A meetingekhez fejlesztett Lenovo eszközökben MI is javítja az élményt

2023. március 31. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

Ahhoz, hogy egy Teams vagy Zoom tárgyalás ne azzal menjen el, hogy összerakjuk a technikát, hogy ne akadozzon a kép vagy a hang, profi eszközökre van szükségünk. A Lenovo ezen a problémán segít ThinkSmart terméksorozatával a felhasználóbarát szemlélet jegyében. A bemutatón megtudtuk, hogy a mesterséges intelligenciával is támogatott eszközök egyre valósabb élményt nyújtanak az online csatlakozáshoz.

A pandémia az életünk szinte minden területét átalakította, és nemcsak a higiéniára, valamint az egészségünkre kezdtünk el jobban odafigyelni, de elterjedt a hibrid munkavégzés is. A világ egy pillanat alatt állt át a home office-ra, ami a cégek jó részénél azóta is megmaradt, sok munkatárs esetében hibrid módban – ők távmunkában és irodai környezetben egyaránt dolgoznak.

Már látjuk, hogy a koronavírus-járvány a digitalizációnak óriási löketet adott, és azzal, hogy mindennaposak lettek a cégeknél az online meetingek, nőtt a mobilitás, a technika szintén nagyot fejlődött.

A megváltozott munkahelyi körülmények inspirálták a Lenovo tervezőit, hogy olyan eszközöket hozzanak létre, amik a dolgozók online térben való kapcsolattartását támogatják. A ThinkSmart-sorozat tagjai a kis és nagy tárgyalótermek kiváló kiegészítői lehetnek, melyekbe mostantól – a budapesti bemutató alapján – csak be kell sétálnunk, és egy gomb megnyomása után kezdődhet a meeting. Nem kell azzal húzni az időt, hogy beállítsuk a kamerát, irányba rakjuk a mikrofonokat vagy összedugjuk a kábelrengeteget.

A produktivitás is nőhet a bonyolult technikai nehézségek legyőzésének köszönhetően.

Az irodai kultúrával együtt fejlődik a technika

A Lenovo több terméket kínál a kisebb és nagyobb cégeknek, hogy mindenki a saját méreteihez és feltételeihez mérten választhasson megoldást az online bonyolított találkozókra. A ThinkSmart Hub például a kisebb tárgyalókhoz való konzol, míg a ThinkSmart Core a nagyobbakhoz jó. Az utóbbi már mesterséges intelligenciára épülő okoskamerával rendelkezik, ami képes a beszélőt követni vagy épp rázoomolni.

Az igazi újdonság pedig a 2022 nyarán bemutatott, majd 2023 februárjában piacra dobott ThinkSmart One, ami tulajdonképpen egyben tud mindent. A kijelzős konzol és az úgynevezett konzolrúd segítségével az online meetingek anélkül is jó minőségben zajlanak, hogy ezernyi kábelre és hozzáértő kezekre lenne szükség.

A legnagyobb kihívás, hogy olyan technikai megoldást nyújtsunk a vásárlóknak, amit egyszerű használni, amihez bárhonnan, bármikor rácsatlakozhatunk, és mindössze alap digitális ismereteket kíván meg” – foglalta össze a bemutatón a Telexnek Tudor Bercan, a Lenovo Smart Collaboration üzletágának közép-kelet-európai régiós vezetője. Azt is elmondta, hogy a Microsoft felmérése szerint a hibrid munkavégzők mintegy kilencven százaléka nem technikai beállítottságú, így a feladatuk épp az, hogy a technológia és a munka között építsenek hidat. A szakember hozzátette, hogy a Microsoft kutatási adatai szerint tíz tárgyalóból mindössze kettőben adottak a feltételek ahhoz, hogy egy meetinghez bárki bárhonnan, akár telefonról is csatlakozhasson.

Tudor Bercan – Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség
Tudor Bercan – Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség

Bercan hangsúlyozta, hogy a Lenovónak komoly tapasztalata van a vásárlói igények kiszolgálásában a számítógépek területén, amelyeket át tudtak ültetni az online meetingeket segítő eszközökre. Ennek köszönhetően remek kollaboráció születhetett az online konferenciaplatformok és a hardvergyártó között. A ThinkSmart One konzolja például egy 11. generációs, vPro platformos Intel Core processzort, két hangszórót, nyolc mikrofont, FHD kamerát és ThinkShieldet kapott -utóbbi az adatok biztonságáért felel. A rendszer Windows 10 IoT alapú, ezért nem lesz nagy újdonság ahhoz képest, amit megszoktunk az irodai gépeken.

Online, mégis személyesen

Ahogy azt a Lenovo régiós vezetője látja, tulajdonképpen az a cél egy online konferenciabeszélgetésnél, hogy egy élő meetinghez hasonlóan természetesen induljon. A kollégák belépnek, üdvözlik egymást, leülnek és elkezdenek beszélni, prezentálni. „Attól még messze vagyunk, hogy megfizethető megoldás álljon a rendelkezésünkre, ami mondjuk hologramokkal éri el, hogy olyan legyen, mintha a résztvevők egy szobában ülnének, de a technológia már most közel van a személyes találkozók élményéhez.

A szoftvert zökkenőmentesre tervezték, hogy minimalizálják a használat technikai nehézségeit. Ez azt jelenti, hogy ha egy meetingre megyek, ott az asztalon a kontroller, azaz a tablet, amin be van időzítve az adott konferencia, nekem meg nincs más dolgom, mint megnyomni egy gombot a csatlakozáshoz, és a kamera máris automatikusan rám fókuszál. Jó a hang, jók a mikrofonok, szóval tulajdonképpen nem kell semmit sem csinálnom, egy gombnyomás után elkezdhetek beszélni” – magyarázta el Tudor Bercan.

Az AI szinte egyik napról a másikra robbant be az életünkbe, és már látszik, hogy mekkora áttörést jelenthet a mesterséges intelligencia egyes területeken. Átírhatja a gépelés, a szövegírás vagy a képalkotás eddig megszokott formáit – hogy csak néhány példát említsünk –, mindezek mellett segítheti az online meetingek felhasználói élményét is. Bercan kiemelte, hogy a ThinkSmart One képes arra, hogy a tárgyaló résztvevőinek arcát külön vágja ki, és továbbítsa a többi streamnek, hogy a becsatlakozóknak meglegyen az az érzésük, mintha egy teremben ülnének a kollégákkal. Ahogy az sem okoz gondot, hogy a kamera megkeresse az aktuális főszereplőt, aki éppen beszél, majd őt mutassa, így kialakuljon a virtuális szemkontaktus.

Indulhat a megbeszélés – Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség
Indulhat a megbeszélés – Fotó: Ancsin Gábor / Képszerkesztőség

A másik mérföldkövet a feliratozás és a leiratozás jelenti: a Teamsen (a Lenovo ThinkSmart eszközeinél választhatunk több platform közül, a Microsoft Teams és a Zoom verziója is elérhető) beállíthatjuk az élő feliratozást, ami megkönnyítheti a többnyelvű konferenciahívásokat, illetve az sem jár plusz feladattal, hogy a meeting végén valaki egy leiratot készítsen. A rendszer ezt megteszi helyettünk, majd megoszthatjuk a dokumentumot a többiekkel. „A következő lépés pedig az, hogy ha én mondjuk magyarul beszélek, egy másik résztvevő meg angolul, a rendszer automatikusan lefordítsa az elhangzottakat. A határ a csillagos ég” – foglalta össze a Lenovo szakembere a mesterséges intelligencia további lehetőségeit.

Hibrid mindennapok

Úgy tűnik, hogy a pandémia idején megszokott home office nem vész el, csak átalakul. A vállalatok többsége arra rendezkedett be, hogy a hétköznapok egy része az irodán kívül zajlik, a többi pedig az irodán belül. Ehhez igazodnak a cégek a szabad asztalfoglalás rendszerével, vagy épp a profi konferencia helyiségek kialakításával, mert át kell gondolni, hogy az élőben lefolytatott megbeszéleseket hogyan lehet minél jobban átültetni az online térbe. A Lenovo termékbemutatóján elhangzott, hogy a becsléseik szerint meg fog ötszöröződni az online meetingek száma, és erre igyekeznek felkészülni. A nagyobb tárgyalók mellett azonban vannak kiscsoportos megbeszélések is, ezekre a Lenovo szintén fejleszt egy opciót.

A négyszemközt tartott meetingek és a telefon-, videófülkék feltételeit javíthatja a januárban bejelentett ThinkSmart View Plus. Az Android 10 rendszerű eszközt a Microsoft Teams felületével teszik majd elérhetővé, és akár otthonra is jól jöhet. Sőt, a hibrid oktatásban vagy az egészségügy esetében az online konzultációknál is megkönnyítheti a résztvevők életét.

A cikk megjelenését a Lenovo támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!