2022. október 18. – 05:02
Hát eljött, amire a Sárkányok háza első része óta számítani lehetett: I. Viserysnek lefőtt a máktej, Westeros királyával végzett a betegség, amiben évek óta szenvedett. Nem hiszem, hogy a nyolcadik epizód után bárkit meglep, hogy a kilencedik az ő halálhírével indul, hiszen az előző rész gyönyörűen megkomponált vége gyakorlatilag a király utolsó leheletével zárult (és azzal, ahogy – vélhetően – az első feleségét szólítja). Szép volt, hogy nem sokkal előtte a király egy másik megindító pillanatban mintha megbékélt volna a testvérével, amikor Daemon visszatette a fejére a leeső koronát – mint a héten megtudhattuk, a leeső korona egy baki volt, a helyzetre a Daemont játszó Matt Smith improvizált, és a két színész a sorozat egyik legjobb mozzanatát hozta össze.
És mielőtt továbbmennénk, boruljunk le Paddy Considine előtt is, mert fantasztikusan alakította a királyt, aki gyengének tűnik, de mégis ő tartja még egyben a birodalmat, aki csak jót akar, de mégis a választásaival sodorja veszélybe országát. A sorozat elején még nem látszott, hogy mennyire összetett, tragikus figura I. Viserys, és Considine-nek nagy érdemei vannak a karakter kibontakozásában. George R. R. Martin (aki igazán befejezhetné már a hatodik regényt) máris Emmyt követel a 49 éves színésznek, és valóban sok erős jelenetet idézhetünk fel tőle, például az előző epizód nagy részét. Szóval köszönjük, Paddy, remek voltál (és amúgy tök jól roptad abban a Moloko-klipben).
Hogy Viserys önkéntelenül is milyen krízisbe taszítja Westerost, azt szépen példázza, hogy a király még a halálos ágyán is akaratlanul bekavar. Amikor a fájdalomtól és a gyógyszerektől félájultan felidézi a régi próféciát arról, hogy majd egy Targaryen-uralkodó menti meg a birodalmat egy észak felől érkező veszélytől, a király azt hiszi, hogy korábbi beszélgetését folytatja a hercegnővel. De Alicent királyné ül ott, és félreérti az egészet: úgy véli, férje húsz év után meggondolta magát a halálos ágyán, és már nem Rhaenyrát akarja trónörökösnek, hanem Alicent és Viserys elsőszülöttjét, Aegont. Fatális tévedés, király, te tetted ezt (is).
Chandler Bing ezen a ponton mondaná, hogy „ezt ismerem, ez az a rész, amikor a félreértésből lesz a veszekedés!” A készítők is érezhették, hogy olcsó megoldás lenne egy kétértelmű helyzetre felhúzni egy egész polgárháborút, szóval a kilencedik epizód elején rögtön kiderül, hogy Ser Otto és sameszei a Kistanácsban már jó ideje szerveznek egy palotapuccsot arra az esetre, ha a király meghalna. Nem véletlen, hogy az epizód címe A zöld tanács, a zöld pedig Hightower-szín, szóval a szálakat ezúttal leginkább Alicent és apja mozgatják (cserébe a következő epizód címe A fekete királynő lesz).
A cselekmény fordulatait nem elárulva muszáj spoilereznem egyet, hogy aztán nyafoghassak: Rhaenyra, Daemon és az egész pereputtyuk nem szerepelnek az epizódban, gyorsan hazahúztak még előző este (egy apró célzás volt rá az előző részben, hogy így tesznek). Érdekes döntés ez a showrunnerek részéről, és valamennyire védhető, mert sok szereplőt mozgató sorozatokban néha előfordul, hogy nem foglalkoznak mindenkivel, ennek lehetnek logisztikai vagy narratív okai is. De pont most, pont itt, A Sárkányok háza finálé előtti epizódjában, amikor borul a bili, és Viserys halálával vérszagra gyűl az éji vad, nem tudom jó oldalát látni ennek a megoldásnak.
Sőt, az előző két, nagyon hatásos epizód után ez így nagyon megúszósnak hat, kicsit meg is törik tőle a sorozat íve, és még a könyvek okozta PTSD-m is előjött. George R. R. Martin (aki remélem, serényen dolgozik azon a hatodik könyvön) A tűz és jég dala regényciklusban azt találta ki a negyedik kötetre, hogy csak a szereplők egy részéről ír, a maradékkal pedig az ötödik kötet foglalkozott. Hát mit mondjak, nem aratott nagy tetszést a rajongók körében (és akkor még nem is említettem, hogy a hatodik könyv azóta is csak gúnyos mémekben létezik, a hetediket pedig már fel sem hozom).
Az, hogy a rivaldafény csak a királyváriakra irányul, azért is magyarázható nehezen, mert a forgatókönyvírók nem tudták kitölteni az epizódot a fő konfliktussal. Bekerült még egy teljesen súlytalan mellékszál Aegon ocsmányságairól, aztán pont most kap kicsit több adásidőt Mysaria, a Fehér Féregként ismert hírszerző (már késő, jobban fel kellett volna vezetni őt korábban), és árnyalnak néhány karaktert, az egyikükről például megtudjuk, hogy lábfétise van. Történik ez akkor, amikor azt kellene látnunk, hogy úgy istenigazából, rendesen egymásnak feszülnek Rhaenyra és Alicenték hívei, royalisták és lojalisták, és azt kellene éreznünk, hogy a belviszály perceken belül háborúba fordul. De inkább csak izzadságszagot érezni a sztorivezetés néhány ingujjból előrántott megoldását látva. Milyen kényelmes például, hogy az utolsó nagyjelenetet éppen ODA szervezték (érdekesség, hogy ez a helyszín szerepelt már a Trónok harca hetedik évadában, romként).
Ha az összbenyomás nem is jó, vannak azért színészek és jelenetek, akik és amik miatt megéri megnézni az epizódot. Mindenekelőtt Alicent, illetve az őt remekül megformáló Olivia Cooke. Martin (aki talán e percekben a hatodik regény utolsó mondatait gépeli le) azt ígérte, hogy a királynő nem lesz olyan rohadék, mint Cersei, és hiába tesz rossz dolgokat, sokkal vívódóbb személyiség lesz, akit gyötör a lelkiismerete. Ez eddig maradéktalanul így történt, amire elég csak felhozni Alicent még mindig nem teljesen ellenséges viszonyát Rhaenyrához. Vagy azt, ahogy a királynő ebben az epizódban apja terveit fogadja. Alicent akkor is jó, amikor Rhaenysszel ütközik össze egy remek a dialógusban – bár nem egészen világos még, hogy Rhaenys mit miért tesz (vagy inkább nem tesz).
A Sárkányok háza finálé előtti epizódja tehát csalódás az előbbiekhez képest: elengedte a lendületét, és éppen akkor lassított be, amikor a hatalmi játszma új fokozatba kapcsolt. A jövő heti, befejező résznek ezek után nemcsak sárkánycsatával katarzissal, de sok magyarázattal is kell szolgálnia, hogy kikerekítse az évadot. Vagy az olcsó megoldásoknál maradva jöhet egy hatalmas cliffhanger, elvégre jó eséllyel lesz még pár évad. A másodikat már a sorozat indulásakor berendelték, de Martin szerint (aki interjúzgatás helyett befejezhetné végre azt a hatodik regényt) összesen 40 epizódban lehetne lezárni a cselekményt. Remélem, átgondoltabban, mint ahogy az első évad fináléját előkészítették.
(A sorozat korábbi részeinek kritikái: első epizód, második epizód, harmadik epizód, negyedik epizód, ötödik epizód, hatodik epizód, hetedik epizód, nyolcadik epizód)
