Meghallgattuk a Sportrádió első tizenkét óráját, hogy önnek már ne kelljen

Kicsit még mindig nehéz elhinni, de 2022-ben elindult a Budapesten fogható Sportrádió, egy olyan tematikus rádiócsatorna, ami kifejezetten sporttal foglalkozik. Hosszú évtizedekig nem is lehetett volna kérdés, van-e szükség sportrádióra, de mára már odáig fejlődött a technika, hogy nemcsak a sportrádió, hanem általában a rádiózás létjogosultsága is erősen megkérdőjeleződött. A streaming, a podcastek és a YouTube világában élünk, az emberek nagy része legfeljebb az autóban, munkába menet hallgat rádiót.

De ha megnézzük közelebbről, hogy pontosan kik, mikor és hogyan hozták létre a Sportrádiót, már könnyebben lendülhetünk át olyan alapvetően lényeges kérdéseken, mint a piaci igény, a gazdasági megfontolás vagy a médiaipari progresszió. Hétfőn hajnalban mégis elindult a Sportrádió, tele felkészületlen műsorvezetőkkel, rettenetes zenékkel és nettó kormánypropagandával a műsorok között.

Az Orbán-kormány tizenkettedik évében valószínűleg nem kell senkinek külön bemutatni, mennyire fontos a kormánypártnak a sport, legyen szó falvakba épített stadionokról, közpénz jellegüket elvesztő taotámogatásokról vagy a komplett magyar klubfutball kormányközeli kézbe kerüléséről. De lehetne említeni a nemrég átadott kézicsarnokot is vagy az M4 sportcsatorna pár évvel ezelőtti beindítását. Ma már a legjózanabb ember fejében sem fordul meg, hogy mi baj lenne egy tematikus sportrádióval az egyébként is kormányközeli tulajdonosi körökkel leuralt magyar rádiós piacon. Pláne, ha a Sportrádió mögött álló Online Sportmédia Kft. véletlenül épp Felcsútra van bejegyezve, a tartalmait a Mediaworks biztosítja, a tulajdonosa pedig az a sportújságíró, Szöllősi György, aki Orbán Viktor talán leghűségesebb rajongója az országban. Mondjuk, erős a verseny.

Szöllősi vállaltan kőkemény orbánista, pár éve a kormányközeli KESMA/Mediaworks alá tartalmazó Nemzeti Sport főszerkesztője, előtte a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatójaként dolgozott, majd a Puskás Intézet igazgatójaként, és mellette még Puskás-ügyi nagykövetté is kinevezték, hogy a legendás csatár hagyatékát egyre erősebben mossák össze Felcsúttal a Honvéd helyett. A karrierjének elmúlt tíz-tizenöt évéből olyan akciókra emlékezhet a közönség, mint amikor hősként ugrott a Mészáros Lőrinc sportmárkáját érő kritikák elé, vagy amikor cseles észjárással támasztotta alá Orbán Viktor mondatát arról, hogy a horvátok vébéezüstje igazából a magyarok sikere is. Legutóbb meg arra, amikor egy gálára úgy választott zenét a saját bevonulásához, hogy az száz százalékig illeszkedjen a Fidesz aktuális narratívájába.

Ághassi Attila kolléga indulástól, én pedig reggel nyolctól kora estig követtem a 105.9-es frekvencián induló Sportrádió adását.

Elindul reggel 6-kor a Sportrádió

44 éves, sportimádó budapesti lakosként én lennék a célközönsége a Sportrádiónak, még akkor is, ha nem háttérrádiózom, nem szeretem a podcastet, és nincs kocsim, amiben reggelente rádiót hallgatnék. Szeretem a zenét, de nem háttérnek: amikor zenéhez van kedvem, felcsapok YouTube-dj-nek, és meghallgatom, ami spontán eszembe jut. A rádióra mindig hírforrásként néztem, és miután mára elvesztette hírforrás jellegét, már nem kapcsolom be csak azért, hogy megtudjam, kit kaptak a kupacsapatok a sorsolásnál, mint anno, amikor ezt nem adta a tévé, és nem volt internet sem, nemhogy stream.

Hétfőn aztán felkeltem reggel hatkor, és bekapcsoltam a rádiót, mert nem akartam lemaradni a történelemről, az első adásról. Nem azért, mert olyan extrát vártam, de 2022 Magyarországán mégis elindult valami olyan, amit már jó sok éve terveznek.

Az előre gyártott beköszönő spot, amiben megszólalt a világ legidősebb olimpiai bajnoka, a januárban 101 éves Keleti Ágnes, tényleg jó találat. Aztán a 97-szeres válogatott futballista, Gera Zoltán is arra buzdít mindenkit, hogy hallgassa a sportrádiót, majd jön Kőbán Rita, Kovács Antal, Cseh Laci. Negyed hét táján már Harsányi Levente és Risztov Éva beszélgetett, az olimpiai bajnok úszóról megtudtam, hogy egyszer 216-ot dekázott a labdával, szeret pingpongozni, és érdekelte a labda is, nem csak a kilométerek a vízben.

Aztán Vobeczky Zoltán (akinek vezetésével indult el a köztévén a tematikus M4 sportcsatorna közel hét éve) főszerkesztő mesélte el, hogy állt össze a legó, mennyire várta ezt a szakma meg a hallgatók, és ez majd mind a magyar sporté lesz. Már akkor is eszembe jutott, ha van Kossuth, Petőfi, Dankó, akkor vajon ezt miért nem nevezték el egy híres magyarról, de jött is az első hírblokk, hogy elvágja a gondolatmenetem. Tehát az ország első és egyetlen magyar sportrádiójának első hírblokkja 6:30-kor, Mészáros Erika a hírolvasó:

1. A Bayer-show vendége volt Nagy István agrárminiszter, a kormány erős és bátor intézkedéseket tesz, az ellenzék semmihez sem ért.
2. Átalakul a munkaerőpiac, a kormány tudja, mit kell tennie. A terület rezdüléseit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter különös figyelemmel követi.
3. 59 ezer gyerek kapta meg az oltást.
4. Egy 102 éves férfit is beoltottak Pécsen.
5. Trump megmenti Amerikát a baloldaltól, erős a gyanú, hogy választási csalással kapott ki.
6. Magyarország–Portugália 31-30, győzelem a kézilabda-Eb második csoportmeccsén.
7. Időjárás

Szóval hatodiknak azért befért egy sporthír.

A következő vendég a már említett tulajdonos, Szöllősi György, aki a frekvenciapályázatnál még nem jelent meg, de később a nevére vette a rádiót. Azzal indít, hogy a szakma mennyire várta, már ő sem tudott rendesen aludni, óránként felébredt, aztán elaludt, amikor már indulnia kellett volna a fővárosba Felcsútról. És Szepesi György februárban 100 éves lenne, külön készülnek erre.

Aztán a szabadságát töltő Dárdai Pált hívták fel Berlinben, mert ő már játékosként is korán kelő volt. Most is pengén válaszolt a kérdésekre: mindenki azt szeretné, hogy dolgozzon, de ő most nem akar beleugrani semmibe, különösen nem Kínában vagy Oroszországban. Inkább vár arra, hogy tisztuljanak a német viszonyok.

A hétórás hírblokkba továbbra is csak egy sporthír fér be, a tematika ugyanaz, mint az elsőnél. Kevéssel hét óra után aztán érkezik az igazi sporthíradó. Később is ez marad az arány: kétszer gondolnak a politikatudatos sportrádiózó hírfogyasztóra, és csak egyszer arra, akit a sport érdekel, és kíváncsibb lenne például Fucsovics éjjel lejátszott melbourne-i meccsére – a szerb Lajović ellen vesztett öt szettben –, mint Nagy István vasárnap esti haknijára Bayer Zsoltnál.

Szujó Zoltán műsorvezetőt is bemutatták, aki nagy áhítattal beszélt arról, micsoda felfutása volt a profi boksznak a 90-es évek végétől az RTL-en Kovács Istvánnal, Erdei Zsolttal, Kótai Mihállyal. A jelen ökölvívásáról nehéz is lenne megtölteni akár tíz percet is, mert – hogy is mondjuk finoman – a sportág nem éppen a legszebb napjait éli. Egy kicsit gondolkodnom kellett, hogy kinek volt a magyar mezőnyből legutóbb győztes meccse olimpián, nemhogy érme. Szujó egyébként a folytatásban – még a héten – Baumgartner Zsolttal nosztalgiázik majd az F1-es pontszerzéséről. Szabó Tünde államtitkár volt a következő megszólaló, akiről megtudtuk, hogy sokat kondizik. A hírblokkba hamarosan befutott Varga Mihály pénzügyminiszter a kormány intézkedéseivel a kamatstopról, valamint egy kis francia politika is belekerült.

Akárhogy füleltem az első két és fél órában, Harsányi Levente műsorvezetőtől nem tudtam elcsípni egyetlen poént sem. Próbálkozott fiatalosan és lazán egy olyan hasonlattal, hogy „néz, mint gyújtogató a nedves szénakazalra”, meg hogy „a készpénzes fizetés a hakni után a legjobb dolog”. Az első betelefonáló – egy csömöri villanyszerelő – maradjon a vonalban, mert volna egy kis privát megbízása, mert nem jó a kazán. Csisztu Zsuzsa a női Szujó, olyan informatív és tájékozott, és amíg őt hallgatta, rendelt a neten egy szekrénysort.

Ezután mennem kellett, és Sajó kolléga vette át az őrposztot, de másnap majd jobban figyelek a humorbonbonokra. Abban biztos vagyok, hogy a fideszes nagyágyúk magvas gondolatait megkapom majd másnap is, noha engem egy sportrádión a sport érdekelne, és nem a politika. A Mediaworks univerzuma viszont már csak ilyen, a hallgatók itt elsősorban választók, másodsorban sportrajongók.

Érdektelenség, unalom, felkészületlenség

A korán kelő Ághassi kollégával ellentétben én 7–8 óra között csatlakoztam csak a hallgatókhoz, és egy szikrányi reményt sem fűztem ahhoz, hogy akár csak öt percig szórakoztatónak találom, hiszen Harsányi Levente a Petőfi rádió műsorvezetőjeként már sokszor bizonyította: simán ki tud tölteni négy óra műsoridőt a nagy, humortalan, üres semmivel. Harsányi a Petőfi rádió rebrandingjének lett az áldozata, de hamar megtalálta az új helyét a Sportrádió reggeli műsorában, ahol Risztov Éva olimpiai bajnok úszó volt a műsorvezetőtársa. Risztov abszolút újonc a műfajban, és ugyan még elég civilként hatott, sokszor szórakoztatóbb és felkészültebb volt, mint Harsányi, akinek tökéletesen sikerült átmentenie ugyanazt az alibitempót ebbe a műsorba, ami a komplett médiapályáját jellemzi.

Össze is gyűjtöttem, hogy a reggeli rádióhallgatók milyen minőségi tartalmakra számíthattak hétfőn Harsányitól a Sportrádión:

• elmagyarázta a hallgatóknak, milyen technikával lehet megjegyezni egy telefonszámot;
• elmondta, hogy ő személy szerint teniszezik és pókerezik, ha sportról van szó;
• megkérdezte Csisztu Zsuzsától, hogy együnk-e lefekvés előtt gyümölcsöt;
• némileg érintették a Novak Djoković ausztráliai kitiltásáról szóló ügyet, ami nemcsak a nemzetközi sport-, hanem a komplett globális sajtót foglalkoztatja napok óta, és itt kiderült az egyébként teniszező Harsányiról, hogy halvány fogalma sincs az egész ügyről, egyáltalán nem készült fel a témában, és összevissza beszélt a társalgást emberi mederbe terelni próbáló Risztovval;
• volt egy kis sportbarkochba, amikor egy betelefonáló próbálta kérdezz-felelek alapon kitalálni, melyik sportolóra gondolhatott Harsányi (természetesen Puskás Ferencre, de elég nehezen ment);
• később felhívták Király Gábort, aki kicsit nosztalgiázott a család krumpliföldjein töltött időkről és arról, milyen jó volt közben a rádiós körkapcsolásokat hallgatni;
• és egy remek poén is belefért a végén azokról az alkoholistákról, akik a reggelt „tüskével” indítják.

Risztov aztán annyira belejött, hogy az adás vége felé már ő is kicsit piszkálni-szurkálni kezdte Harsányit, akiről végig üvöltött, hogy sok köze nincs a sporthoz, és nem is szívesen készül fel belőle, vagyis tökéletes választás egy tematikus sportrádió reggeli adásába. A készítők sem tudták eldönteni, hogy Balázsék reggeli műsorát akarják lekoppintani az öncélú vicceskedéssel, vagy valami informatív dolgot terveznek, így végül csak berakták Harsányit és Risztovot a mikrofon elé, akik aztán éppen arról beszélgettek, ami eszükbe jutott.

A Sportreggel című műsort a Sportközben követte Szani Rolanddal, ami a műsor jobb pillanatait hozta magával. Szani a tornász Berki Krisztiánnal beszélgetett hosszan, és mivel Berki egy kifejezetten értelmes pali, ezt jó volt úgy hallgatni, mint egy beszélgetős podcastet, amit alapvetően nem hallgatnál végig, de mosogatás közben elmegy. Azért idézném Szani nyitókérdését, hogy lássuk, mennyire mélyről indult ez a beszélgetés is:

„Mi a helyzet manapság veled, magyar tornaszövetség sportigazgatója?”

A meredek zuhanás ezután kezdődött igazán, amikor Szani egy egészséges táplálkozásra és paleo diétára szakosodott bloggerrel, Posta Renátával beszélgetett. Most hagyjuk azt, hogy mennyire érdekfeszítő téma paleo diétáról beszélgetni egy sportrádióban, de miért ne lehetne ebből kihozni egy valóban informatív, hasznos beszélgetést? Sajnos azonban Szani számára a paleo diéta meg úgy általában az étkezés kérdése valahol a Kádár-rendszerben ragadt, és olyan eget rengető ostobaságok hagyták el a száját, mint hogy „az a baj az édesburgonyával, hogy az emberek a megevése után is éhes marad”, vagy hogy „2022-ben már túl vagyunk a fine diningon és az újragondolt ételek világán, és visszatértünk az alapokhoz”. Aztán ki tudja, miért, rántható szarvashúsról kezdett el beszélni. Szegény vendég próbálta tompítani a műsor kőkori tempóját, de hiába, Szani annyira belelendült, hogy az umamit „hetedik-nyolcadik íz vagy valami ilyesminek” hívta, majd remekül szórakozott azon, hogy a szerecsendiót szerencsediónak hívta.

Nem is az a baj, hogy a műsorvezető totál tájékozatlan, és fel sem készült a vendégére, de hogy ez a Sportrádió jellemző humorforrása legyen már a második műsornál, az egészen döbbenetes.

Arról nem is beszélve, hogy a paleo diéta nem űrtudomány, nem a legfrissebb étkezési trend a New York-i háziasszonyok körében, hanem egy tök ismert, itthon is elterjedt étrend, amire ennyire rácsodálkozni egy rádió műsorvezetőjének egy gasztronómiával és étkezéssel kapcsolatos adásban egészen hihetetlen. Később Gazdag Krisztina a saját műsorában (Sportdélután) szintén egészséges táplálkozással kapcsolatban kérdezte a vendégét, de itt már annyira kikapcsolt az agyam az unalomtól, hogy őszintén nem tudok felidézni belőle semmit.

A végén még azért megvártam Szujó Zoltánt, a Sportrádió egyetlen valóban kompetensnek tűnő arcát, akinek még az a bravúr is sikerült, hogy a műsorának ne valami sportos neve legyen (van Sportreggel, Sportdélután, Sportwiki és Sportközben is), hanem az, hogy Hazafutás. Szujó érezhetően más kategória a többiekhez képest, és a kajakos Tótka Sándor nagyon tájékozott vendég volt, de valahol ott vesztettem el az érdeklődésemet, amikor elhangzott az alábbi kérdés:

„És milyen a gyomaendrődi holtág?”

Propaganda és zenei igénytelenség

Most lendüljünk át azon, hogy a Sportrádió műsora és műsorvezetői milyenek, hiszen egy rádió egészen más funkciót is el tud látni. Például van rajta zene, és vannak hírek. Na, a Sportrádión hallható zenéket az ellenségemnek sem kívánnám, a rendszeres hírblokkokat pedig meg tudom hallgatni a közmédia tévéiben és rádióiban is, mert szinte szóról szóra megegyeznek a végtelenül leegyszerűsített, egybites kormánypropagandával. Az egész úgy hangzik, hogy a bemondó halálra vált hanggal felolvassa, hogy

„EURÓPÁBAN OTT VAN DEMOKRÁCIA, AHOL A FÉRFIAK IS SZÜLHETNEK”,

és akkor én érdeklődve kapom fel a fejem, hogy hoppá, mi ez a nagy egyetemes igazság, ami itt elhangzott, de aztán kiderül, hogy ezt az emeletes okosságot csak Szijjártó Péter mondta a Századvég valamilyen eseményén. Ez a technika egyébként a közmédiától az Origón át a TV2-ig működik: egy fideszes politikus mondatát berakják címnek, és csak utána fejtik ki, hogy ez nem egy állítás, hanem csak egy politikus véleményét idézik.

De mindegy is: a Sportrádió ismét megmutatja, hogy a kormánypárt holdudvara képtelen elszakadni a barlangrajzok szintjétől. Gyurcsány, Bajnai meg a baloldal sanyargatta a magyarokat, bezzeg a Fidesz-kormány megállítja az árak növekedését. Több mint 3 millió család igényelte az otthonfelújítási támogatást. Újabb határsértők támadták meg a határvédő katonákat. Valamit mondott Erdő Péter bíboros. És a kedvencem:

„MAGYARORSZÁG RENDELKEZIK EURÓPA LEGNAGYOBB AKKUMULÁTORGYÁRTÓ KAPACITÁSÁVAL”

– mondta Palkovics László egyébként.

Ez ugyanaz a „BBC-sztenderd”, amit már a köztévéről is ismerhetünk, és tényleg csodálatos, hogy egy sportrádióban többször hangzik el, hogy mennyire elképesztően jó kormányunk van, mint az, hogy most először lesz magyar snowboardos a téli olimpián.

A zenei választék egyenesen katasztrófa, még azzal együtt is, hogy egy sportrádióról van szó, miért lenne progresszív a zenei szerkesztés. Sok mindent elmond a hazai rádiózás zenei színvonalának mélyrepüléséről, hogy a feleségem reggel azt hitte, hogy a Petőfi rádiót hallgatom. És nem is volt tőle túl messze, mert a zenék tényleg pont olyanok, mint a Petőfin, vagyis jellegtelen, üres, gagyi popszámok tömkelege, csak annyi a különbség, hogy a Sportrádión ezekből is a tíz évvel ezelőttiek szólnak. Oké, hébe-hóba becsúszik egy kis Wellhello, Király Viktor, Tóth Gabi vagy Magna Cum Laude is. Meglepő, hogy az Éjjel soha nem érhet véget című szurkolói himnuszig egészen fél négyig kellett várni. Viszont ahhoz képest, hogy mi a rádió tematikája, megdöbbentően sok a zene, ami ettől a nem túl acélos válogatástól teljesen úgy hat,

mintha örökre beragadtam volna egy focimeccs félidejében a büfé előtt álló sorba.

Pár rétegzenei rádiót leszámítva nettó hallgathatatlan és pusztító az a tempó, ami a zenei szerkesztést jellemzi a magyar rádiókban, de ebben a mezőnyben is kiemelkedő, ami a Sportrádión éri az embert.

Egyre inkább olyan érzésem van, hogy a Sportrádiót egy-két hét alatt rakhatták össze, mindenféle előzetes piackutatás vagy gazdasági tervezés nélkül. Ha már az első adásnap ennyire érdektelen, unalmas és felkészületlen, akkor mi lesz itt pár hónap múlva? Mi lesz, ha elfogynak a jól beszélő sportolók? És miért nincsenek egyáltalán hirdetések egy olyan rádióban, amit a Nemzeti Sport oldalán is lehet hallgatni, és egyenesen Felcsútról irányítják?

Mindegy is, mert a Sportrádió tényleg úgy fest egy nap alapján, mint Szöllősi György gyerekkori álma, amihez adtak neki pénzt, paripát, fegyvert, azzal, hogy tudást meg tapasztalatot majd vegyen belőle. Kár, hogy ez a tudás jelen helyzetben Harsányi Leventét jelenti, de majd biztos javul a helyzet, ahogy szűkül a rádiós piac. Addig a hallgatók majd hallhatják a Nemzeti Sport, a KESMA vagy éppen a Mediaworks munkatársait, hiszen olyan nagyágyúk jöttek vendégként a rádióba, mint L. Pap István és Szűcs Miklós, a Nemzeti Sport vezető szerkesztői, és maga Szöllősi, aztán Edvi László a Mandinertől, és Ballai Attila, a Mediaworks sportfőigazgatója.

Nyilván nem lesznek itt publikus hallgatottsági adatok, ahogy az akkor még Karas Monika vezette Médiahatóság is meglehetősen fura körülmények között adott több frekvenciát is a Sportrádió mögött álló korábbi cégnek. Így igazából teljesen mindegy, hogy ennek a vállalkozásnak van-e bármilyen pénzügyi, gazdasági vagy médiapolitikai értelme. Itt nem ez a lényeg, hanem hogy egy Orbán Viktorhoz és a hobbijához közeli holdudvar végre kapott egy játszóteret, hogy kiélhesse az annyira vad vágyait is, aminek józan fejjel már tényleg semmi értelme nincs. Ez viszont a magyar médiapiac, ahol gond nélkül szüntetnek meg és lehetetlenítenek el rádiókat, hogy aztán reggel azt kelljen hallgatni, ahogy Harsányi Levente próbál kibekkelni négy óra munkaidőt a lehető legkisebb energiabefektetéssel.