A Séf meg a többiek valamilyen, és ez sokkal jobb, mint ha semmilyen lenne. Valamilyen, mert egyértelműen látszik rajta, hogy kitalálták, hogyan nézzen ki, melyik szereplő hol álljon, hogy látszódjék, mi legyen a vizuális geg éppen egy-egy képen, amivel már sikerül megugrania az első akadályt.
Ez a legfontosabb akadály egyébként, mert így nem téveszti össze a néző egy puffadásgátlóhoz készült reklámmal vagy gonosz társadalmi célú hirdetéssel, hanem rögtön leesik, hogy ez egy nagyobb energiabefektetéssel készült, szórakoztató sorozat, amit lehet nézni, és nem azt kell várni, hogy vége legyen. A Séf meg a többiek ezt az akadályt vette, csak kár, hogy ezen a pályán nem egy darab akadály van, hanem gátfutás a sportszám, és mindig jön egy újabb, újabb és újabb. Az RTL Klub új sorozata meg néha veszi őket, néha átbújik alattuk, néha meg puff, nekik megy.
A Séf meg a többiek főszereplője elvileg nem a séf, hanem inkább egy a többiek közül, egy Milán nevű srác (Jéger Zsombor), aki az első rész első perceiben belecsíp egy lány fenekébe egy szórakozóhelyen, ízekre pofoztatja magát egy nagydarab figurával, aztán levágja a lehető legkellemetlenebb hazamenős szöveget, amikor a lány hazaviszi magához. Nem egy jópofa figura, amit tetéz azzal, hogy narrálja, ami történik vele – még azt a pillanatot is, amikor éppen pofán verik.
Milán szakácskodik, és mindig is szakács akart lenni, ezt abból tudjuk, hogy előad egy monológot arról, hogy gyerekkorában kapott egy nyuszit, amit meg akart sütni. A monológjából az is kiderül, hogy éppen a tápiószecsői laktanyában főz, ahol – ez egy tök jó geg – csipesszel tálalja a grízes-meggyszószos húst, ami jópofa, csak éppen nem túl hasznos. Itt találja meg magának az ország legjobb éttermének tulaja, a budapesti Monet vezetője, aki rögtön állást ajánl neki a grízes meggyszósz láttán, bár ez elég hamis képet adhat bárkinek, aki előrébb szeretne lépni a vendéglátásban.
Ezen a ponton még mindig nem tudjuk, ki a címben lévő séf. Csak akkor, amikor egy meggyötört, szőrös, meglett férfi horkol a krumplik között. Én nem tudom elképzelni, hogy Szulló Szabina vagy Széll Tamás ilyesmit művel, bár ki tudja, lehet, hogy ők is mindig rottyon lesznek másnapra, amikor kikap a Fradi. A séfet Báron Győzőnek hívják, Schneider Zoltán alakítja, és úgy viselkedik, mintha átültették volna egy új testbe Csuja Imre Torrentéhez készült szinkronhangját, bár annál kicsit tévékompatibilisebb. Nem merném azt leírni, hogy Schneidernek komplex figura jutott, leginkább az a feladata, hogy stroke-közeli állapotban elégedetlenkedik, és vegzál másokat maga körül. Vagy legalábbis addig, amíg az első jelenetében be nem tol egy teljes adag desszertdíszítést a szájába másnaposan, amikor aztán szentképként áldja meg egyesével a munkatársait. Még egy jó geg.
A Séf meg a többiekben az a legszórakoztatóbb, hogy teljesen váratlan pillanatokban törik meg benne a valóságot, mármint nem azt a valóságot, amiben mi élünk, mert akkor már a Nébih porig dózerolta volna a Monet konyháját, hanem azt, amiben a szereplők vannak. Itt egy kameramozgás, ott egy rajzfilmes hang, amott olyan kiírások a képen, mint amikor a Harcosok klubjában az IKEA-bútorok nevét és árait megtudtuk. A sorozatot Anger Zsolt és Spáh Dávid rendezték, Anger egy epizódszerepben is feltűnik, senkit sem fog meglepni, hogy megint nyálkás, akaratos vállalkozóként, amit lassan 25 évvel ezelőtt a Nekem lámpást adott kezembe…-beli szerepével már szinte azonnal tökéletesített. Spáh egyelőre nem tűnt fel abban a két részben, amit a sajtónak levetítettek, bár furcsa módon, akárcsak a Hotel Margaret esetében, itt is az első és a harmadik részt láthattuk. De legalább itt nem volt akkora törés a sztoriban, mint ott.
Sokáig gondolkodtam, hogy A Séf meg a többiek valójában micsoda, már azon kívül, hogy technikailag egykamerás szitkomnak számít. Leginkább munkahelyi vígjáték, amiben egymást zrikálják olyan emberek, akikben az a közös, hogy egy térben kell eltölteniük a napjaik jelentős részét. Ez is benne van ebben, meg van még pár dilinyós figura, akiket nem is említettem, és őszintén szólva, két rész alapján nem is olyan könnyű megkülönböztetni őket személyiségre.
Kinézetre igen, mert egyikőjüket Mészáros Máté játssza, aki egy olyan sapkát kapott, amit leginkább európai utcai művészeken lehetett látni három évtizeddel ezelőtt, a másikat pedig Csonka András. Van az első részben egy jelenet, amelyben a séf maga elmagyarázza Milánnak (Emlékeztek még rá? Elvileg ő a főszereplő), hogy ki kicsoda, de memória-géniusz legyen a talpán, aki meg tud mindenkit jegyezni.
Szóval ezek az emberek viccelődnek egymással, van néha egy-egy külső konfliktus, ami miatt össze kell fognia a Monet stábjának, és aztán vannak a különböző szereplők saját egyéni szocproblémái is. Az egyik ilyen történetszál, hogy a séfnek NAV-os tartozása van, és hát mit ad isten, pont NAV-osok szeretnének egy mediterrán vacsorát a határozottan nem mediterrán étteremben. Aztán ott van még az a hölgy (Dobos Evelin), akit Milán mindenféle fondorlattal ágyba csábított a sorozat első perceiben. Nem elég, hogy ő a Monet üzletvezetője, de még a házas Anger Zsolt szeretője is. És aztán vannak az éttermen belüli problémák, például hogy egy liba élve érkezik meg, és valakinek meg kell ölnie.
Ezek a helyzetek egész jól működnének például a Waczak Szállóban, Torquay legrosszabb szállodájában, de amikor Magyarország legjobb éttermében megy a dili, akkor nehéz elhinni, hogy ezután is kopogtat majd oda a sorozaton belüli Bűvös Szakács. Schneider is inkább úgy játssza a karakterét, mint aki egy bisztrót vezet, ahol ki lehet menni az abroszos asztalok közé, és felpofozni a vendéget, ha valami nem tetszik neki, nem egy fine dining létesítményt, ahol ha rossz helyre megy a jus, akkor kuka a tányér. A Séf meg a többiek ráadásul három rész alatt eljut odáig, hogy előkerül a kajára adagolt fosatópor – de szerencsére megkímél minket attól, hogy végignézzük, mondjuk, Anger Zsolt óriási rotyogtatásait.
Apropó, rotyogtatások. A Séf meg a többiek, habár vizuális gegekben tényleg szintlépés, tartalomban nem mindig: ha valaki vegán és állatvédő, az óriási hahota tárgya (lásd még a Pesti balhé című filmet); ha egy meleg férfiról beszélnek, akkor rögtön meg kell említeni, hogy már van csávója, nehogy a róluk beszélgető férfiakon elhatalmasodjon a pánik; a kedves hölgyekre megjegyzéseket tesznek néha a csibész urak; és hát az egész sorozat is azzal kezdődik, hogy egy igazán csibész férfi ármánnyal megfektet egy nőt.
Az ilyesfajta viccek – és a rövid katonasági kitérő – miatt van egy ósdi jellege A Séf meg a többiek humorának, mintha kinyitottak volna egy időkapszulát, de valami elkezdett volna már benne büdösödni. A büdösödéshez pedig sokat hozzátesznek a stock-zenék, amiknek a felhasználása a sorozat egyetlen olyan eleme, ami miatt tényleg össze lehet téveszteni egy reklámmal. Vagy egy teljesen érzelemmentes, színtelen-szagtalan aláfestő zene megy alatta, vagy klasszikus zene A négy évszak környékéről.
De még így is, A Séf meg a többiek egy fokkal jobb, mint amit várhatnánk, az óriási dobásnak szánt Hotel Margarethez képest már tényleg egy teljesen oké tévésorozat, amiből előbb-utóbb még valami szimpatikus dolog is kikupálódhat.
A Séf meg a többiek szombatonként este 8-kor látható az RTL Klubon.