Az Év Sportolója ünnepélyes díjátadón váratlanul felcsendült a Piros volt a paradicsom dal

2022. január 11. – 12:45

Másolás

Vágólapra másolva

Sajnos nem néztük élőben az idei Év Sportolója Gálát, így teljes újdonságot jelent nekünk Szabó László posztja, melyben közzétette, hogy melyik szereplő milyen bevonulózenét kért, azaz milyen zene szólt, amikor színpadra lépett, beleértve a díjátadókat és a díjazottakat is.

Nehéz nem azonnal észrevenni, hogy Szöllősi György, a kormányfő háziújságírója, a kormányfő kedvenc lapjának, a Nemzeti Sportnak a főszerkesztője, a Puskás Intézet igazgatója, a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete milyen dalt választott. Nyilván azt, amivel most a legjobban ki lehet fejezni azt, hogy fideszes vagy: Piros a paradicsom, nem sárga.

Leellenőriztük, és tényleg, a 26. percnél meg is szólal a dal. Amúgy jobbára az ilyenkor megszokott erőt adó és/vagy hazaszerető dalok vannak a listán, de vannak azért még érdekes választások. Például az, hogy szegény Farkas Bertalan ex-űrhajós a szervezőkre bízta a dolgot, ezért egy borzasztó Kozmix-dallal alázták meg, gondolom azért, mert Kozmosz = Kozmix, vagy ilyesmi. Pedig Farkas Bertalannak még saját száma is volt, mármint amit neki írt a Neoton Família.

Aztán nem tudom, Csipes Tamara vajon tudja-e, hogy az általa választott szám arról szól, hogy a szerző a comingoutja előtt hogyan szenvedett az öngyilkossági gondolatoktól és a depressziótól.

A kedvencem, de irónia nélkül, hogy a lábfej nélkül élő, de a sportolást soha fel nem adó paralimpikon, Novák Károly Eduárd Majkától a Mindenki táncolt kérte az Év Fogyatékos Csapata átadóra. Ez végül akkor szólalt meg, amikor a győztesek, a kerekesszékes női vívó válogatott képviselői elhagyták a színpadot. (43.40-nél) Így kell ezt. Szilágyi Áron a róla szóló dokumentumfilm zenéjét kérte, de háromszoros olimpiai bajnokként sima ügy, nem kell szerénykedni.

Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem néztem végig a közvetítést, de remélem, amikor az M4 munkatársa, Tihany Viktor bevonult, akkor a Hoppá című Quimby-dalból a

Hoppá lángoló valaggal rohanunk ki a pokolból

sor ment. Végtelenítve.

A férfiaknál egyébként a háromszoros olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áront, a nőknél pedig a négyessel győztes, egyesben ezüstérmes kajakos Csipes Tamarát választotta meg a 2021-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). További részletek a díjazottakról itt olvashatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!