Több kormánykritikus megnyilvánulás után váratlanul lemondták a Carson Coma brüsszeli koncertjét

Legfontosabb

2023. május 24. – 19:13

Másolás

Vágólapra másolva

Mégsem lép fel a brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben a Carson Coma, miután lemondták a koncertjüket. A zenekar az Instagramon közölte, hogy elmarad a május 30-ra meghirdetett akusztikus fellépésük, ráadásul nem is fogják pótolni. Az esemény törlése nem sokkal azután történt, hogy a zenekar kiadott egy nagyon erősen kormánykritikus dalt és klipet, illetve a frontember egy kecskeméti koncerten fakadt ki a tanáraikért tüntető diákok és egy mém miatt a kollégiumából kirúgott fiú esete miatt.

A brüsszeli Liszt Ferenc Intézetnek a magyar kormány, azon belül is a Kulturális és Innovációs Minisztérium a fenntartója. Az intézmény igazgatója Oszkó-Jakab Natália, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter felesége, a Művészetek Völgye általános igazgatója, aki a Forbes szerint a harmadik legbefolyásosabb magyar nő a kultúrában. Mindemellett jó kapcsolatban vannak Orbán Ráhel turisztikai körével, és 2021-ben még a Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnökének is választották.

A Carson Coma bejegyzéséből nem derül ki, hogy mi volt az oka a lemondásnak, és miért nem pótolják az eseményt, ezért először a Liszt Ferenc Intézet telefonszámán érdeklődtünk, ahonnan Oszkó-Jakab Natáliához irányítottak minket. Őt kerestük telefonon is, végül a Messengeren annyit írt, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium sajtóosztályát keressük. Őket telefonon nem lehetett elérni, az emailünkre cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

Forrás: Carson Coma Instagram
Forrás: Carson Coma Instagram

Kerestük a Carson Comát is, hogy mit tudnak, miért mondták le a fellépést, és miért nem lesz pótlása. Héra Barnabás, a zenekar dobosa a Telexnek elmondta, hogy a Liszt Ferenc Intézet azzal érvelt, hogy egy másik programot szerveztek végül arra a napra.

„Nem találkoztunk még soha olyan helyzettel, hogy hét nappal a fellépés előtt lemondják a koncertünket. Nagyon sajnáljuk, mert nagyon vártuk a koncertet. Ennél többet mi egyelőre nem tudunk mondani az egészről.”

Ami érdekes, hogy a Google még kidobja a Liszt Ferenc Intézet és a Carson Coma oldalán is a május 30-ra meghirdetett koncertet, de a Liszt Ferenc Intézet eseménye már 404-es oldalt mutat. Egyébként az intézet eseményeit gyűjtő aloldalon május 30-án már tényleg nem szerepel a Carson Coma koncertje, azonban nincs meghirdetve az a program, amire hivatkozva lemondták a fellépést.

Ez azért is szokatlan, mert valóban nem túlságosan bevett eljárásmód hét nappal fellépés előtt lemondani egy koncertet, különösen ha külföldi fellépésről van szó. Egy ilyen intézmény általában egy-másfél évre előre leszervezi a programjait, ezért valószínűtlennek tűnik, hogy csak most vették észre, hogy más programot raktak a Carson Coma napjára.

Egy hatfős zenekarnál nem kevés pénzbe kerül a repülőjegyek, a szállás és buszbérlés kifizetése, szóval egy ilyen lemondást hónapokkal, de minimum hetekkel az esemény előtt illik megtenni. Ráadásul ha a zenekar fizette az utazással járó költségeket, azokat egy ilyen rövid idejű lemondás esetén valószínűleg szerződés szerint is a szervezőnek, vagyis a közpénzből működő Liszt Ferenc Intézetnek kell utólag állnia az elmaradt esemény miatt.

A Liszt Ferenc Intézetben ráadásul rengeteg zenés eseményt tartottak az elmúlt időszakban, és fognak is tartani, de a Facebook alapján ez az egyetlen, ami végül elmarad.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!