Az év oknyomozása: a Blikk összeszedte, milyen hírességek éneklik Orbán videójában, hogy a paradicsom piros, Magyarország meg előre megy

2021. december 31. – 22:13

Másolás

Vágólapra másolva

A legnagyobb politikai-kulturális őrület az elmúlt hetekben Magyarországon, hogy a kormány épp futó szlogenje, az üzenete komplexitásában a szép emlékű emojikampánnyal veteksző „Magyarország előre megy, nem hátra” kitűnően rímel az örökzöld mulatóssláger sorára: „Piros lett a paradicsom, nem sárga”.

Az már talán sosem fog kiderülni, hogy szándékos volt-e ez a kampányfogás, hogy könnyebben mémesedhessen és ezáltal hatékonyabban terjedhessen az üzenet, de az tény, hogy ez történt, és erre az előre, nem hátra menő vonatra maga Orbán Viktor is felpattant. Már egy december eleji kormányinfón is szóba hozta a jelenséget, majd a szilveszteri bolondozásban bedobta a videót, amelyben a hónap slágerrigmusa dübörög, miközben a miniszterelnök különféle helyszíneken járja az országot, a felvételek tanúsága szerint jellemzően előre, nem hátra.

Mi a magunk részéről már épp elengedtük volna a videót, amikor a Blikk kiszúrta, hogy a két földi paradicsomot – a zöldséget és Magyarországot – frappánsan összekötő sorokat híres magyar előadóművészek éneklik benne. Négyet azonosítottak, de mivel kvízként tálalták a neveket, nem szeretnénk elrontani a játékukat, aki szereti az ilyesmit kattintson a fentebbi linkre. Aki nem szereti, az meg az alábbi gombra:

A négy énekes: Singh Viki, Fásy Ádám, Varga Viktor, Bebe

Aki valamiért még nem látta magát a videót, vagy csak újranézné, annak az egyszerűség kedvéért azt is idetesszük:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!