmiszert az Élelmiszerbanknak és rajta keresztül a rászoruló embereknek, családoknak.
„Ez gigantikus mennyiség, ráadásul a lejárat közeli termékek mentésén túl pénzadományokkal, jótékonysági főzések szervezésével, önkéntesmunkával és esetenként ruhaadományokkal, játékkal is segít a Tesco – mondta Nagygyörgy András, az Élelmiszerbank külső kapcsolatokért felelős igazgatója. A pékáruk és kenyérfélék mentésével kezdték a közös munkát néhány budapesti egységnél, mára mintegy 180 áruházból, majdnem az összes Tescóból folyik a mentés napi szinten. Sok élelmiszer-kategória mentési protokollját a Tescóval együtt dolgozta ki az Élelmiszerbank, és más áruházláncoknál is alkalmazza.
„Sokat találkozunk a Tesco dolgozóival és látszik rajtuk, mennyire fontos nekik, hogy jól át legyenek az élelmiszerek válogatva, azért, hogy a polcokról lekerülő termékek ne a kukában kössenek ki, hanem inkább nehéz sorsú embereket segítsenek vele. A legtöbbször kialakul egy szoros kapcsolat az árukat naponta átvevő és kiosztó helyi karitatív szervezet és az áruház között, akik más téren is együttműködnek.” – tette hozzá.
A 2005-ben alakult Magyar Élelmiszerbank Egyesület nonprofit módon, elsősorban önkéntes munkára és magánadományokra építkezve ma már napi 30 ezer kilogramm élelmiszerfelesleget gyűjt össze és oszt szét a rászorulóknak az egész országban, mintegy 600 helyi karitatív szervezet segítségével. Így éves szinten 250 ezer embernek segítenek, akiknek több mint kétharmada rendszeresen, kéthetente kap ételadományt. „Az elsődleges cél a segítségnyújtás, és egyúttal a bolygó is jól jár, ha nem pazaroljuk az ételt.” – mondta Nagygyörgy András.
A Tescóval való évtizedes együttműködésük különdíjat és közönségdíjat is kapott a Civil Díj zsűrijétől 2024-ben.
Így zajlik a mentés
Az Élelmiszerbank az ételek 85 százalékát áruházakból menti meg. Minden nap a reggeli órákban az egyesület önkéntesei vagy a helyi partner karitatív szervezetek elmennek a partneráruházakba – melyből országszerte jelenleg 731 van- és átveszik azokat a lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékeket, amik kereskedelmi értelemben már feleslegessé váltak, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmasak. Ezeket az ott dolgozók előzetesen átválogatják számukra – de sokszor kapnak hibátlan árut is. A legnagyobb budapesti kürtőskalács sütödétől például napi 2-300 kilogramm kürtőskalács jut el a nélkülözőkhöz.
„Az áruházi pékáru „legnagyobb bűne” például, hogy ha előző nap este sütötték ki, másnap reggel már nem szívesen veszik meg a vásárlók. Ezek is bekerülnek a csomagba, ami aztán már aznap délután eljut a címzettekhez” – mondta Nagygyörgy András.
Az egyesület az áruházi élelmiszermentést egy 3000 négyzetméteres budapesti raktárral támogatja meg, ahova elsősorban a kereskedők, forgalmazók, gyártók szállítanak be, jellemzően csomagolási hibás tartós élelmiszereket. Az ország minden részéből jönnek ide karitatív szervezetek – hajléktalan ellátó szervezet, fogyatékkal élő gyerekek bentlakásos intézménye, családsegítő szervezetek, idősgondozó központok, családok átmeneti otthonai, kisebb önkormányzatok, egyházi fenntartású intézmények – hogy elszállítsák innen a termékeket és eljuttassák a rászorulókhoz.
Menzamentés
Tavaly óta pedig két-három új lábbal is bővült a munka. „Már rendezvényekről is mentünk ételt, aminek a biztonságos protokolljait a Nébih-hel közösen dolgoztuk ki. Ha van valahol egy nagyobb bankett, konferencia vagy céges vacsora, készételmentőink speciális élelmiszersokkoló hűtőkkel tudják menteni a maradék ételt, így különlegesebb, éttermi minőségű fogások is eljutnak a rászorulókhoz” – mondja Nagygyörgy András.
Emellett elkezdték az általános- és középiskolákból is összegyűjteni a megmaradt ebédeket. Ebédidő után az érintetlenül maradt ételeket a konyhai dolgozók bedobozolják, beleteszik az Élelmiszerbank által biztosított sokkoló hűtőkbe, másnap pedig elmegy érte egyik partnerszervezetük. „A közétkeztetésben az iskolai konyhákon az összes elkészített főtt étel átlagosan 42 százaléka élelmiszer-hulladékként végzi. El lehet képzelni, milyen sok rászorulónak tudnánk segítséget nyújtani ezzel a mennyiséggel” – mondja Nagygyörgy András. A fővárosban jelenleg 12 iskolából mentik ezeket az adagokat, és ősszel több vidéki városban is elindul a mentés.
Úton a fenntarthatóság felé
Az élelmiszer-pazarlás elleni harc csak egy a Tesco számos fenntarthatósági célú tevékenysége közül. Az áruházlánc már 2020 óta 100 százalékban megújuló villamos energiát használ tanúsítványokon keresztül és célja, hogy 2035-re működésében karbonsemlegessé váljon, 2050-re pedig az ellátási láncban is elérje a nettó zéró kibocsátást.
Ez a mindennapokra lefordítva egyebek mellett az alábbiakat jelenti:
– 2020 óta sajátmárkás termékeihez nem használ nem újrahasznosítható vagy nehezen újrahasznosítható csomagolást, 2025-re pedig minden Tesco-termék csomagolását teljesen újrahasznosíthatóvá teszik.
– Az árut a szállítás során védő, másodlagos csomagolóanyagokat – például karton és műanyag – is újrahasznosítják. A frissáru szállításához újrafelhasználható zöld rekeszeket használnak eldobható ládák, dobozok helyett.
– A termékek egészségességét mérő, Tesco Health Score módszertan számításai szerint a 2022/23-as pénzügyi évben a Tescóban forgalmazott termékek 50,13%-a volt egészséges élelmiszer. Egy termék akkor minősül egészségesnek, ha ételként 63-nál vagy italként 69-nél magasabb pontszámot ér el.
– Már országszerte 25 áruházban épített ki napelemrendszert a Tesco, a vállalat az érintett üzletek energiafogyasztásának átlag 26 százalékát tudja kiváltani saját termelésű villamos energiával.
A cikk megjelenését a Tesco-Global Áruházak Zrt. támogatta.