„Herman Melville egyszer azt írta, hogy csak öt kritikus van Amerikában, a többiek mind alszanak. Én sem tudom, hogy mit értett ezen, de örülök, hogy ti felébredtetek nekem. Hol voltatok, amikor kijött a Drágán add a rétedet?”
– mondta Brendan Fraser 2023 januárjában, amikor átvette a legjobb színésznek járó díjat az észak-amerikai kritikusoktól a Critics Choice Movie Awardson. Fraser meghatódott, elcsuklott a hangja, rendkívül izgatott volt. Ha valakinek nem mondana semmit az a filmcím, hogy Drágán add a rétedet, nem a memóriájával van a hiba: ez a 2010-es, gyerekeknek készült, részben az Egyesült Arab Emírségek finanszírozásából, kritikailag és pénzügyileg is megbukott kisállatos film volt Fraser utolsó, igazi filmes főszerepe.
A következő a 2022-es A bálna, amelyért most Oscarra jelölték, és még úgy is a kategória esélyese, hogy Colin Farrell-lel és az Elvist alakító Austin Butlerrel került egy kalap alá.
Amikor 2021-ben megírtuk Brendan Fraser eltűnésének és visszatérésének történetét, abban a cikkben csak két mondat szólt A bálnáról, miközben az igazi nagy dobásnak az ezután következő filmjét, a Martin Scorsese által rendezett Killers Of The Flower Moont tituláltuk. Visszatekintve érdekes látni, hogy hogyan is sültek el ezek a dolgok, és hogyan lett A bálna a tökéletes visszatérése Frasernek: a filmet egy presztízsrendező (Darren Aronofsky) készítette, Fraser az egyértelmű főszerepet játszotta.
A bálna egy ismert, egyedi hangvételű dráma adaptációja, amit különböző rendezők majdnem tíz éve próbáltak feldolgozni, a premierje a velencei filmfesztiválon volt, ami garantálta a médiafigyelmet. És, ahogy a New Yorker cikke fogalmazott, a szerep és az azt alakító színész története megtestesít mindent, amivel győztesen lehet kikerülni az Oscar-versenyből: a visszatérést, és az elcsúfító átalakulást. (A filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni.)
Miről beszélünk, amikor visszatérésről beszélünk? Brendan Fraser a kilencvenes évek végének egyik meghatározó fiatal sztárja volt, olyan filmek főszereplője, mint a három A múmia-film, vagy Az őserdő hőse. Szerepelt a legjobb film Oscarját elnyerő Ütközésekben, majd nem sokkal később egyre silányabb minőségű alkotásokban lehetett találkozni vele. A 2010-es évekre szinte kizárólag tévés mellékszerepekben tűnt fel, a Doom Patrol című szuperhősös sorozatban, vagy a Bizalom című, a Getty-emberrablást feldolgozó minisorozatban.
2018-ban a GQ készített vele egy cikket, ami, mint utólag kiderült, az újság történetének legolvasottabb cikke lett. A címe az volt, hogy Mi történt Brendan Fraserrel?, a szövegben pedig a színész elmesélte, hogyan sikerült a testét és a lelkét is összetörnie. Az előbbit a több évtizednyi, jellemzően kemény fizikai igénybevételt jelentő munkájával, ami miatt több súlyos műtétre is szüksége volt. Az utóbbit pedig nem neki sikerült, hanem többek között Philip Berknek. Berk a hollywoodi külföldi tudósítók, azaz a HFPA elnöke volt 2003-ban, amikor saját állítása szerint tréfásan megcsípte, Fraser szerint viszont agresszívan megmarkolta a fenekét.
A HFPA-elnök a játékos csípést beleírta a 2014-es memoárjába, de tagadta, és koholmánynak nevezte, hogy bármi más történt volna. Amióta Fraser előállt ezzel a történettel, a HFPA-t megpróbálták új alapokra helyezni, reformokat vezettek be, rengeteg új tagot hívtak meg a díjakról szavazó szervezetbe. Korábban Frasert rá akarták venni, hogy írjon alá egy közös nyilatkozatot Berkkel, hogy maguk mögött hagyják az esetet, de ez nem történt meg. Idén Frasert is jelölték a legjobb színész kategóriájában, de ő kijelentette, hogy semmiképpen nem megy el a gálára. Nem is ment. Nem is nyert.
A GQ cikke annyira felkeltette az érdeklődést Brendan Fraser iránt, hogy az újság 2022 végére elkészítette a folytatást, ugyanazzal az újságíróval, most azzal a címmel, hogy Hogyan tért Brendan Fraser teljesen vissza. A színész maga ambivalensen áll a saját életútjához, vagyis inkább ahhoz, ahogy ez a sajtóban és az emberekben lecsapódott. A korábbi cikkről elmondta, hogy olyan érzés volt megosztania a dolgokat az életéről, mintha egy súlyt vettek volna le a válláról, de amikor rajongókkal találkozik, és megkérdezik tőle, hogy mi történt vele, miért tűnt el, úgy érzi, mintha kifejeznék a csalódottságukat.
A cikkben arról is beszél, hogy azt reméli: az életében és karrierjében inkább az eredményei miatt fogják elismerni, és nem pedig azért, mert megtestesítette a kultúra és sport terén ismeretes közhelyet, a visszatérőt, akit leírtak, aztán mégis itt van. „Sosem voltam annyira messze” – mondja Fraser, és igaza van.
Főleg 2019 után, ekkor ugyanis Fraser úgy döntött, hogy eljár olyan találkozókra, amelyeken rajongók a hozzá hasonló, váltakozó népszerűségű színészekkel közös fotókat készíthetnek, autogramokat kérhetnek, vagy egyszerűen csak kezet rázhatnak. Fraser gyakran egy asztalnál ült az ilyen eseményeken Sean Astinnal, A Gyűrűk Ura-trilógia Csavardi Samujával, akivel a Kőbunkó című vígjátékban közösen szerepeltek. Astin vezette rá arra, hogy a rajongók kapcsolódni szeretnének, egy varázslatos, katartikus pillanatot átélni, Fraser pedig rájött, hogy ezeket meg tudja adni. Arról is beszélt, hogy néha titkokat osztanak meg vele.
Fraser a múltja és a Doom Patrol című sorozat miatt már amúgy tudott elég anyagot szolgáltatni a rajongói találkozóknak, de lett volna még egy lehetősége, hogy egy új gúnyában mutatkozzon: fontos szerepet kapott a Batgirl című, szintén DC által gründolt filmben. A film főszereplője a Batman-univerzum rendőrfőnökének lánya, Barbara Gordon lett volna, a sztori pedig nem kapcsolódott volna szorosan a stúdió többi filmjéhez. Fraser az egyik gonoszt játszotta volna, ám a leforgatott, még befejezés előtt álló filmet teljes egészében lefújta a Warner, és hiába jelent volna meg a tervek szerint az HBO Max felületén, ez a film is áldozatául esett annak a költséghatékonysági tisztítótűznek, ami miatt még mindig sorban kerülnek le a filmek és sorozatok a streamingoldalról. A Batgirl a jelenlegi állás szerint sosem fog napvilágot látni.
Ekkoriban kapta meg Fraser a felkérést Darren Aronofsky rendezőtől, aki egy 2006-os, elég pocséknak tűnő thriller előzetesében meglátta a színészt, és úgy érezte, ő lehet a tökéletes választás A bálna főszerepére. A kozmikus balszerencse majdnem beütött megint, a színész ugyanis a forgatás kezdete előtt covidos lett, abban az időszakban, amikor nem voltak még vakcinák, és valódi esélyt látott arra, hogy elvegyék tőle a szerepet. Szerencsére ez nem történt meg, Fraser pedig megkezdhette a munkát a próbák után.
A bálna főszereplője Charlie, egy egyetemi tanár, aki a súlyos depressziójában gyakorlatilag halálra eszi magát. A felesége elhagyta, amikor beleszeretett az egyik tanítványába, egykori szerelme pedig meghalt, így nem maradt más, mint hogy online órákat tartson, és zabáljon. A film cselekménye egy hetet ölel fel, és Charlie már a sztori elején haldoklik, ezt próbálja megakadályozni ápolója (Hong Chau), egy hittérítő (Ty Perkins), a lánya (Sadie Sink), és a volt felesége (Samantha Morton) is. A történet végig Charlie házában, azon belül is főleg a nappalijában játszódik, Aronofsky pedig az egészet négyzetes képarányban rendezte meg, amitől még inkább szorongatónak érezzük a közeget, és amitől még nagyobb figyelem irányul Fraser arcára.
Fraser természetesen nem háromszáz kilós, a túlsúlyát protézisekkel és utómunkával sikerült létrehozni, de a forgatáson hordania kellett a kövérítő ruhát, amit szárazbabbal pakoltak meg, hogy jobban szimulálja az imbolygó emberi testet. A színész gyakran úgy hivatkozott arra az érzésre, amikor levették róla a protézist, hogy mintha partra szállt volna a hajóról. Noha a pályáját korábban is jellemezték a fizikai megpróbáltatások, A bálna főszerepét az egyik legmegerőltetőbb munkájának tartotta.
Annak ellenére, hogy A bálna minden értelemben kendőzetlenül akarta bemutatni a túlsúlyt, ehhez a bemutatáshoz pedig a stáb szakértő szervezetekkel is egyeztetett, az úgynevezett „fat suit”, azaz a kövérítő ruha használata megosztó maradt. A főleg vígjátékokban, olcsó poénokra használt eszköz ritkán jelenik meg olyan filmekben, amiket komolyan kell venni, Aronofsky hatásvadász, véresen komoly stílusa pedig a kövérséget és az azzal járó életet úgy mutatja be, mint amin szörnyülködni kell. A New Yorkerben és a Guardianban is megjelentek véleménycikkek arról, hogy a szándék nemes, de a megvalósítás már nem annyira.
Fraser a film sajtókörútján is váltig állította, hogy A bálnában nem becsülik le a kövérséget, és reméli, hogy a film segít a túlsúly stigmáját leküzdeni, de a mozgóképet látva nehéz ezt összeegyeztetni azzal az érzéssel, ahogy minden karakter viszolyog a főszereplőtől. A New Yorker által megkérdezett szakértő úgy foglalta össze, hogy az emberek azt állítják, már messze vagyunk A nagyon nagy ő, A bölcsek kövére és a Norbit világától, de valójában sokkal mélyebbre hatoltak ezek a kultúránkban, ugyanis az eszközeik már az ilyen fontosabb presztízsfilmekben is felbukkannak.
A diskurzus érdekes és fontos, de nem vette el a figyelmet Brendan Fraserről egy percre sem. A film velencei filmfesztiválos premierjén hatalmas ováció fogadta az alakítását, a színész később azt mondta, hogy a beszámolókkal ellentétben nem sírt, hanem csak addig mosolygott, amíg „léket nem kapott a szeme”. Fraser elmondta a GQ-nak, hogy hasonló elismerés – például az Ütközések legjobb filmnek járó Oscar-díja – nagyon régóta csak egy nagyobb stáb részeként jutott neki, nem pedig ilyen direkt figyelem formájában, saját elmondása szerint nagyon rég volt a mikroszkóp alatt. A filmfesztiválra egyébként egy ruhaboltból leakasztott ruhában ment, nem pedig egy direkt neki készített öltönyben – a szabótól megérkezett ugyan a ruhája, de túl kicsi lett, ezért a reptér felé menet be kellett ugrania egy boltba venni egy ünnepi ruhát.
Érdekes látni, hogy Frasert milyen egyöntetű lelkesedés fogadta ezután minden szakmai rendezvényen. A velencei filmfesztiválon a premier után tartott sajtótájékoztatón ott ült a stáb, mégis ő kapta a legnagyobb tapsot. Ott ült mellette Sadie Sink, a Stranger Thingsben milliók által látott színésznő, a sorozat negyedik évadát pár héttel azelőtt mutatták be, de csak a sajtótájékoztató végén, a moderátor tett fel neki egy kérdést. Fraser pedig lelkes, zavarban volt, és láthatóan nagyon jólesett neki a reakció. Ekkoriban kellett megműteni a hangszálait, ezért a hangja rekedtesebb volt, de amikor megkérdezték tőle, hogy ennek a szerepnek mekkora fontossága van a karrierjében, szinte izgatottan válaszolt. Hogy nem tudja, mert az igazság az, hogy az ő kristálygömbje már eltört.
Ugyanilyen érdekes az is, ahogy a Hollywood Reporter kerekasztal-beszélgetésén ült. Az amerikai szaklap az Oscar-jelölések előtt mindig megszervezi, hogy a legnagyobb esélyeseket egy asztalhoz ülteti, idén a színészek közül négy jelöltet eltaláltak (Fraser, Austin Butler, Colin Farrell, és Ke Huy Quan, az utóbbi a Minden mindenhol mindenkor mellékszerepe okán). Frasernek viszont még nem jött olyan ösztönösen ez a szereplés, ahogy például a rutinos Farrell kirázta az ujjából. A beszélgetés során szóba került, hogy a szintén ott ülő Adam Sandlerrel és Quannal is volt már közös filmben, előbbivel a Pancserock című kilencvenes évekbeli vígjátékban, utóbbival pedig a Kőbunkóban szerepeltek együtt. Quan el is mondta, hogy amikor a beszélgetés előtt találkoztak, megölelték egymást, és Fraser azt mondta neki:
„még mindig itt vagyunk”.
Fraser pedig még itt is lesz egy darabig. Ha nem számoljuk a lefújt Batgirlt, akkor két filmje készült el mostanában. Az egyik a már említett Killers Of The Flower Moon, egy száz évvel ezelőtt játszódó, őslakosok között történő gyilkosságsorozatról szóló krimi, amiben Fraser egy mellékszerepet fog játszani. A másik pedig a Brothers című film, amiben Peter Dinklage és Josh Brolin mellett bukkan fel, de az időkavarós Palm Springs alkotóinak filmjéről semmit nem tudni a szereplőgárda kivételével. Ha lehet hinni az oddsoknak, akkor ezeket a filmeket nagy valószínűséggel már úgy fogják hirdetni idén, hogy az Oscar-díjas Brendan Fraser szerepel bennük.
A bálna című film február 9-től látható a magyar mozikban.