A Bridgerton család első évada 2020 decemberében szolgált menekülésként a karantén nyomasztó valósága elől, de a járvány hatására megcsúszott forgatás miatt csak most érkezett meg a második évad. Amiben ugyan megidézik Colin Firth átázott ingét, de ágyak helyett inkább bálokba járnak a szereplők.
Egy több mint 100 millió dolláros szerződéssel vette rá a Netflix 2017-ben a kábeltévé nagyasszonyát, A Grace klinikát és Botrányt tető alá hozó Shonda Rhimes producert, hogy az ABC csatornát hátrahagyva nekik gyártson tartalmat. A megállapodás első eredménye a Julia Quinn regényeiből adaptált A Bridgerton család lett, ami Jane Austen idejébe, az angol régenskorszakba repíti a nézőket. Pontosabban annak egy fiktív változatába, ahol ugyan létezik társadalmi hierarchia, de azon belül semmiféle megkülönböztetés nem éri a más bőrszínű embereket, így az arisztokrácia jóval színesebb képet nyújt, mint ahogy azt megszokhattuk. A 2020 karácsonyakor debütáló első évad hangos sikert aratott: a Netflix legnézettebb saját gyártású sorozatává vált (amíg le nem nyomta a Nyerd meg az életed), 12 Emmyre jelölték, és rögtön berendeltek hozzá három évadot, illetve egy spinoff-sorozatot is.
A Bridgerton családban élénk színvilággal, a korhűt a modernnel ötvöző díszletek között elevenedik meg a 19. századi London, a bálokon napjaink popslágereinek vonósnégyesre áthangszerelt változatai csendülnek fel, a társadalmi elit szennyesét pedig a korszak Gossip Girlje, Lady Whistledown teregeti ki vitriolos írásaiban. Rhimes és a showrunner Chris Van Dusen nem találták fel a spanyolviaszt, ma már nehéz lenne olyan kosztümös filmet/sorozatot találni, amiben egyenfehér a szereplőgárda, és nincsenek benne szándékosan anakronisztikus elemek. De a Jane Austen-féle humort szappanoperai érzelmekkel és az erotikus ponyvák szexjeleneteivel vegyítő széria már csak a brutális nézettsége miatt is úttörőnek számított.
Az első évad férfi főszereplője, Regé-Jean Page nem tért vissza a folytatásra, ám ez nem gördített különösebb akadályt az alkotók elé, mivel akárcsak Quinn könyvei, a sorozat is minden évadban más-más Bridgertonra fókuszál. Az új etap főhőse a legidősebb Bridgerton fiú, a vikomt Anthony (Jonathan Bailey), akit már az első évadban is látványosan gyötört a közelgő végzet, vagyis a család jó nevét és vérvonalát bebiztosító házasság. Az előző szezonban házasodó húgával ellentétben ő nem a szerelmet keresi, hanem azt a makulátlan és illemtudó feleséget, aki méltó lehet a vikomtesz szerepére.
Quinn regényei jól bejáratott és népszerű romantikus toposzokra építenek: az első könyvben a „tettetett szerelemből valódi szerelem”, a másodikban az „ellenségekből szerelmesek” narratívája határozza meg a két főhős kapcsolatát. Anthony hiába találja meg a tökéletes jelöltet a szezon gyémántja, Edwina Sharma (Charithra Chandran) személyében, annak makacs vénkisasszony nővére, Kate (Simone Ashley) nem tartja őt elég jónak a lányhoz, és minden erejével küzd a frigy ellen. A kezdeti ellenszenv persze idővel vonzalommá alakul, de addigra annyira összekuszálódnak a szálak és a kötelességek, hogy nem lehetnek csak úgy egymáséi.
Az új évad nemhogy megszenvedte volna a főszereplőváltást, kifejezetten előnyére vált. A Crashing és a Broadchurch sorozatokból ismert Jonathan Bailey az első évadban a basáskodó báty hálátlan szerepébe kényszerült, és most látható élvezettel adja az apakomplexussal küzdő romantikus hőst. „Találj valakit, aki úgy néz rád, mint…” mémeket ihlető arckifejezéseit, frusztrációit és gyengéd érzelmeit minden porcikájából sugárzó alakítását látva csak még feltűnőbb, Page mennyire megúszósan, Adonisz-külsejére hagyatkozva játszotta a szerepét az előző évadban. Bailey remek párt kapott maga mellé az Elizabeth Bennetből és Makrancos Katából összegyúrt Kate-et megformáló Simone Ashley (Szexoktatás) személyében: a nagytestvérek megfelelési problémáival és krónikus önfejűséggel küzdő két karakter külön-külön és együtt is izgalmasabbak, mint az első évad párosa, és az izzás is jóval erősebb közöttük.
Több szexuális feszültség és kevesebb szex jellemzi a szellemes szócsatákra és hosszú vágyakozó tekintetekre épülő évadot, ami a két szerelmes egymásra találásának elnyújtása miatt sokkal inkább működik női fantáziaként, mint az első. A kosztümös-romantikus sztorikban pont a szigorú társadalmi konvenciók által lefojtott szexualitás szolgáltatja az erotikát: a kivillanó bokák, a feltűrt ingujjak, az egy pillanatra érintkező kezek, a lopott pillantások és a költői szerelmi vallomások.
Ezekben a történetekben egy tánc a bálon sokkal szexibb tud lenni, mint egy explicit ágyjelenet, és az új évad rendesen ki is aknázza ezt a műfaji hagyományt.
Emellett annyi húsvéti tojás van benne, mint egy Marvel-filmben, csak itt a kosztümös románcok univerzuma idéződik meg; a sorozat például mindkét híres Büszkeség és balítélet-adaptáció előtt tiszteleg többek között Colin Firth vizes inges jelenetének és Matthew Macfadyen kézfeszítésének megidézésével, de egyébként is annyi romantikus klisét vonultat fel, hogy ivós játékot lehetne rá építeni.
Bár a könyvtől való jelentős eltérés miatt sok rajongót felbosszantott az új évad, a főszereplők közötti kémia és forgatókönyv szempontjából is fejlődött a sorozat. Nem emelkedett ugyan austeni magasságokba, de csökkent a bugyuta dialógusok száma, és ezúttal vannak igazi tétek és konfliktusok is. A címet adó Bridgerton család belső dinamikája is jobban működik ebben az évadban, azt a problémát viszont nem sikerült megoldani, hogy ne legyenek kidolgozatlanok, sőt, legtöbbször teljesen érdektelenek a mellékszereplők sztoriszálai. Különösen feltűnő ez Penelope Featherington (Nicola Coughlan) esetében, akiről az első évad fináléjában lerántották a leplet, de nem kerültünk közelebb se hozzá, se az általa kreált Lady Whistledown figurához, csak a kettős élet logisztikai nehézségeiből kaptunk ízelítőt.
A többi Bridgerton testvér is többnyire csak teng-leng a saját évadára várva, pedig az átlagosan egyórás hosszúságú epizódokban elférhetne az érdemi karakterfejlődés.
A Bridgerton család második évada is folyamatosan táncol a magával ragadó érzelmesség és a kínos giccs határán, az pedig személyes ízlés kérdése, hogy ki mennyire tudja befogadni a cukorkaszínekbe öltöztetett romantikát. Valószerű karakterekre és történelmi hitelességre vágyók jobban teszik, ha elkerülik a kosztümös Gossip Girlt, amit véletlenül sem szabad presztízsdrámaként kezelni. Ez egy nagy költségvetésű fanfiction – de annak egyre jobb.
A Bridgerton család a Netflixen látható.
