A Zanox – Kockázatok és mellékhatások egy nagyon érdekes színfoltja a mostani magyar filmkészítésnek: egy végtelenül szimpatikus, jó szándékú, és jópofa ötletekkel teli romantikus tinivígjáték, amiben ráadásul a főszereplő folyton visszamegy az időben, amikor pálinkát iszik a gyógyszerére. A filmet még tinikorában kezdte el kitalálni a rendezője, Baranyi Benő, akinek ez az első egész estés játékfilmje. A Misi nevű főszereplő alakjának eljátszására pedig zéró filmes tapasztalattal bíró udvarhelyi színészt, Bálint Elődöt választotta ki, akinek a játéka nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy a Zanox átjusson a döccenőkön, és működjön vígjátéknak és tinifilmnek egyaránt.
A sztorija a nagymamájával élő, magának való Misi körül forog, aki egy nap rájön arra, hogy ha házipálinkát iszik a gyógyszerére, akkor vissza tud menni az időben. Sajnos minden egyes alkalommal le kell érettségiznie, elmenni egy buliba Jankával (Erdős Lili) táncolni, és valahogy megakadályozni, hogy egy gyilkos megint lecsapjon egy fiatal lányra az erdőben. A filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni.
Baranyival és Bálinttal a díszbemutató előtti délelőtt beszélgettünk arról, hogy mitől félt jobban az elsőfilmes főszereplő, miért természetes, hogy vannak roma statiszták a filmben, és hogy a tinik Tankcsapdát hallgatnak.
Mikor kezdtetek megbízni egymásban?
BB: Elődöt nagyon sok lehetséges jelölt közül választottam ki. Sok idő volt megtalálni. Az utolsó, személyes castingon rajta kívül még volt tucatnyi másik Misi-jelölt is. Mind olyanok voltak, akikről azt gondoltam, hogy el tudják játszani a karaktert, de választani csak egyet lehetett, ami nagy felelősség, hiszen ő viszi el az egész filmet a hátán. A nap végére úgy éreztem, hogy őt választom, de azt mondtam magamnak, hogy szeretnék rá egyet aludni. Előd ugye erdélyi, a koronavírus-járvány közepén voltunk, sokkal olcsóbb, praktikusabb lett volna egy magyarországi színésszel dolgozni, de mégis csak azt éreztem, hogy ő működik a legjobban. Szerencsére szabad kezet kaptam, és nem aszerint kellett döntenem, hogy mi lett volna a legkényelmesebb, olcsóbb megoldás, hanem hogy kit gondolok a legalkalmasabbnak a szerepre.
BE: Amikor elkezdtem érteni, hogy Benő hogyan instruál, már a próbák és a casting alatt, akkor már megvolt a bizalom. Nehéz lett volna elkezdeni a forgatást, hogy ha ez nincsen meg.
Misi nem olyan egyszerű karakter: hős, de szorong is, szerencsétlen is, de szerelmes. Mi volt az a jellemző, amire kerested a színészt?
BB: Pont ezért volt nehéz megtalálni, mert ennyire sokféle szerepet kell eljátszani, és ezek között pillanatok alatt kell egyikből a másikba átugrani. Amikor bevilágítottunk egy képet, abban a képben fel kellett vennünk őt egymás után többféle idősíkban. El kell játszania, hogy ő az első Misi, utána a második Misi, és így tovább, majd átálltunk a következő képre, ugyanígy végig kellett mennie az összes idősíkon. Nagyon biztosan el kellett találnia azt a szintet, hogy ha, mondjuk, a harmadik Misit alakítja, az mindegyik hozzá kapcsolódó jelenetben hasonló legyen, ne ingadozzon a játéka. Többféle jelenetet kipróbáltam vele, az is egy szempont volt, hogy hitelesen tudjon részeget játszani, mert az nagyon béna szokott lenni, ha az nem sikerül. Lúzernek is kellett lennie, és hősnek is. Amerikai filmekben ezt úgy oldják meg, hogy egy szép színészre felraknak egy szemüveget, és a többi színész eljátssza, hogy ő nagyon csúnya. Aztán a film végén leveszik. Én azt szerettem volna, ha a fejlődését inkább színészi játékkal oldjuk meg.
Tényleg nagyon viccesen játszol részeget. Hogyan sikerült ezt elérni?
BE: A castingon is kellett részeget játszani, és kicsit utánaolvastam. Nem mintha nem lettem volna még részeg. Azt írták, hogy úgy kell, mintha be lennél nyugtatózva. Csak hagytam, hogy kiomoljanak belőlem a dolgok.
Mindig víz volt a pálinkásüvegben?
BE: Igen, még a poharakban is.
BB: Egy szponzor adott nekünk pálinkákat, amit kitöltöttek műanyag flakonokba. Ráírták, hogy alma, szilva, satöbbi. A forgatásán végén el akartam vinni a stábbulira, de kiderült, hogy addigra mindegyikben víz lett, valaki a forgatás alatt megvámolta őket.
Hogyan tudtál Misihez kapcsolódni?
BE: Nekem az volt a szorosabb kapcsolódási pont, hogy Misi nem tökéletes. Ügyetlen, a film elején nem nagyon próbálkozik, aztán mégis úgy dönt, hogy elmegy a buliba. Nem egy profi hős, még a film végén sem. Például nem tudja, hol kell valakit késsel megszúrni. Én sem tudom!
Milyen érzés volt, hogy egy film főszereplője lettél?
BE: Nehéz volt elhinni. Nem tudtam, hogy ez így kezdődik, hogy van egy filmterv, amire pályázatot beadnak. Az elején az egész dolog nagyon picinek tűnt. Eljött az első forgatási nap, ott az egész stáb, buszokkal visznek minket hajnalban a forgatásra, egy másik csapat sátrakat állított fel, és én meg arra gondoltam, hogy jézusom, ez tényleg megtörténik.
Nem volt olyan pillanat, amikor arra gondoltál, hogy úristen, mire vállalkoztál?
BE: Azok voltak a nagyon nehéz pillanatok, amikor valakit le kellett ütnöm, vagy le kellett szúrnom. Persze úgy, hogy ne sérüljön meg senki, de én nagyon féltem attól, hogy Hatházi Andrást felvétel közben véletlenül leszúrom. Egy kaszkadőrt meg söröskorsóval kellett leütnöm.
De nem történt semmi baj, ugye?
BE: Nem, sőt az éles kés egyszer nem akarta kiszúrni az óvszert, amiben a vér volt. Aztán amikor letettem, akkor beleállt a földbe.
Tudtad bármiben befolyásolni Misi figuráját?
BE: Amikor Lilivel próbáltunk, akkor improvizáltunk, és az impró miatt Benő átírta a jelenetet. Szerintem biztos, hogy egy picikét más voltam, mint ahogy ő ezt elképzelte, de mindig ez van. A rendezőnek van egy elképzelése, a színész ezt megcsinálja, de úgysem lehet tökéletesen olyan, mint ahogy az ő fejében volt. Azért remélem, hogy sikerült közelíteni az elképzeléshez.
BB: Teljesen elégedett vagyok.
BE: Végre kimondta!
A filmben nem szerepelnek Misi szülei, csak a nagymamája. Ő egy árva?
BE: Beszéltünk a családi helyzetéről, és volt is egy mondat, ami a kész filmbe nem került be. A szülei élnek, de két éve már a nagymamájánál lakik, mert úgy döntött, hogy jobb neki így. De lehet, hogy ezt jobb is titokban tartani!
BB: Utal rá egy-két mondat, hogy nincs valami rendben a családjával. Azokból a mondatokból, és az arcából ott lehet érezni, hogy ez egy komoly dolog. Ennyi elég is, hogy megtudjuk, mitől lehet ilyen ez a fiú.
A Zanoxban felmerülnek olyan fajsúlyos témák is, mint a nemtörődöm szülők, a szorongás vagy az alkoholizmus. Mennyire lehet egy ilyen filmben viccelni?
BB: Nagyon tudatos és átgondolt volt, hogy meddig mehetek el, vagy hogy milyen típusú humor férhet bele nekem. Én egy ember vagyok a sok közül, én a magam értékrendszerének akartam megfelelni. Biztos lesznek olyanok, akiknek máshol van az a határvonal. Nem szerettem volna, ha a jelenetek mély drámába mennek át, ezért vittem bele a humorból. Ez abból is fakad, hogy egymástól nagyon eltérő műfajokat ötvöztem, és ezeknek valahogy meg kellett egymás mellett férniük. A film legelső jelenete azért olyan, amilyen, mert abban szerettem volna elmondani, hogy van egy gyilkos a városban, de ez alapvetően egy vígjáték, aminek a végén minden jóra fordul. Innentől kezdve ha megvan ez a kulcs, akkor a többi jelenetnél sem érződik, hogy ez komoly dráma szeretne lenni, hanem a néző várja a feloldást, amit remélem, hogy könnyen elfogad.
A Zanox ötlete már régen megvolt. Hogyan jut el a megvalósításig?
BB: Nagyon sok filmötletem van, vannak, amik csak csírák, amikből sosem lesz kész film. De vannak olyanok, amik egyszer régen eszembe jutottak, és néhány év múlva más is eszembe jut hozzá, és akkor gyűlnek. Nagy borítékjaim vannak otthon, rájuk van írva egy filmcím, és ezekbe rakom az ötleteket. Vannak olyanok, amiket tíz éve meg se néztem, és azt sem tudom, miről szól, csak a hangulatára vagy a stílusára emlékszem. A Zanox is egy olyan filmterv volt, ami nagyon régen kezdett el épülni. Tizennyolc éves voltam, amikor először eszembe jutottak az alapok, de ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt tizenhét évben ezzel folyamatosan foglalkoztam, hatalmas kihagyások voltam. Mivel akkor érettségiztem, nem írtam meg nagyjátékfilmnek. De összegyűlt már annyi anyag, hogy akkor is megírhattam volna, igaz, sötétebb lett volna, és nem lett volna benne ennyi humor. Amikor jelentkeztem az Inkubátor Programra, elolvastam ezt a sok anyagot, és nagyon sokat visszahozott a középiskolai élményeimből, amikre már nem is emlékeztem. Láttam viszont, hogy mik a hibái, mit kell belőle kidobni, és hogyan szeretném most megcsinálni.
Nem féltél attól, hogy tinikről csinálsz filmet harmincasként?
BB: Próbáltam elképzelni, hogy a tini önmagamnak hogyan tetszene ez a film. Úgy tekintettem régi önmagamra, mint egy társalkotóra, fejben vele konzultáltam, meg neki mutogattam meg az ötleteimet. Nem azt akartam kitalálni, hogy a mai tizenéveseknek mi tetszene, hanem hogy amikor én voltam tizennyolc, és kitaláltam ezt a filmet, engem mi motivált, miért akartam ezt megcsinálni, milyen filmre vágytam, miért akartam, hogy létezzen.
És attól nem féltél, hogy mindig szóba hozzák az Idétlen időkiget?
BB: Tartottam tőle. Ez egy pech, hogy létezik az a film, mert nem az inspirált. Sokan mondják, hogy arra hasonlít nagyon, pedig csak annyiban hasonlít, hogy a főszereplő visszafelé utazik az időben valamennyit.
Milyen volt a filmterveddel házalni?
BB: Nehéz dolgom volt, mert nehéz volt egy szinopszisban megfogalmazni, hogy mi az, ami az én fejemben megy. Igazából nagyon sokan a forgatókönyv elolvasása után sem azt látták benne, mint amit én. Azt éreztem, hogy túl általános az egész, hogy nem érdekes az, hogy van egy fiú, tetszik neki egy lány, visszautazik az időben, és a végén összejönnek.
BE: A fontos dolgok unalmasak.
BB: Hogyan is hívják azt, ami nagyon ütős, egy mondatban? Na, ez nem olyan.
A Zanox Dunaújvárosban és Komlón forgott. Van bármi kötődésed ezekhez a városokhoz?
BB: Nincsen. Bejártuk az egész országot Gajdics Dávid operatőrrel. Megnéztünk egy csomó iparvárost, és Dunaújvárosban nagyon sok helyszín megtetszett. Az a piramisház, amiben Misi fut az akciójelenetben, az Komlón van. Abba nagyon beleszerettünk, Komlóra kellett menni érte, mert csak kettő van olyan házból az egész világon.
A film tele van határontúli színészekkel, Előd mellett ott van még Hatházi András és Dráfi Mátyás is. Szándékosan nem magyarországi színészeket választottál?
BB: Nem szerettem volna, ha túlságosan közismert emberek játszanak a filmben. Nagyon sok magyar közönségfilmben ugyanaz a pár tucatnyi, főleg budapesti színész játszik. Szerettem volna kevésbé ismert, de nagyon tehetséges és hiteles színészekkel dolgozni. Az egész országban és az országhatáron túl is szétnéztem. A romániai színészképzés is eltér a magyartól, és izgalmas volt egy másfajta színészetet megismerni. Az összes magyar nyelvű színház honlapjára felmentem, ott végignéztem a galériákat, és ha voltak olyan karakterek, akik illettek a film világához, arról kerestem videót, hogy legalább a hangját halljam. Dráfi Mátyás egy szlovákiai magyar színész, Jászai Mari-díjas színházigazgató, és érthetetlen számomra, hogy eddig miért nem szerepelt filmekben. Lehet, hogy mostantól fog.
BE: Ha elengedi a felesége.
BB: Igen, mondta, hogy ne rángassuk bele ilyen hülyeségekbe, de sikerült rábeszélni.
Előd, te most játszol valahol?
BE: Otthon, Udvarhelyen, dolgoztam két produkcióban, egyikben ügyelő voltam, a másik egy színházi nevelési előadás volt. Nekem még le kell államvizsgáznom július elején. Remélem, megnézik majd emberek a Zanoxot, és jönnek az ajánlatok, de szerintem nagyon kicsi az esélye, hogy valaki pont olyan karaktert keressen egy filmhez, mint én.
Ritkán látni ilyen hiteles statisztákat magyar filmben, őket hogyan válogattad?
BB: Vannak köztük ismerősök, vannak levadászott ismeretlen civilek, vannak köztük az AHA Hajléktalan Színpad színészei, vannak az Ethnic Talents szervezésében roma statiszták is. Szerettem volna, hogy teljesen természetesen jelenjenek meg roma karakterek. Roma lehet egy rehabcsoport pszichológusa, vagy egy gyógyszergyári, fehér köpenyes kutató is. A filmben és a médiában az idős emberek is nagyon alulreprezentáltak. És ha egy filmben vidéki nyugdíjast kell alakítani, általában elismert színésznők szokták eljátszani, hogy egyszerű nénikék, ami nekem nem mindig szokott működni. Ezen a téren sem a legkönnyebb, hanem a számomra leghitelesebb utat szerettem volna választani.
És miért van egy csomó mellékszereplőnek klasszikusan hülye neve?
BB: Én gyűjtöm az ilyen neveket. Ha hallok egy érdekes nevet, azt felírom egy Gmail-piszkozatba. A magyar vidéken, meg úgy Magyarországon általában vannak fura nevek. Szolnok megyéből származom, egy kisvárosból, ott is van Schumacher néni. Van a filmben Balogh Mihály, de Fukszreiterné Trafikant Magdolna is.
Nagyon hangsúlyosak a zenék: Ricsárdgír, Gustave Tiger, de Groovehouse és Tankcsapda is megszólal. Ezek a saját ízlésedet tükrözik?
BB: Mivel tizennyolc évesek a főszereplők, olyan fiatal zenekarokat kerestem először, amelyek korban hasonlók, a szereplők hallgatnák őket, és még nekem is tetszenek. Amikor megkérdeztem tiniket, hogy mit hallgatnak, azt mondták, hogy Tankcsapdát. Onnantól a nem a frissesség volt szempont, hanem az, hogy miben van energia, mi illik a jelenethez, és mi tetszik nekem. A Ricsárdgír szerintem sok szempontból rokon a filmmel, bennük is megvan a tökéletlenség, ami a Zanoxban, ráadásul ők is egy csomó olyan elemet raknak a zenéjükbe, amitől nem kellene működnie, de mégis működik. A Zanox egy műfaji film, de vannak benne szándékos tökéletlenségek.
Bozai narrációját mi indokolta?
BB: Több indok van erre. Egyrészt van egy olyan gyakorlati probléma, hogy amikor a szereplők írják egymásnak telefonon az üzeneteket, vajon a néző elolvassa-e pont azt a mondatot, amit mi akarunk. Elkezdtünk azon gondolkozni az operatőrrel, hogyan fogjuk ezeket a feliratokat bemutatni. Azt gondoltuk, hogy a Zanox kisrealista világához kevésbé illik, ha kiírjuk a szereplők feje fölé az üzeneteket. Úgyhogy Bozai József olvassa fel a telefonok képernyőjét, amit amerikai műfaji filmekhez kötünk, szóval a Zanox műfajiságához is illik. Harmadrészt pedig ez egy poén.
A Zanox – Kockázatok és mellékhatások május 26-tól látható a magyar mozikban.