Miben lehet Johnny Depp?

„Becsmérlő, amikor emberek arról beszélnek, hogy nézek ki. Általában szarul nézek ki, és a legtöbben egyetértenek velem.” (Johnny Depp a Playboynak 1997-ben)

John Wayne Gacy az Egyesült Államok egyik hírhedt sorozatgyilkosa volt, aki nappal gyerekzsúrokon bohócnak öltözött, éjjel pedig férfiakat erőszakolt, kínzott és gyilkolt meg az otthonában. Gacy a börtönben festeni kezdett, egyik festményét pedig Johnny Depp is megvásárolta a nyolcvanas években, az eladó egy tetoválóművész ismerőse volt, aki néha hasonló műtárgyakkal is foglalkozott. Depp csak később tudta meg, hogy ezeket a festményeket általában 25 dollárért szokták árulni, de a színész szavaiból azt lehet kikövetkeztetni, hogy többet, sokkal többet fizetett érte, ráadásul elhitették vele, hogy a festmény ára Gacy áldozatainak családját segíti majd. Ez sem volt igaz. 1990-re már rejtélyesen csak úgy nyilatkozott Depp, hogy nincs meg neki a kép.

Tapintható erőszak, meggondolatlan költések, emberekbe vetett hit, meghunyászkodás – ha nem lett volna az utóbbi évtizedekben óriási sztár Johnny Depp, az életét ezek határoznák meg. A karrierje kezdetétől problémás, törvénnyel és költségtervekkel zűrös viszonyt ápoló, tehetséges, karizmatikus, és mindenekelőtt mérhetetlenül egyedi színész pénteken lett hatvanéves, pont akkor, amikor életének egyik különösen érdekes szakasza következik: amikor Hollywoodból eltávolodik, akár a pénzügyi krachja, akár a zűrös Amber Heard-tárgyalás kimenetele miatt, az európai művészfilmes közeg pedig minden bizonnyal úgy fogja befogadni, ahogy az ezredforduló és A Karib-tenger kalózai-sorozat őrületes pénzügyi sikerei előtt.

A legutóbbi filmje, a Jeanne du Barry, a cannes-i filmfesztivál nyitófilmje volt, Depp pedig XV. Lajos francia királyt alakítja benne, aki szeretőt tartott a királyi udvarban. A premier a legnagyobb szakmai felhajtás volt mostanában Depp életében, aki az utóbbi éveket a Heard-tárgyalással, illetve azt megelőzően az anyagi problémáinak nyögésével töltötte a sajtóban. Cannes-ban viszont a világsztár volt, akinek a filmje megint eljutott egy A kategóriás fesztiválra, ráadásul a nagy becsben tartott nyitásra. A film minősége itt most másodlagos kérdés, de Depp jelenléte egyáltalán nem. Ha nem is a világ tetejére, egy bizonyos világ tetejére ismét eljutott.

John Christopher Depp a Kentucky állambeli Owensboróban született 1963. június 9-én. Édesapja mérnök, édesanyja pincér volt, testvérével és édesanyja korábbi házasságából származó féltestvéreivel lakott egy háztartásban. Depp gyerekkoráról rengeteg a legenda, amit főleg ő terjeszt: hogy tizenhárom évesen elvesztette a szüzességét, hogy tizennégy éves korára már a legtöbb kábítószert kipróbálta. Imádott tévézni, nézte a Hogan hőseit, az Éjsötét árnyék sorozatváltozatát, és állítása szerint mindent tudni akart Hasfelmetsző Jackről. A brit sorozatgyilkost és az amerikai tévévámpírt később el is játszotta a karrierje során, katona csak a vietnámi háborúban volt a vásznon.

Színész sosem akart lenni, jobban érdekelte a zene, amit prédikátor nagybátyja és főleg az ő templomi zenekarában látott elektromos gitár váltott ki nála. Tinikorában vagdosta a karjait, első tetoválása egy cseroki indiánt ábrázol, állítólag cserokileszármazott nagymamája emlékére, bár az anekdotákon kívül nem sok bizonyíték van arra, hogy valóban őslakos vér csörgedezik az ereiben.

A legendák mellett egy tény egészen biztosan megtörtént: Johnny Depp 15 éves volt, amikor a szülei elváltak, ő pedig úgy döntött, hogy a floridai Miramarban fog élni édesanyjával. Először technikusként, aztán később gitárosként csatlakozott a Kids nevű zenekarhoz, ami egy kislemezt és egy válogatáslemezes megjelenést ért meg, a banda tagjai pedig úgy gondolták, hogy Los Angelesben is szerencsét próbálhatnának. Mivel a hetvenes–nyolcvanas évek fordulójáról volt szó, a Kidsnek volt egy saját sminkese, Lori Anne Allison, aki Depp első felesége lett, amíg Hollywoodban próbálták megvetni a lábukat.

Depp még mindig nem akart színész lenni, telemarketingesként dolgozott egy cégnél, amely tollakat próbált rásózni gyanútlan átlagemberekre. Egy dolog miatt szerette ezt a melóját: korlátlanul telefonálhatott a családjával, csak arra kellett figyelnie, hogy a főnök ne járkáljon éppen arra. A bandája egyszer fellépett Iggy Pop előtt is, de Depp legnagyobb emléke erről az, hogy részegen ordítozik vele, mire Pop úr odalép hozzá, és egy szardarabnak nevezi.

A Kids nem futott be, akkor sem, miután Six Guns Methodnak nevezték át. De volt egy ember, egy pályakezdő, de meglehetősen jó összeköttetésekkel bíró színész, akit Lori Anne Allison ismert, és aki azt javasolta ivócimborájának, Johnny Deppnek, hogy jelentkezzen egy filmszerepre, hátha kiderül, hogy valójában egy színész veszett el benne. A színészt úgy hívták, Nicolas Coppola, azaz Nicolas Cage, a szerep pedig egy mellékszerep volt a Rémálom az Elm utcában című horrorfilmben.

Wes Craven író-rendező nem egy ilyen figurának képzelte Glen karakterét, egy szőke, kigyúrt focista lebegett a szeme előtt. Amikor viszont Johnny Depp elment a meghallgatásra, ott volt Craven lánya is, aki elmondta apjának, hogy tetszett neki Depp – az apa pedig hallgatott a lányára, és beválogatta a filmbe. Deppnek semmilyen színészi háttere nem volt, iskolai darabban sem játszott, nem járt amatőr színjátszókörbe sem. De karizmatikus volt, sármos, nem ijedt meg a kamerától.

A Rémálom az Elm utcában című filmben a halála a legemlékezetesebb, ahogy Freddy Krueger, a gonosz álomszörnyeteg beszippantja az ágyába, ahonnan egy óriási vérgejzír tör fel, miután végzett fele. A vérengzés egy másik, sokkal realisztikusabb változatát Depp megismerhette A szakasz című filmben is, ebben a vietnámi háborúban szolgáló amerikai katonát, Lernert alakította, aki a szakasz vietnámi tolmácsa is volt. A film végleges változatából rengeteg jelenete kimaradt végül, de mégis ott volt egy többszörös Oscar-díjas filmben.

Tévés szereplések és pár jelentéktelen tinifilm után viszont megtalálta az a szerep, amellyel az egész ország előtt ismert lett: a 21 Jump Street nevű sorozatban egy gimibe beépülő rendőrt kellett alakítania. Depp utólag már gyűlölte az egészet, egyrészt mert látta azt, hogyan próbáltak belőle tinibálványt faragni a közönségnek, egy olyan tinibálványt, akinek tolltartókra lehet rakni az arcát; másrészt pedig azért, mert szerinte a sorozat nemes egyszerűséggel egy fasiszta lázálom volt az iskolába beépülő rendőrségről. A Fox csatorna egyszer arra is rá akarta venni őt, hogy forgasson le egy társadalmi célú hirdetést, amelyben arra buzdítja az iskolásokat, hogy ne lógjanak a suliból, és járják végig rendesen – annak ellenére, hogy ő maga nem járta végig a középiskolát.

A 21 Jump Street hatalmas siker lett, tinédzserek hada ismerte meg őt rövid idő alatt, de a második évad forgatására már látványosan kezdett elege lenni belőle, az akkori tudósítások szerint volt, hogy hülye parókákban vagy összegumizott nyelvvel jelent meg a forgatáson. Ekkor volt az első komolyabb összezördülése a rendőrökkel is, vitába keveredett a szállodája biztonsági őrével, akit arcon köpött, majd őrizetbe vették, de egy fogdában töltött éjszaka után kiengedték. Kapcsolata Sherilyn Fenn-nel, a későbbi Twin Peaks egyik állandó szereplőjével megromlott (Allisontól két év házasság után vált el), a szerepajánlatok nem érdekelték, de Tim Burton meglátta benne a filmsztárt, és beválogatta őt az Ollókezű Edward főszerepére. A film forgatása közben tudta meg, hogy nem lesz már rá szükség a 21 Jump Streetben, bár három évtizeddel később egy cameóban feltűnt a 2012-es filmváltozatban.

A sorozata után az első szerep, amelyet elvállalt, a Cry-Baby volt, direkt azért, mert John Waters forgatókönyve pont azt a pózt figurázta ki, amibe szerették volna őt beleerőltetni. Watersnek adott 1990-es interjújában arról mesélt, hogy valami mást akart, amit eddig nem mutathatott meg magából. Az interjú végén pedig megérkezett többszatyornyi frissen vásárolt ruhával Depp párja, Winona Ryder is, akivel A rock 'n' roll ördöge premierjén ismerkedtek meg. Winona Forever – állt nagyon sokáig Depp karján a tetkó, de már lassan három évtizede azt lehet ott olvasni a szakításuk és a lézeres kezelés után, hogy Wino Forever. Azaz örökké iszákos. A Gilbert Grape forgatásán úgy érezte, hogy mélypontra jutott: ivott, gyógyszereket szedett, és saját állítása szerint folyamatosan borzasztóan viselkedett.

Depp már a kilencvenes években is értelmetlen dolgokat vásárolt: kitömött pirájákat, borostyánba zárt bogarakat, egy lepukkant bárt Los Angeles belvárosában. Az utóbbi a Viper Room volt, a Sunset sugárúton található kocsma, amire a szóbeszéd szerint Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone is pályázott, de végül Depp kaparintotta meg. Egy hónappal a nyitás után a klub előtt esett össze és halt meg drogtúladagolásban az akkor az egyik legszebb jövő előtt álló fiatal amerikai színész, River Phoenix. Huszonhárom éves volt, a Viper Room neve pedig örökre összefonódott az ő halálával. Deppet a mélypontjából csak az Ed Wood rángatta ki, az életrajzi film forgatásán színjózan volt. De csak akkor, a tragédia miatt nem tett le rögtön az alkoholról.

Az Ed Wooddal el is kezdődött Depp egyik legérdekesebb korszaka: a Burton-film után együtt szerepelhetett bálványával, Marlon Brandóval a Don Juan DeMarcóban, a korszak legismertebb függetlenfilmes rendezőjével, Jim Jarmuschsal pedig a Halott emberben. És életében először úgy tűnt, hogy elvállalt egy szerepet a pénzért: a Holtidő című thrillerben egy átlagembert, sőt egy apukát alakított, akinek túszul ejtik a lányát, és megzsarolják, hogy gyilkoljon meg egy politikust. A Holtidő nagy vonzereje az volt, hogy minden egyes perce valós időben játszódott, majdnem fél évszázaddal Hitchcock Kötél című krimije után, de fél évtizeddel a 24 című tévésorozat előtt. Ha valaki kíváncsi arra, hogy fejben hol volt akkor az amerikai szórakoztatóipari sajtó, annak ajánlom ezt a megfogalmazást: Deppet azzal vádolták meg, hogy „húzott egy Keanut”, azaz az érdekesebb, olcsóbb filmek után blockbusterekre váltott.

Depp a Playboynak adott egyik interjújában hárított, azt mondta, őt az átlagember karaktere érdekelte. Ekkor ugyanis minden volt, csak átlagember nem, sőt elkezdett kifejezetten rocksztárattitűdöt mutatni, amikor 1993-ban szétvert egy szállodai szobát New Yorkban, és megint őrizetbe vették. Később azzal magyarázta az esetet, hogy egy szállodavezető volt vele nagyon pökhendi, annak ellenére, hogy többször is bocsánatot kért, és vállalta, hogy kifizeti a károkat. „Rossz napom volt” – mondta többször az estéről. Depp ekkor már talált magának egy új párt, a tíz évvel fiatalabb szupermodellt, Kate Mosst, aki meghatványozta a lesifotósok figyelmét a színész iránt.

A Holtidőért 5 millió dolláros gázsit kapott, de ez fontosságban valószínűleg eltörpült a mellett, ami ugyancsak 1995-ben történt vele a coloradói Aspen egyik éttermében. Moss és ő épp vacsoráztak, amikor betoppant a Woody Creek Tavern ajtaján egyik gyerekkori íróhőse, Hunter S. Thompson. Elkezdtek beszélgetni, és haláláig, sőt még az utánig is tartó kapcsolat alakult ki a két öntörvényű férfi között, akik még évekig találkoztak, mérhetetlen mennyiségű alkoholt és drogot fogyasztottak, bombákat készítettek, fegyverrel lődöztek, majd Depp eljátszotta a gonzó királyát a Félelem és reszketés Las Vegasban című Terry Gilliam-filmben. Thompson halálából fakadt az egyik legérthetetlenebb költés Johnny Depp életében: a pletykák szerint 5 millió dollárt költött arra, hogy az író hamvait egy ágyúból kilője egy magaslesről.

De még nem tartunk teljesen ott: a kilencvenes évek második felére Depp és Moss kapcsolata megfáradt, a színész pedig rendezésre adta a fejét. A halál ára (eredeti címén: The Brave) minden szempontból tragikus projekt volt: a Gregory McDonald könyvéből készült sztori egy fiatal amerikai őslakosról szól, aki annyira rossz anyagi helyzetben van, hogy szerepet vállal egy snuff filmben, hogy pénzhez jusson a családja, cserébe azért, hogy egy kamera előtt megkínozzák és megölik. (A snuff filmekről itt írtunk hosszabban.) A filmet nem Depp rendezte volna, de az eredetileg kiszemelt alkotó brutálisan megölte a családját, majd magával is végzett.

Deppnek nem kifejezetten tetszett ugyan a történet, de megragadta a családért hozott áldozat motívuma, ezért rendezőként és főszereplőként is felvette a fonalat. Nemcsak az előkészületek voltak tragikusak, hanem a film fogadtatása is, ugyanis pocsék kritikákat kapott, Depp pedig vagy ezek miatt, vagy a művészeti szabadság fenntartásának érdekében sosem adta el amerikai forgalmazónak a jogait, azaz az Egyesült Államokban legálisan a mai napig nem lehet hozzáférni. Ez volt az első és utolsó film, amelyet rendezett.

Az egyik ekkor tervezett szerepe viszont megváltoztatta az életét. Egész pontosan nem is a szerep (hiszen az majd Jack Sparrow kapitány lesz), hanem a készülődés: Roman Polańskival vacsorázott egy párizsi étteremben a Kleber sugárúton, amikor csatlakozott hozzájuk Vanessa Paradis színésznő, modell, énekes. Pár hónappal később Paradis már Depp gyerekét várta. A családi áldozat, amit a filmrendezésével akart manifesztálni, bekövetkezett: Lily-Rose Depp születésével a színész egy kis ideig, pár kivétellel (A pokolból, Betépve) jellemzően kisebb szerepeket vállalt, európai forgatásokkal. Három évvel később fia, Jack is megszületett. A kilencedik kapu című természetfeletti thrillert, amelyet végül Polańskival forgatott, óriási kudarcnak élte meg, ami közben pocsékul érezte magát, Az álmosvölgy legendájára utána ördögűzésként tekintett.

A család Dél-Franciaországban élt, békében, de csak azután, hogy 1999-ben Depp rátámadt a lesifotósokra, akik terhes feleségét akarták lefotózni, ő pedig egy husánggal próbálta őket jobb belátásra bírni. Dél-Franciaország nyugodt volt, Depp pedig minden jel szerint kiegyensúlyozottan élhetett, a kilencvenes évek második felének irányvesztését sikerült korrigálnia, és olyan szerepeket, filmeket, és karaktereket talált magának, amelyek keresztmetszetben voltak a saját igényeivel, de az ő természetes karizmájára támaszkodtak. Csak annyit mondok, hogy Csokoládé.

És aztán annyit, hogy A Karib-tenger kalózai. Jack Sparrow szerepéhez Keith Richardsot, a Rolling Stones halhatatlan gitárosát ötvözte a bűzös borz rajzfilmfigura, Pepe Le Pew mentalitásával. A végeredményt a Disney fejesei először nem nézték annyira jó szemmel, és Depp állítása szerint többen is értetlenül álltak a részeges, imbolygó színészi játéka előtt, de végül ő nyert. Vagyis majdnem, Oscar-jelölést kapott érte a legjobb főszereplő kategóriájában (életének első Oscar-jelölése a háromból, a másik kettő az Én, Pán Péterért és a Sweeney Toddért járt), nem ő nyerte, de már maga a gesztus sokat jelentett.

A gyönggyel font hajú kalóz-rocksztár határozta meg Depp számára a kétezres éveket, és még ha néha összejött is egy-egy másik kasszasiker az ő főszereplésével (az Alice Csodaországban vagy a Charlie és a csokigyár), az ismert alapanyag nélkül készült filmjei rendre elhasaltak: így járt a Mortdecai, a Transzcendens, Az utazó vagy az egyértelműen újabb Oscar-nevezésre hajtó Fekete mise, amelyben a gengszter Whitey Bulgert alakította. A mellékszerepekben sem volt túl szerencsés: A magányos lovas érdemein alul megbukott, bár nem az ő indiánalakítása miatt. Eközben újra és újra visszatért Jack Sparrow-hoz. A Hollywood Reporter becslése szerint filmenként 40 millió dollárt is kapott.

A pénzre pedig szüksége volt: egy 2017-es cikkből kiderült, hogy Depp súlyos pénzügyi gondokkal küszködött, havonta milliós kiadásai voltak, ebbe beletartozott a rengeteg ingatlanának fenntartása, a gyerektartás és az apanázs, amit Vanessa Paradis-nak fizetett (annak ellenére, hogy sosem házasodtak össze), a rengeteg üveg bor, a kétszáz műtárgya, amelyet különböző helyeken tárolt, és még ki tudja, mi mindennek a számláját kellett állnia akkor. A cikk egy különösen zűrös jogi kavarásra is rávilágított, amelyben a testvére által igazgatott produkciós cége felbérelt egy olyan könyvelőt, akit később Depp beperelt, amiért anyagi károkat okozott neki. Ebből az ügyből, majd egy sokkal nagyobb hatású, 2018-as Rolling Stone-portréból egy lehangoló, szomorú kép rajzolódott ki a színészről, akinek a világ néha a tenyeréből evett, viszont vagy a háta mögött a beosztottjai vagy a saját kényszerei a bolondját járatták vele. (A cikk tartalmáról itt írtunk részletesebben.)

Korábbi interjúiban gyakran beszélt arról, hogy gyerekkorában voltak kényszeres cselekvései: kétszer kellett innia egy pohárból, kétszer kellett fel- és lekapcsolnia a villanyt. A kilencvenes években azt a sztorit is többször elmondta, hogy egyszer egy repülőn kényszert érzett arra, hogy valami disznóságot ordítson hangosan, nehogy valami katasztrófa történjen, ezért elkurjantotta magát, hogy „Állatokkal baszok!”. A 2010-es évekre egyértelmű volt, hogy valami nincsen rendben vele: egy gálán láthatóan részegen, dülöngélve, motyogva adott át egy díjat. Újdonsült feleségével, Amber Hearddel közösen adtak ki egy bocsánatkérő videót, amiért a kutyáikat be akarták csempészni Ausztráliába.

Depp egyre jobban emlékeztetett azokra a régi hollywoodi figurákra, akiknek a bizarr viselkedésük és a még bizarrabb magánéletük fogja meghatározni a karrierjüket, nem pedig azok a filmek, amelyekben játszottak. Lehet, hogy a világ nem unta meg még ekkor Jack Sparrow-t, de Johnny Depp már valószínűleg igen: az egyik jogi kereset szerint folyton késett, nem tudta a szövegét, részeg volt a forgatáson.

És a tárgyalás csak ez után jött.

A tárgyalás, amely a közvéleményt 2022-ben foglalkoztatta, és amelyből – ahogy akkori cikkünkben írtuk – valószínűleg igazán jól senki sem jött ki. Vagy legalábbis úgy tűnt, amikor ítéletet hirdettek. De Depp nem igazán jött ki rosszul sem belőle, egy évnek sem kellett eltelnie, és a Dior megint aláírt vele egy hosszú távú szerződést, hogy legyen a Sauvage (Vad) fantázianevű parfüm reklámarca, húszmillió dollárért. Habár Jack Sparrow sosem lesz megint, az európai filmes közeg tárt karokkal várhatja, miután a neve elég volt ahhoz, hogy egy film Cannes-ban mutatkozzon be, ráadásul nyitófilmként. Csak érdekesség, hogy a szintén többször meghurcolt, megtépázott hírnevű Woody Allen legutóbbi filmjét Franciaországban, francia színészekkel készítette el, és ott is mutatják be először.

Depp pedig most következő projekt nélkül éli az életét, budapesti tapasbárokba próbál bejutni, és júliusban európai turnén vesz részt a Hollywood Vampires nevű zenekarával. Az még a következő években derül ki, hogy csak a tapasbárok vannak-e zárva előtte, vagy más lehetőségek is. A Harry Potter-univerzumban játszódó Legendás állatok és megfigyelésük-filmsorozatban lecserélték Mads Mikkelsenre. De Johnny Deppből valószínűleg sosem lesz még egy.