Végképp elmérgesedik minden a Sárkányok házában

2022. október 04. – 05:05

frissítve

Végképp elmérgesedik minden a Sárkányok házában
Fotó: HBO

Másolás

Vágólapra másolva

Talán a fenti cím még nem nagy spoiler a Sárkányok háza hetedik epizódjáról – igyekszem mindig úgy írni az aktuális heti részről, hogy nem árulom el a fordulatait, de az előző epizód után nyilván várható volt valamiféle eszkaláció. Lásd azt a ki-kivel-van ábrát, amit az előző heti kritikában rajzoltam – amikor a legújabb rész indul, az ábráról hárman már nem is élnek. A gátlástalan Strong gyerek ugye kiirtotta a családját, hogy beleülhessen az örökségbe, és a királynőnek is megmutassa érzelmi zsarolással felérő hűségét. Daemon felesége, Laena pedig sárkány általi öngyilkosságot követett el, mert a forgatókönyvírók a látványos melodrámát többre értékelték az alapanyagul szolgáló könyv hétköznapibb megoldásánál (ott Laena gyermekágyi lázban huny el, utoljára még elindul, hogy felüljön a sárkányára, de összeesik a lépcsőn, és meghal).

És fontos fejlemény volt az előző rész időugrása után az is, hogy Rhaenyra három gyereke nem éppen a férjére ütött, sokkal inkább az egyik testőrére. A hercegnő ugyebár éppen Laena bátyjával, Laenorral lépett frigyre, de mivel a férfi meleg, előre megegyeztek, hogy nem sokat zaklatják majd egymást az ágyban. És a cselekmény ezen a ponton fityiszt is mutat azoknak a trolloknak, akik a sorozat indulása előtt azon vernyákoltak, hogy a Velaryonokat miért nem fehér színészek játsszák, jaj-jaj, woke, jaj-jaj, erőltetett diverzitás. Tessék, a bőrszín a sztori egyik fontos eleme lett: így teljesen nyilvánvaló, hogy a hercegnő három fia fattyú, csak az egyre rosszabb állapotban levő I. Viserys király nem akarja ezt látni. Ha a Velaryonokat fehér színészek játszanák, többet kellene ragozni, hogy a három utód miért is zabigyerek (a könyvben amúgy a jellegzetes Strong-orrokkal magyarázzák ezt).

Szóval ilyen előzményekkel rúgja be a pentosi vaskaput a Hullámtörő című epizód, és ha tudjuk, hogy Hullámtörő egy sziget a Feketevíz-öbölben, ahol a Velaryon-ház székhelye található ugyanezen a néven, akkor nem lepődünk meg, hogy Laena temetésével indul a sztori. A szomorú eseményre elmegy a westerosi szappanopera minden fontos családja, így a balhé garantált, már csak a Laena halála utáni nyitott kérdések miatt is. Hol éljen a megözvegyült Daemon a két lányával? Melyik családhoz húzzon ezután, és milyen legyen a viszonya a Targaryenekkel? És főleg: ki fogja megülni ezentúl Laena sárkányát, Vhagart, aki a sorozat összes élő sárkánya közül a legnagyobb?

Ha ez még nem lenne elég, a kölykök is haszontalankodnak egy sort, csak hát a Targaryeneknél egy gyerekcsínybe is nemesi házak remegnek bele. És persze megint előjön az utódlás kérdése, a probléma ismert: Alicent királynő gyerekei apai ágon telivér Targaryenek, de mégis a hercegnő és fiai a trónörökösök, pedig ott apai ágon még Velaryon-vért sem lehetne kimutatni egy DNS-teszttel. Naná, hogy a királynő nem akar ebbe belenyugodni, főleg hogy most már élvezi a király régi-új segítőjének – egyben saját apjának – támogatását (hello, ser Otto, hiányoztál, te pragmatikus rohadék).

Ebbe a puskaporos hordóba pöccint gyufát a szkript, illetve az epizód rendezője, Miguel Sapochnik egykori társshowrunner – személye pedig jelzi, hogy fontos epizódról van szó. Ez forgatókönyvírói zsargonban a „payoff” ideje, a nagyjelenet, amit a korábbi sok, nem olyan nagy jelenet előkészített, a pillanat, amikor a csehovi pisztoly végre eldördül. Nincs központi szereplő, aki az epizód végére ugyanolyan helyzetben lenne, mint az elején, Alicent, Rhaenyra, Daemon, a gyerekek és a Velaryonok is sokáig emlegetik még a Hullámtörőn történteket. De hadd emeljem ki közülük Alicentet: ha az előző rész Rhaenyráé volt, akkor ez az övé, illetve Olivia Cooke-é, aki szédületesen jól játssza el, ahogy a királynő tíz éven keresztül felgyűlt frusztrációja kisül. Nekem ennyi is bőven elég lenne, de az epizódba került még egy fontos és jól prezentált sárkányos blokk is, a végére pedig egy friss adag intrika, amivel a sorozat még tovább távolodik az alapjául szolgáló könyvtől.

A tempóval viszont nem voltam kibékülve. Elindul az epizód melankolikusan, ráérős képekkel, ahol minden jelentőségteljes pillantásnak súlya van, majd a szkript még arra is veszi a fáradságot, hogy Rhaenys Targaryen egykori majdnem-királynő és férje, a Velaryon családfő viszonyát megmutassa (ennek kifejezetten örültem). Aztán az utolsó negyedórában csak kapkodtam a fejem, mert egy teljes epizódra való fejleményt belezsúfoltak, érzésem szerint elég összecsapottan. És hiába jók a színészek, ha hiteltelennek tűnnek a tetteik, mert pár perc alatt kell egészen sorsfordító helyzetekbe beleállniuk.

Fotó: HBO
Fotó: HBO

Ezzel együtt a Hullámtörő benne van a sorozat legjobb három epizódjában, és feladta a leckét a maradék három résznek. A Sárkányok háza első két epizódja első napi nézettségi rekordot hozott, aztán volt egy erős visszaesés, de a negyediket már 5 százalékkal többen nézték, mint a harmadikat, az ötödik és a hatodik epizód pedig újabb 3-3 százalékot javított. Nem lepődnék meg, ha ez a mostani tovább növelné az első napi nézettséget, mégiscsak a hetedik epizód lett az a pont, ahonnan már teljesen elképzelhetetlen a visszatérés a nyugodtabb időkbe.

A továbbiakban arra lehet számítani, hogy Westeroson sokan megérzik majd a hullámtörői balhék súlyos következményeit, pláne, ha az egyre betegebb Viserysszel végez a betegség (vagy valami más, nem természetes halál, már semmit nem zárok ki). És hát itt az új falka is, a gyerekek, akik között akad egy-két empátiára képtelen pszichopata. Érdekes lesz látni, ahogy lassan átveszik majd a szarkeverés nemes terhét szüleik generációjától, bár lehet, hogy erre már inkább a második évadban kerül sor.

(A sorozat korábbi részeinek kritikái: első epizód, második epizód, harmadik epizód, negyedik epizód, ötödik epizód, hatodik epizód)

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!