Gyalogszafari az inotai sztyeppfennsíkon

2021. május 08. – 11:54

Gyalogszafari az inotai sztyeppfennsíkon
A fennsíkon – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ilyenkor tavasz vége felé a legszebb az Inota feletti Baglyas-hegy, amikor a hullámzó árvalányhajtenger szinte életre kelti a mellette fekvő, szélesen elhúzódó sztyepprétes fennsíkot. A felföld az utóbbi időkig katonai lőtérként szolgált, ezért kiránduló vagy földműves nem tehette be a lábát – igaz, ennek köszönheti, hogy értékes flórája és faunája nagyjából megmaradt. Jelzett túraút nem visz rajta keresztül, ezért bejártunk egy saját verziót, ami érinti a legjobb részeket.

A járvány ideje alatt szoktunk rá Várpalota környékére, a Keleti-Bakony Palotai-Bakonynak is nevezett csücskébe, ahol amilyen kevesen túráznak, annyi a felfedezni való, érdekes hely. A terület délkeleti részét uraló, 349 méter magas Baglyas-hegyen többször is megfordultunk, mire kialakult a túraútvonal, amit vázolni fogok. A 21 km hosszú út nagyjából háromszög alakban köt össze három fontos kiemelkedést, békés, szavannára emlékeztető tájakon, sziklaormokon, szűk, a helyiek által horgoknak is nevezett völgyekben visz keresztül.

A terület sok helyen kicsiben az Alacsony-Tátra gyepes vonulataira, széles, lapos kúpjaira emlékeztet engem. Mint minden fennsíkon, itt is megsokszorozódik a tér. Olyan érzet támad, mintha a horizonton húzódna a világ vége, ami mögött már nincs semmi. Csak leül a szélére lábát lógatva az ember, és néz ki a fejéből. Vagy ha látszódik is valami, akkor a szomszéd hegyek teteje.

Az utat végigkíséri a dúsan hullámzó fű, a madarak csicsergése, a rovarok zümmögése, a mezei virágok sárga és lila foltjai, illatuk gyors, felhőkben érkező támadása. Tavasz közepén ereszti ki kócos frizuráját az árvalányhaj is, ami aztán egy hullámzó tó felszínéhez teszi hasonlatossá a fennsík nagy mezőit. Minden szelíd, nyugodt, lekerekített, végtelennek tűnő. Jóleső, kellemes békesség járja át az embert – a természeti egyensúly nyugalma.

Fent: a Baglyas felé, lent: az egyik asszónál – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A körülbelül 300 méter magasságban húzódó napsütötte sztyeppén-prérin gyakori a szél. Musztángok helyett nagy ritkán egy-egy terepbringás, rosszabb esetben egy terepmotoros vagy dzsip tűnik fel az egykori katonai terep lassan magára találó köves útjain. Vannak még a katonai múltnak elvétve nyomai: lőbeállók, lapos figyelőbunkerek, konzervdoboznak tűnő összenyomott, rozsdás hüvelyek, de a természet úgy hódítja vissza a területet, mint egy magabiztos hadsereg.

A Baglyas-kör

Az út a szebb napokat látott Inotai készenléti lakótelepről indul (busz jár ide, autót is van hely bőven letenni) a kék ◼ jelű túraúton, ami a Hideg-völgyi-patak mellett vezet a Hideg-völgyben a Baglyas-hegy lábáig, ahonnan a piros jelzésű túraút visz fel a hegytetőre. Ahogy az úton emelkedünk ki a völgyből, úgy tágul a látóhatár, a hegy füves szoknyájára kiérve már látható az első megálló: a Baglyas-hegy teteje az antennatoronnyal.

A hegytetőn minden irányban nagyon jó a kilátás. Kelet felé Székesfehérvár és a Velencei-hegység, észak felé a füves fennsík (utunk folytatása), mögötte a Vértes déli fala; nyugatra a Keleti-Bakony közeli csúcsai: az ufóleszállóhely Fajdas és a siklóernyőstarthely Bér-hegy; délre pedig a volt hőerőmű három komoran álldogáló hűtőtornya uralja a látképet.

A fennsíkon – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A csúcson egy kopjafa is van, amit kereken 30 éve állítottak, a szovjet hadsereg kivonulásának örömére. A hegyen volt ugyanis régebben a katonai vezérkar, az államfők és vendégek reprezentatív megfigyelőhelye, ahonnan a sokszor katonák ezreit mozgató „békefenntartó” hadgyakorlat látványát élvezhették.

A Baglyas csúcsáig lehet találkozni más túrázókkal, akik azonban kelet felé, a piros jelzésű úton folytatják útjukat, le a fennsíkról. Mi viszont a régi, katonai járművek által kitaposott köves úton északkelet felé vesszük az irányt a fennsík pereme mentén. Azonban ne egy pengeélszerű, hosszan elhúzódó szirtet képzeljünk el. A hegy felől a fennsíkra merőleges, mély és száraz völgyek (népnyelv szerint asszók) futnak le, ezek tagolják a peremet. Valamikor ezek a völgyek szállították a Baglyas fennsíkjára hulló csapadékot a pannon tengerbe, írják a környék természeti értékeit ismertető tanulmányban.

Zöld dűnéken

Hosszú, de nyugalmas gyaloglás kezdődik a fennsík dűneszerű, szelíd, füves hullámain. Itt aztán tényleg nem nagyon lehet már találkozni senkivel, legfeljebb néha egy szél által odafújt dongó koppan a homlokunkon. Félúton az Akasztó-hegy (330 m) púpján lehet pihenni egyet, a fennsík északi szélét pedig a Bogrács-hegy (325 m) csúcsánál érjük el. A csúcsot egy piros-fehér kis oszlop jelzi, amitől nem messze remek kilátópont van: rálátni a Fehérvárcsurgói-víztározó kék tükrére, és mögötte a Vértes oldalára a Csókakői várral. Itt egy rövid szakaszon összefonódik az út az Országos Kéktúrával is.

Fent: a Gomba-hegy sziklafala, lent vissza a Baglyas felé – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Bogrács-hegy a háromszöget formázó túraút felső csúcsa, ahonnan elindulunk lefelé a keleti száron a Gomba-hegy felé. Ritkásabb erdőfoltokon, sárgálló tavaszi héricsekkel teli mezőkön visz az út a hegy meredeken leszakadó, látványos sziklafalához. A sziklaormok mentén haladva több helyen ki lehet ülni a látványos kilátópontokra, ahonnan belátható a fal alatt húzódó mély szárazvölgy, ahogy a helyiek nevezik: a Száraz-horog.

Az oromséta végén be is ereszkedünk a horog mélyére, ahonnan már ismét egy jelzett túraúton, a zöld jelzésűn kapaszkodunk ki. A zöld jelzést követjük egészen a környék másik nevezetes szárazvölgyéig, a Szenes-horogig, amit viszont a fel-le szintek miatt északról kerülünk. (Fakultatíve persze meg lehet nézni ezt a horgot is, de szerintem látványos szirtjeit-völgyeit érdemesebb egy külön, kisebb túra céljaként bejárni, Csórról indulva.) Az Ötfa-kereszteződéstől nem messze leszakadunk a Szenes-horogba bekanyarodó zöldről, és már csak egy kényelmes, hosszú séta van hátra, újra a széles, füves pampán, aminek végpontja a Baglyas csúcsa. Az út innen már ugyanaz, amin feljöttünk a készenléti lakótelepről.

A túra nem nevezhető rövidnek, összesen 22,5 kilométer, viszont ha már feljutottunk az elején a Baglyasra, onnan már szinte csak kényelmes séta végig (az összes szintemelkedés is mindössze 354 m). Pihenő nélkül kényelmesen megjárható 6 óra alatt, de én azért szánnék rá 8 órát, mert a különböző pihenőhelyeken (Baglyas, Akasztó, Bogrács, Gomba) úgy el lehet heverészni a fűben, hogy még Vértes földrajztanárnő is csettintene. A túra kifejezetten stresszűző, ezt saját példánkon tudom igazolni: kifejezetten paprikás hangulatban vágtunk neki, a legnagyobb békében érkeztünk.

A nagyítható, részletes túratérkép ide kattintva eléhető

A Baglyas-hegy és környékének száraz, napfénynek, szélnek kitett, szélsőséges éghajlatú élőhelyein változatos növényvilág tenyészik, értékes dolomitsziklagyepet alkotva a szakirodalom szerint. Több mint hetven védett és három fokozottan védett növényfaj él itt, melyek közül különösen értékesek a dolomithoz kötődő bennszülött fajok, köztük a magyar gurgolya és a Szent István-szegfű, valamint a henye boroszlán és a fanyarka országos szinten is nagyon jelentős egyedszámú állományai. Árvalányhajból több faj látható itt: a csinos, a hosszú tollas szálkájú, a bozontos árvalányhaj.

További képek a túráról a galériában >>

Bemutatom: a tavaszi héricset

A tavaszi hérics – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Április végi túránkon a leglátványosabb réti virág volt. Rikító sárga virága alatti jellegzetes, sallangokra szeldelt levelei borzas kinézetet adnak neki. Főzete mérgező, szívmegállást okozhat. Várpalota környékén régebben még nagy számban tenyészett, azóta csökkent az egyedszáma. A Baglyas-hegyen a sztyepprétek és bokorerdők szegélyében fordul elő tömegesen.

További telexes túraajánlók ide kattintva >>