Idén is Novák Katalin a legbefolyásosabb magyar nő, de ott van a listán Varga Judit, Orbán Ráhel és Baranyi Krisztina is

2023. március 8. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencedik alkalommal állította össze a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját közélet, üzlet, média és kultúra kategóriában. A magazin szerint a listán olyan nők szerepelnek, akik értékes kapcsolati hálóval és tőkével rendelkeznek, nagy büdzsét kezelnek és fontos ügyekben hallatják a hangjukat.

Közélet

A kategóriát idén is Novák Katalin köztársasági elnök vezeti, őt követi a második helyen Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, a harmadik pedig a válását frissen megerősítő Varga Judit igazságügyi miniszter. A lista negyedik helyén Dobrev Klára európai parlamenti képviselő, a DK árnyékkormányának árnyék-miniszterelnöke áll, őt követi az ötödik helyen Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége.

Új szereplő a listán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki a lap forrásai szerint 2024-ben a Fidesz jelöltje lehet a főpolgármester-választáson. Felkerült Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere, akinek kerületében százmilliárdos beruházásokon keresztül állami-kormányzati érdekek sorsa dől el.

Üzlet

Ahogy az elmúlt három évben mindig, az üzlet kategóriát továbbra is Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója vezeti, őt követi a második helyen Balogh Gabriella, az OTP igazgatósági tagja, a harmadik pedig Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya, aki az Odu Store nevű luxus bababolt alapítójaként szerepel a listán.

Mészáros Beatrix, Mészáros Lőrinc legidősebb lánya, a formálódó szuperbank, a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyettese a tavalyi harmadik hely után idén a nyolcadik helyen szerepel a listán.

2016 után tért vissza a listára Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója, akinek a Forbes indoklása szerint új pozíciójával döntő szava van a hatalmas állami vagyon diszponálásáról.

Média

Média kategóriában szembetűnő változás, hogy a tavalyival ellentétben az idei top 10-ben nem szerepel Várkonyi Andrea, a TV2 igazgatósági tagja, Mészáros Lőrinc felesége, a listát idén is Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója vezeti. Őt követi Kálmán Erika, a Mediaworks vezérigazgatója, igazgatóság elnöke, Pácsonyi Daniella, a Central Médiacsoport digitális lapigazgatója, a negyedik helyen pedig Lipták Tímea, a Central Médiacsoport magazinüzletág-vezetője áll.

Kultúra

Ebben a kategóriában változás történt az élen: a tavalyi első helyezett Spengler Katalin műgyűjtő, a párizsi Pompidou Központ akvizíciós bizottságának tagja idén második helyezett lett, az első helyen pedig Kolosi Beáta, a Líra vezérigazgatója áll. Harmadik helyezett Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál tulajdonosa, negyedik pedig Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója.

A teljes listát itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!