2022. augusztus 30. – 07:48
frissítve
Bő egy hete kezdődött el a Trónok harca előzménysorozata, a Sárkányok háza az HBO-n (az első részről írt kritikánkat lásd itt), és három említésre érdemes reakció követte. Egyrészt várakozásokat felülmúló általános népszerűség, a pilot konkrétan a csatorna legnézettebb bemutató epizódja lett, megdöntve a korábbi rekordot. Másrészt, és ezek után nem meglepő, a HBO be is rendelte a második évadot.
Harmadrészt, a pilot – valóban erős – szülési jelenete felháborított egy csomó nézőt, akik szerint figyelmeztetést kellett volna kiírni az epizód előtt. A naturális jeleneteiről ismert sorozat amúgy mindig egy felvillantott figyelmeztetéssel indul, az ábrázolt erőszak, szex, szubsztanciahasználat és még ki tudja, mi minden miatt, de nagyon viccesnek tartanám, ha ezek mellé még külön kiírnák, hogy „vigyázat, szülnek!”
Egyébként két szülés passzív átélőjeként állítom, hogy a kifogásolt jelenettel az égvilágon nincs semmi baj, sőt az sem lepett meg, amikor megtudtam, hogy a jelenet eredetileg még brutálisabb lett volna. A szülés egy szép, de brutális élmény minden résztvevőnek, még akkor is, amikor minden jól megy. Hát még, amikor nem.
A magyar idő szerint hétfőn bemutatott második rész, A zsivány herceg nem hagyja leülni a kedélyeket. Amin most esetleg fel lehet háborodni, az a cselekményszál, amiben egy ötvenes férfira próbálnak rátukmálni egy kiskorú lányt feleségként. De hát ilyen ez a fiktív feudalizmus, pláne ha a Targaryen család uralja: a korkülönbség nem akadály, ha érdekházasságról és a hatalom megerősítéséről van szó. Mert a pilot után nyilván arról van szó. Láttuk, hogy a Trónok harca Daenerysének ősei mikor és hogyan kuszálták össze az öröklési rendet: I. Viserys örökös nélkül maradt, és szokatlan módon jelölte ki az utódját. Ettől a királyi udvar méhkasként bolydul fel, és beindulnak az intrikák, ahogy az érintett felek megpróbálják a saját módszereikkel előnybe hozni magukat – nagyjából erről szól a második epizód.
Spoilerek nélkül legyen elég annyi, hogy minden fontosabb karakter kap pár villanást, és ezen a ponton éppen erre van szüksége a cselekménynek. Az első rész sztárja, Daemon herceg most kicsit hátrébb lépett (Matt Smith ettől még remekül alakítja, és van egy fontos jelenete), és a reflektorfény főleg I. Viserysre és lányára, Rhaenyra hercegnőre irányul. Paddy Considine és Milly Alcock pazar összjátékának köszönhetően sokat megtudunk erről az apa-lánya kapcsolatról, amit királyi mivolta ellenére még a 21. században is hétköznapinak számító problémák terhelnek. De kap néhány erős jelenetet a hercegnő barátnője, Alicent is (Emily Carey), akárcsak az apja, a király fő segítőjeként működő Otto Hightower (Rhys Ifans). És ott van még Ser Corlys (Steve Toussaint), aki random nyafogó főúrból az egyik fő áskálódóvá lép elő, és külön bukét ad ennek, hogy a felesége, Rhaenys telivér Targaryen. Az őt játszó Eve Best egyébként szenzációs, sokkal veszélyesebb figurának tűnik, mint hőbörgő ura.
Az első rész tehát bemutatta a karaktereket, a folytatás pedig árnyalni kezdte őket, egyszersmind beindította azokat a hatalmi játszmákat, amiket George R. R. Martin olyan jól tud kavargatni – és ezen az sem ront sokat, hogy az epizód végkifejlete ezúttal elég kiszámítható. Sok akció nem történt, de ez még csak az előkészítés a kegyetlenebb fordulatokhoz (aki olvasta a Tűz és vér kötetet, az párat ismer, sajnos én is elspoilereztem magamnak). Aki pedig a 18-as karikáért nézi a sorozatot, az most csak pár élő emberen lakomázó rákot kapott, rögtön a nyitóképben – mert a királyi udvartól több száz mérföldre azért külső fenyegetések is léteznek, például a Ráketető gúnynevű martalócvezér. Sokat ígérő, hogy ő is előkerült.
Narratíva szempontjából tehát a sorozat eddig magabiztosan hozza a Trónok Harca-nívót, és többnyire a tálalás is jó. Azért csak többnyire, mert pont az epizód egyik kulcsjelenete, ami egy hídon játszódik, nagyon művinek tűnt. Nem ettem meg, hogy a westerosi Sárkánykőt látom, sokkal inkább tűnt Stúdiófölde valamelyik kevésbé egzotikus vidékének, a Díszlet-tenger partján, a Zöldháttér-hágónál. Remélem, sokat spóroltak ezen valami későbbi bitang csatajelenethez. De ezt leszámítva a látvány továbbra is szuper, a berendezés apró tárgyai is a helyükön vannak, és ezeket is érdemes nézegetni (van, aminek jelentősége is lehet). És ebben a részben rendesen megdolgoztak azok a nyelvészek is a pénzükért, akik, a Targaryenek által beszélt valyr nyelvet segítettek kitalálni.
A jegyzőkönyv kedvéért azért említsük meg, hogy a készítők továbbra is biztosra mennek, vagyis intenzíven nyúlnak a Trónok harca manírjaihoz, megoldásaihoz. Már az első pillanatokban is: a sorozat kapott főcímet, és hát kottára a Trónok harca-zene csendül fel benne, plusz képileg is azonnal ismerős, ahogy CGI-vérpatakok körbefolynak egy digitális diorámát. Ugyan az egyszeri producer bőrébe bújva érthető, hogy a készítők nem akarnak szokatlan húzásokkal kockáztatni egy olyan projektet, aminek a költségvetése százmillió dolláros nagyságrendű, de a szolgai reciklálásnál azért lehetne merészebbnek lenni.
Két rész után nagyon jó a Sárkányok háza, és izgi, ahogy a szereplők közti feszültségek elkezdenek felbugyogni, de a sztori mégis vagy kétszáz – illetve a héten megtudtam, pontosan 172 – évvel a Trónok harca előtt játszódik, szóval a sorozatnak lehetne nyugodtan sajátos karaktere, tulajdonképpen bármilyen szempontból. Mert ha tíz epizódon keresztül csak biztonsági pályán marad, akkor maga sem lesz más, mint egy klón, ennél pedig már két rész alapján többet érdemel.
