Milyen kibaszott ország ez? – mondja Giorgio a Carson Comából a kecskeméti photoshopos trikolór-ügyről

2023. május 21. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

„Pont itt, Kecskeméten, a mai nap egy átszerkesztett trikolor zászló miatt, két héttel az érettségije előtt kibasztak a kollégiumából egy srácot egy photoshopos mémért. Milyen kibaszott ország ez?”

– tette fel a kérdést Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese pénteki kecskeméti koncertjén – szúrta ki a 444. A kérdés arra a diákra vonatkozott, aki mémet csinált abból a gagyin átphotoshoppolt képből, aminek az eredetijén Bibok Róbert, a Táncsics Mihály Kollégium igazgatója fejjel lefelé tartja a magyar zászlós szalagot.

Az igazgató bénázása és a béna photoshop-akció után az abból viccet csináló diákkal először „pedagógiai célú elbeszélgetés” zajlott, majd gyakorlatilag kirúgták a kollégiumból. Az igazgató mindenesetre annyira azért engedékeny volt, hogy mémért legalább feljelentést nem tett.

Fekete Giorgio a koncerten egy másik aktuális témában is megszólalt, a diáktüntetésekről azt mondta: „Ma délután, iszonyat nagy késésben a zenekari találkozóról a Kossuth téren elsétáltam rengeteg olyan fiatal mellett, akik azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!