A Coub bezárásával a 2010-es évek magyar mémkultúrájának fontos szelete is elvész

2022. március 24. – 21:21

A Coub bezárásával a 2010-es évek magyar mémkultúrájának fontos szelete is elvész
Illusztráció: Lerch Julcsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év után bezár a Coub, az internet világszinten viszonylag kevésbé ismert pontja, ami viszont Magyarországon máig nagy népszerűségnek örvend. A Coub bezárása azért is nagyon tanulságos történet, mert amit most a TikTok csinál, annak a nagy részét a Coub is tudta már évekkel ezelőtt, mégsem tudott igazán mainstream közösségi felületté válni. Cikkünkben részben a Coub történetét, a magyar közbeszédre és mémkultúrára kifejtett hatását vesszük át, és persze összeszedtük a Telex kedvenc magyar coubjait is az elmúlt évekből.

A Coubot 2012-ben indította el Anton és Igor Gladkoborodov, illetve Mihail Tabunov fejlesztő Oroszországban. A nevét az Eredet című film főhősétől, Cobbtól vették. Egy évvel később két orosz kockázatitőke-befektető alap kisebbségi tulajdonrészért cserébe 1 millió dollárral szállt be a vállalkozásba, a célok között pedig egy amerikai iroda is szerepelt.

Akkoriban teljesen érthető volt, miért látták meg a nemzetközi potenciált a Coubban a befektetők annak ellenére, hogy az oldal látogatóinak 70 százaléka Oroszországból jött. A 2010-es évek elején jártunk, a közösségi media és az internetes kultúra csúcskorszakának kezdetén, amikor a sajtó és az internetes felhasználók újra felfedezték a gifeket, és elindult a rövid online videókkal operáló Vine, ami gyakorlatilag a TikTok elődjének tekinthető. Nem véletlen, hogy a Coubba ömlő pénz hírét is úgy tálalta a nemzetközi sajtó, hogy milliós befektetést kapott a „gif-szerű videós szolgáltatás”.

És érdekes módon a nagy népszerűségnek örvendő, aztán összeomló Vine helyett Magyarországon is a Coub honosodott meg inkább. Ez részben az akkoriban a hazai közösségi média undergroundjának számító Tumblrnek, részben a hazai online sajtónak köszönhető, amely nemcsak a humorforrást látta meg a felületben, hanem azt is, hogy ezek a pár másodperces, ismétlődő videók tökéletesen alkalmasak cikkek illusztrációinak az online térben.

A Coub hazai népszerűségének persze volt egy másik oka is, méghozzá az, hogy nagyon egyszerű kezelni. A Coub felületén rövid, maximum 10 másodperces videós „mashupokat” lehetett készíteni YouTube- vagy Vimeo-videókból, de feltölthettünk sajátot is, vagy akár külön hangfájlt. Gyakorlatilag egy nagyon egyszerű vágóprogramot hoztak létre online, amellyel két különböző tartalomból létre lehetett hozni egy harmadikat. És mivel orosz cégről volt szó, nem igazán kellett attól sem félni, hogy szerzői jogi dolgok miatt a rendszer letiltja a coubokban található zenéket vagy videókat. Példaként egy saját alkotással jönnék, amikor a méltán népszerű Crazy Frog című dalt kombináltam Németh Szilárd 2018-as sajtótájékoztatójának egy jelenetével, amikor azzal próbált viccelni, hogy a Magyarországra érkező migránsok miatt megváltozhatnak a magyar étkezési szokások, és majd kólát is úgy kérnek az étteremben, hogy arab halandzsanyelven beszélnek.

A Coub a képes és gifes mémek természetes evolúciójának következő lépéseként hatott itthon, és bevett szokássá vált, hogy ha valamilyen közélettel kapcsolatos felvétel virálissá vált, abból garantáltan készült több tucat Coub-verzió. Németh Szilárd hahotás viccéből is készült Balázs Show-s vágás, összekeverték a Hafananával, a Bon-Bon méltán elfeledett slágerével, Snoop Dogg klasszikusával, Gloria Estefannal, de akadt már komplikáltabb poén is, amit két másik videóból vágtak össze.

A Coub lett a hazai online népművészet legkomplexebb felülete, ahol bárki tudott 5-10 perc alatt mindenféle YouTube-on talált videókból és hangfájlokból egy legalább közepesen jó poént csinálni.

Németh Szilárd egyébként különösen fontos karaktere volt a coubos mémkultúrának. Például amikor a Family Guy egyik legismertebb poénját vágták össze egy sajtótájékoztatójával, vagy amikor Bayer Zsolt műsorában beszélt az étkezési szokásairól.

De lehetne említeni Lázár János legendás bécsi rettegős videóját, Kósa Lajos RTL-nek adott kellemetlen végkicsengésű interjúját vagy Kásler Miklósnak azt a megszólalását, hogy a bibliai tízparancsolattal gyógyítani lehet.

A legmenőbb, legnépszerűbb coubok azonban kétségtelenül azok voltak, amikor kombináltak egy éppen aktuális mémet egy éppen aktuális magyar közéleti történéssel. 2017 egyik legnagyobb slágere például egy kanadai humorista zenéje volt, aki a brit hiphopot parodizálta ki. Big Shaq Man's Not Hot című száma pedig akkor vált igazán halhatatlanná, amikor Kerényi Miklós Gábor „Kero” egykori Operettszínház-igazgató zaklatási botrányba keveredett, és az ATV-n adott ezzel kapcsolatban egy egészen emlékezetes interjút. A dalból és az interjúból pedig megszületett talán minden idők legemlékezetesebb coubja, ami még egy külön cikket is kapott a 444-en:

Egyébként ez a formula remekül működik Mészáros Lőrinccel és Scatman John híres slágerével is.

Hogy a Coub mennyire erős hatással volt a magyar sajtóra, az jelzi talán a legjobban, hogy még a kormánypárti és jellemzően az idősebb korosztálynak szóló Magyar Nemzet (!) is egy külön cikket szentelt annak – az egyébként valóban zseniális – coubnak, amikor az akkor még kultúráért felelős államtitkár pozíciót betöltő Hoppál Péter kampányújsággal a kezében, a stábjával a háttérben menetel a kamera előtt, és erre a felvételre egy felhasználó rávágta a Ganxsta Zolee és a Kartel Néhány jó dolog című számát.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Coub globális közösségi felületté válhat, hiszen a Vine körüli hisztéria majdnem akkora volt, mint most a TikTok esetében. Pláne, hogy 2017-ben alig pár év után be is zárt a Vine. Ez nagyon váratlan volt, de valahol érthető: a népszerűség miatt sokba került fenntartani a szolgáltatás technikai hátterét, de mivel hirdetési felületként nem igazán tudták értékesíteni, az előfizetős modell pedig a halálát jelentette volna, elfogyott a cég pénze, így eladták az egészet a Twitternek.

A Vine népszerűségét aztán meglovagolta az Instagram, ahol szintén elindult a rövid videós szolgáltatás, de berobbant a Snapchat is, és elindult a felületről az elvándorlás. Először olyan, ma már nagy nevű influenszernek számító arcok léptek le a felületről és költöztek a YouTube-ra, mint a Logan és Jake Paul vagy Shawn Mendes énekes, majd eltűntek a hirdetők is. A platform annyira nagyra nőtt, hogy egyszerűen nem tudta a tulajdonos Twitter sehogy sem nyereségessé tenni, ezért inkább egyszerűen bezárták.

A Coub nem tudta kihasználni ezt a lehetőséget, és ahogy az Instagram átvette a Snapchat sztori funkcióit (amivel a Snapchat aztán szép lassan el is érdektelenedett), illetve megjelent az akkor még Music.ally néven futó TikTok, eltűnt annak a reménye, hogy a posztszovjet országokon kívül bárki használni akarná a Coubot.

Ahogy a Tjournal.ru oldalon írják, 2020-ra elfogyott a fejlesztésre fordítható pénz, és a felületet teljesen átvette a befektetőjük, a Komitet nevű orosz cég. Azt is írják, hogy 2021-ben el akarták adni a Coubot, mert a felület nem fért bele a cég fejlesztési stratégiájába, de a cikkből nem derült ki, hogy volt-e rá ajánlkozó vevő. Aztán nemrég a Coub honlapján jelentették be, hogy mindenki mentse le a coubjait, mert április 1-gyel bezár a felület. A hírről még a legnagyobb nemzetközi mémadatbázis, a Know Your Meme is külön beszámolt, ahol a mémkultúra undergroundjának nevezték a Coubot. 2021 végén a Coub egyébként átlagban havi 3 millió látogatót vonzott a felületein, a máshová beágyazható videókból pedig további 5,5 millió felhasználójuk volt még havonta.

A cikk végén a teljesség igénye nélkül összeszedtük a legjobb, legemlékezetesebb vagy éppen legszórakoztatóbb coubokat az elmúlt évekből. Mivel az online underground nem arról híres, hogy a mindenkori hatalmat kedvelné, a poénok többsége a kormányoldalon csattan.

Fodor Gábor és Bruce Willis

Rogán Antal és a Deep Purple

Az Origo sportrovatának vezetője arról beszél a TV2-nek, mennyire minőségi, professzionális sportrovatot csinálnak, miközben a háttérben épp pakol össze az egyik nemrég felmondott munkatárs, miután kormányközeli kézbe került a portál

Párhuzamos valóságok

Havasi Bertalan behajol

Balog Zoltán és a speciálba küldött mulatós

Minden Sajtóklub-adás

A ló néz, a csikó lát

Benke Laci bácsi olasz tésztája

Orbán-techno

Gyurcsány Ferenc és a jól működő jogállam

Lázár János és a Megadeath

A cikkbe ágyazott coubok április 1-től nem érhetők el.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!