Nehéz dolog kamaszlánynak lenni a középkorban, de azért elég vicces is

2022. október 13. – 05:08

frissítve

Nehéz dolog kamaszlánynak lenni a középkorban, de azért elég vicces is
Joe Alwyn és Bella Ramsey – Forrás: Alex Bailey / Amazon Studios

Másolás

Vágólapra másolva

A Csajok alkotóját és főszereplőjét, Lena Dunhamet a 2010-es évek elején még az Y-generáció legeredetibb hangú szószólójaként, a feminizmus új hullámának elindítójaként, a tévésorozatok megújítójaként ünnepelték. A 2012 és 2017 között futó HBO-s vígjátéksorozat egy huszonéves lányokból álló baráti társaságról szólt, és többszörösen tabudöntő volt a szexábrázolásával, illetve a nem ritkán ellenszenves hősnőivel is. Dunham üstökösszerű felemelkedését hasonlóan látványos zuhanás követte: feminista ikonból persona non grata lett – most viszont egy váratlan projekttel tér vissza Hollywood vérkeringésébe. A Prime Videón debütáló Catherine Called Birdyben Dunham újra megcsillogtatja írói vénáját és rendezői tehetsége is megmutatkozik, csak az újdonság hiányzik belőle.

Dunham megítélése a Csajok óta erősen megromlott: nem tett neki jót a (főként a konzervatív jobboldal által generált) felháborodás a 2014-ben kiadott önéletrajzi könyvén, főleg azon a szakaszon, ahol a húga vaginájáról írt. De igazából akkor szűnt meg inspiráló nőjogi harcosnak lenni, amikor a #MeToo mozgalom fellángolásakor kiállt a Csajok nemi erőszakkal vádolt producere, Murray Miller mellett. Valaha úttörőként tekintettek rá, pár évvel később már a „fehér feminizmusa” miatt kapott egyre több kritikát, és bár nem tűnt el teljesen a térképről, az erős debütálását nem követték további karrier-mérföldkövek. Ez idén megváltozni látszik, ugyanis Dunham két egészen eltérő női felnövéstörténet rendezésével és írásával tért vissza. Az amerikai függetlenfilmes Sundance fesztiválon bemutatott Sharp Stick – amiben egy méheltávolításon átesett huszonéves lány keveredik furcsa szexuális viszonyba a nős főnökével –, Dunham tabudöntögető hagyományait vitte tovább, bár nem túl sikeresen. A Catherine Called Birdy viszont már egy legitim belépő lehet a hollywoodi filmgyártásba.

A nagyon autentikus mai történetekhez vonzódó Dunhamtől kissé szokatlan választásnak tűnik egy 13. századi Angliában játszódó, 1994-ben írt ifjúsági könyvhöz nyúlni, de nem meglepő módon emögött a személyesség áll: gyerekként meghatározó volt számára Karen Cushman napló formájában írt regénye a kényszerházasság ellen lázadó tizenéves lányról. Szerelemprojektjét végül az Amazon karolta fel, a pozitív kritikai fogadtatása volt a torontói filmfesztiválon, és most a nagyközönség számára is elérhetővé vált a film. Nehéz eldönteni róla, pontosan kinek készült: a mai tizenéves lányoknak, vagy inkább a Csajok-rajongó generációnak. Igazából egyik csoporthoz sem illik igazán, de mindkettő számára kellemes kikapcsolódást tud nyújtani.

A Catherine Called Birdy hősnője nem meglepő módon Catherine (Bella Ramsey), akit a rengeteg madara miatt Birdynek szoktak becézni. A 13. század hagyományos női szerepei ellen ágáló tizenéves vadóc lány boldogan éli játékos mindennapjait, amíg az eladósodás szélén álló apja (Andrew Scott) ki nem találja, hogy egyetlen menekülési lehetőségként megpróbálja férjhez adni egy vagyonos emberhez. Birdy minden erejével küzd a nem kívánatos frigy ellen, miközben átéli a felnőtté válás szerelmi csalódásokkal és elmélyülő vagy széthulló barátságokkal tűzdelt pillanatait.

A középkor jellemzően nem igazán alkalmas közeg egy humoros lányregényhez, legutóbb a Ridley Scott-féle Az utolsó párbaj világított rá elég érzékletesen, milyen kiszolgáltatottak voltak a nők ebben a korban. A Catherine Called Birdy nem is titkolja el, hogy nem volt éppen egyszerű a tinilányok élete ekkoriban, de a nagyon sötét témák – kényszerházasságok, halva született gyermekek, a saját testről és cselekedetekről való rendelkezés teljes hiánya – egy színes-szagos, folyamatosan pörgő, vicces és meseszerű sztoriba lettek ágyazva, amitől a film egyszerre nyomasztó és felemelő.

Fotó: Alex Bailey / Amazon
Fotó: Alex Bailey / Amazon

Hogy ez a furcsa egyveleg működőképes, az elég nagy részben köszönhető a fantasztikus Bella Ramsaynek, aki a Trónok harca Lyanna Mormontjaként is azonnal közönségkedvenccé vált, hamarosan pedig a The Last of Us sorozat női főszereplőjeként fog szélesebb ismertséget szerezni. Dunham lélegzetvételnyi szünetet sem hagyó forgatókönyve és rendezése brutális tempót diktál, ám Ramsay mindvégig könnyedén tartja a lépést – ha valakiről, hát róla el lehet képzelni, hogy képes a középkor merev társadalmi szabályait a saját akaratához formálni. Az édesapját alakító Andrew Scott a film másik nagy fegyvere: hol léha, hol kegyetlen, hol szánni való, hol vicces, hol hősies, attól függően, hogy éppen hogyan tekint rá a lánya, akivel meglehetősen viharos kapcsolatot ápol.

A modern zenék használata, a más bőrszínű és más szexualitású karakterek megjelenése, a korhűséget csak nyomokban tartalmazó díszletek és jelmezek a poszt-Bridgerton világban már mainstreamnek tekinthetőek, a gond az, hogy tartalmilag is hiányzik a filmből az az eredetiség, ami miatt a Csajok után egekbe emelték Dunhamet. A humora még mindig sziporkázik, néha túlságosan is – az új szereplők érkezésekor a képernyőre írt szellemes bemutatószövegek elolvasásának ára, hogy közben lemaradunk legalább három, a dialógusban elhangzó poénról –, de a nagy feminista monológok meglehetősen közhelyesek benne. Ha úgy tekintünk a filmre, hogy elsősorban a tizenéves korosztálynak készült, akkor tényleg fontosak a nők egyenjogúságát hirdető sorok, de akik egykori Csajok-rajongóként voltak kíváncsiak arra, mi újat tud mondani a hosszú szünet után Duhman, csalódni fognak.

Egy ifjúsági regény megfilmesítésének vannak korlátai, és ha túlságosan karcos vagy formabontó megoldásokat választott volna Dunham, akkor könnyen lehet, hogy elveszett volna az alapanyag varázsa. Azonban Catherine Called Birdyn az alapanyag szeretetén túl nem igazán érződik Dunham személyes kötődése. Greta Gerwig a 2019-es Kisasszonyokkal nem csak tisztelgett a kedvenc gyerekkori regénye előtt, hanem alkotóként újra is értelmezte azt. Bár Dunham szintén átírta az eredeti happy endet, mégsem érződik határozott alkotói vízió mögötte. De talán jobb is így: a kényes témák feszegetése és a megosztó megállapítások helyett Dunham most biztonsági játékkal mutatta meg, hogy polgárpukkasztás nélkül is tud alkotni, sőt, kiráz a kisujjából egy profin összerakott, szimpatikus és könnyed közönségfilmet, ami elé bátran le lehet ültetni a 18 év alattiakat is.

A Catherine Called Birdy az Amazon Prime Video kínálatában látható.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!