Egy brutális középkori #metoo-film, amely Matt Damon hülye haját is villámgyorsan feledteti

2021. október 13. – 04:51

Egy brutális középkori #metoo-film, amely Matt Damon hülye haját is villámgyorsan feledteti
Fotó: 20th Century Fox

Másolás

Vágólapra másolva

Matt Damon és Ben Affleck Hollywood egyik furcsa párosa. Alig van olyan ember, aki ne kedvelné Damont a filmekben nyújtott alakításaiért, míg Affleck egy jóval megosztóbb figura, már csak a magánéleti zűrjei miatt is. Az viszont tagadhatatlan, hogy ha ők együttműködnek valamin, arra úgy is oda kell figyelni, hogy igazából csak egyből egy az a minta, ami alapján ezt mondjuk – csakhogy az 1997-es Good Will Hunting, ami a páros első és sokáig egyetlen közös forgatókönyve volt, egyből Oscar-díjat is nyert.

Ezért is kaptam fel a fejem vagy 2019-ben, vagy tavaly, amikor Damon egy podcastben elhintette, hogy Affleckkel közösen írják Az utolsó párbaj forgatókönyvét. Első hallásra egészen más stílusú párbaj ugrott be, azt hittem, egy szép zöld parkban, egymásnak háttal lépéseket kimérve pufogtatnak majd, aztán jött az előzetes, és egy páncéllal felvértezett ló lendületével lökött hanyatt, hogy ez bizony nem holmi úri vitarendezés lesz, hanem egy véres középkori szuperfilm.

De aztán ez sem így lett. A film egyáltalán nem egy középkori lovagi tornába oltott Gladiátor, illetve nem teljesen. A vér, a brutalitás megvan, talán a középkori párbajok egyik legélethűbb ábrázolásával. A Gladiátor emberi drámája is megvan, csak sokkal inkább eltolódott a dráma és az akció aránya az előbbi irányába.

Nem véletlen persze, hogy a Gladiátort említjük, hiszen a rendező ugyanaz, Ridley Scott. Érdekesség, hogy a most 83 éves Scott első nagyjátékfilmje szintén párbajos tematikájú volt az 1977-es Párbajhősökkel (The Duellists), amit két évvel később egy óriási klasszikus, A nyolcadik utas: a Halál követett, majd a Szárnyas fejvadász, de ez már egy másik történet. Visszatérve a párbajra: az első előzetes alapján leginkább az futott át a fejemen, hogy gyerekkoromban minden lovas legófigura kezébe dárdát adtam, a lóra ünnepi palástot, aztán mehetett a küzdelem, amit szinte biztos, hogy az Ivanhoe és hasonló filmek inspiráltak.

Matt Damon Az utolsó párbajban – Fotó: 20th Century Fox

Gyerekkori legózás helyett viszont most egy nagyon is komoly drámát kaptunk 21. századi üzenettel. Két egykori barát, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris 1386-os lovagi párbajáról van szó, ami az utolsó, a párizsi udvar által szankcionált bajvívás volt. Ami nem más, mint az istenítélet egyik formája, tehát két peres fél harcban rendezte az ellentétét, bízván abban, hogy Isten majd az igazat képviselő oldalára áll, a másik fél pedig jól meghal. Ilyetén formában a film sok mindenről szól, szerelemről, háborúról, a középkori francia jogrendszer szeszélyeiről, de mindenekfelett a férfihiúságról.

A forgatókönyv remek csavarral nyúl az alaphelyzethez, a párbajhoz vezető eseményeket ugyanis három szemszögből elbeszélve látjuk, három, az adott szereplő szempontjából a valóságot jelentő nézőpontot kapva. Ezzel Scotték Kuroszava Akira első világsikeréhez, A vihar kapujábanhoz nyúlnak vissza, ahol egy tárgyalásról két szempontból értesülünk. Ám mivel Az utolsó párbaj esetében egy nemi erőszak a robbanási pont, Scotték nem tehették meg, hogy Kuroszavához hasonlóan lebegtetve legyen a vége, és a nézőre bízzák annak eldöntését, mi történhetett is valójában. (A modernebb dolgokat nézők többek között az HBO Gón elérhető A viszonyban találkozhatnak hasonló, több nézőpontot felhasználó történetmeséléssel.)

Itt jön képbe egy remek, háttérbeli húzás – mivel a három nézőpont De Carrouges-é (Matt Damon), Le Gris-é (Adam Driver) és Marguerite de Carrouges-é (Jodie Comer), a 21. századi viszonyok között nagyon furcsán jött volna ki, ha csak Affleck és Damon jegyzi a forgatókönyvet. A melléjük beszálló, a legtöbbet érezhetően a harmadik részen munkálkodó Nicole Holofcener pedig remek egésszé tette a filmet, valódi főszereplővé előléptetve az addig a háttérben meghúzódó Comert.

A háromfelvonásos szerkezet igazi telitalálat egyébként. „A különböző értelmezések mögött az a félelem bújik meg, hogy az események másnak mutatják az elbeszélőt, mint amilyennek látni szeretné magát, hogy megsemmisítik dicsekvése alapját” – írta Berkes Ildikó A vihar kapujábanról, de a megállapítás tökéletesen illik Az utolsó párbajra is. Mindhárom főszereplő esetében a saját elmondása alapján tudunk meg róla a legtöbbet, pont azzal, hogy meglátjuk, ki mit emel ki, ki mit mutat meg a saját történetéből.

Adam Driver Az utolsó párbajban – Fotó: 20th Century Fox

A Damon által alakított De Carrouges egy rettenetes frizurával megáldott nemes katona, aki a királyt szolgálja minden viszontagságon át. Driver Le Gris-je egy művelt, több nyelven olvasó és beszélő, a nők által nemhogy imádott, de egyenesen visszautasíthatatlan figura, aki mindent megkap, amit akar. Ráadásul mivel a gróf (Ben Affleck) kegyeltje, általában elég könnyen kapja meg. Driver egyébként láthatóan istenien érzi magát a különféle palástokban, amit, gondolom, a Star Warsnak köszönhetünk, szóval nagy pacsi oda, ahogy nagy pacsi a csapodár, életimádó, teljesen felelőtlenül viselkedő gróf szerepében, illetve Justin Timberlake 1997-es hajviseletében lubickoló Afflecknek is.

Amíg a két férfi ellentétét látjuk, fájdalmas kimondani, de a nemi erőszak ellenére egy gazdasági drámával van dolgunk. Hiába a hatalmas emberi dráma, De Carrouges és Le Gris számára az adó, az egymástól megszerzett földek számítanak, és ebbe a rubrikába vésik be azt is, hogy Le Gris az egyik legsúlyosabb bűnt követte el De Carrouges felesége ellen.

Az, hogy ez egy emberi dráma, csak a harmadik részben erősödik fel, nem kis mértékben Comer fantasztikus alakításának köszönhetően. Segít persze a kontraszt is, hiszen az addig erősen háttérbe szoruló, még mellékszereplőnek is alig nevezhető Comer elemi erővel robban a középpontba. Pont úgy, ahogy az általa játszott Marguerite, aki nem fogadja ell, hogy az anyósa példáját követve csak tűrjön és befogja a száját, amikor meggyalázták. Nem tűri, hogy a megerőszakolása nagyjából olyan súllyal bírjon, mintha egy másik farmer marhái átjöttek volna a férje területére legelni – merthogy a két férfi tényleg így tekint a dologra.

Le Gris és Marguerite elmondásával teljesebb képet kapunk, de Marguerite nézőpontja az, ami rávilágít arra, hogy a két férfi milyen keveset lát a világból a saját tükörképén túl. Éppen ezért nem lehet kérdés, hogy maga az erőszak még Le Gris szemszögéből is világosan az, még akkor is, ha ő – sajnos túl ismerős szöveggel – csak úgy jellemzi az egészet, hogy „a nő kérette magát, udvariasan nemet mondott, de hát sütött róla, hogy akarta az egészet”.

Jodie Comer Az utolsó párbajban – Fotó: 20th Century Fox

A végső megoldás persze túlmutat Marguerite-en a férfiak világában, így jöhet az Isten kegyelméből való véres, halálig menő igazságszolgáltatás, keretet adva filmnek, hiszen az egész a párbaj felvezetésével indul, majd annak lezárásával ér véget.

A közben 152 percre nyúló dráma egyik legnagyobb hibája, hogy Comer remek alakítása, egyben Marguerite története talán kicsit túl későn jön, az ember (érzelmileg is) elfárad, mire harmadszorra látja az erőszakot.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!