Cyberpunk 2077: egy jó játék, amit nehéz látni a hibáitól

2020. december 15. – 17:59

frissítve

Cyberpunk 2077: egy jó játék, amit nehéz látni a hibáitól

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor tavaly év végén kijöttek a „2010-es év játékai” toplisták, a Witcher 3 szinte mindegyikben valahol az élmezőnyben szerepelt. A lengyel CD Projekt Red 2015-ös szerepjátéka tényleg mérföldkő volt hatalmas, részletes világával, illetve leginkább azzal, hogy mennyi életet vitt a más játékokban elhanyagolt mellékküldetésekbe. A Witcher-mánia nem hagyott alább, tavaly a játék megjelent Switchre is, meg egy – a videojáték-feldolgozások siralmas mezőnyében – egészen elfogadható Netflix-sorozatot is hozott.

Ezek után minden valamirevaló gémer várta, vagy legalábbis kíváncsi volt rá, mi lesz a fejlesztők következő dobása. Voltak, akik hét éve vágták már a centit, a CD Projekt Red új játékának első teasere ugyanis akkor jelent meg. Emlékszünk rá: véres, fehér ruhás nő térdel rendőrök gyűrűjében, a golyók lepattannak az arcáról, két karjából 8 cm vágóélhosszúságot meghaladó szúró-vágó eszközök merednek előre, és az egészet adja valami jövőbeli híradó, a végén pedig a felirat: Cyberpunk 2077. Hidegrázós volt.

Ez a játék múlt csütörtökön jelent meg, és máris nagyon emlékezetes, akár újabb mérföldkőnek is tekinthetjük a cég történetében. Csak éppen nem azért, amiért a CD Projekt Red szerette volna. Ennyire elfuserált startot ugyanis elég kevés játék vett a történelemben.

Üdvözöllek a cYbeRp?ppunck 2Q077 világában!

A „na, milyen a Cyberpunk 2077?” kérdésre az egyetlen jó válasz jelenleg a visszakérdezés: „milyen platformon?” A játék megjelent az éppen leköszönő és a most következő PlayStationökre és Xboxokra, pc-re és Stadiára, és a premier napján gyakorlatilag botrányosan bugos volt mindegyik verzió. A közösségi média hamar megtelt a kisebb megjelenítési hibákról, szégyenletes képfrissítésről, sőt rendszeres lefagyásokról szóló posztokkal. Így pár nap, illetve máris egy-két javítócsomag után az körvonalazódik, hogy PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en már jobb a helyzet (bár ennek csak az erősebb hardver az oka, a valódi következő generációs verzió csak később érkezik), a pc-verzió erősen hardverfüggő, és bár stabilabb, de sok még a csiszolnivaló rajta, a PlayStation 4- és az Xbox One-tulajdonosok pedig megszívták.

Kipróbáltuk a játékot pc-n, új konzolon (Xbox Series X) és régin (PS4), és a PS4-verzió a legutóbbi, 1.04-es patch után is rendszeresen lefagy (az nem mentség, hogy most már ritkábban), a grafikai megjelenítés és a hangkezelés akadozik, és a nyilvánvalóan rohammunkában készült, amúgy korrekt magyarítás sincs rendesen beillesztve. Szinte mindegyik játékelem bugos kisebb-nagyobb mértékben, az összhatás pedig olyan szinten megy a játékélmény rovására, hogy konkrétan nem lehet jó szívvel ajánlani ezt a verziót senkinek.

Mert gyalázatos. Mert elfogadhatatlan. Mert a vásárló pofán verése ebben a formában.

Ami azért probléma, mert ezt a játékot PS4-re és Xbox One-ra jelentették be, és jelenleg ezzel a konzolgenerációval van még tele a világ, szóval a premier játékosok millióinak okozott csalódást. Hogy világméretű problémáról van szó, azt a Twitter-visszhang mellett a CD Projekt Red reakciója is mutatja: bocsánatot kértek, és a régi konzolos verziók tulajdonosainak visszatérítést ajánlottak fel, ha nem akarnak várni. Aki viszont hajlandó még egy kis türelmet szavazni, az napokon belül kap egy újabb javítócsomagot, aztán januárban és februárban még két nagyobb ráncfelvarrást.

Bugok, bugok mindenütt: kisebb hiba a szövegben, falba ragadt hulla, és a PS4 kilépő képernyője, amit nagyon sokszor láttunk – Fotó: Telex

A PS4-verzióval megélt tapasztalataim után az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy február előtt nem érdemes kipróbálni a régi konzolos változatokat. De mivel a többi platformon is folyamatosan mennek a javítások, igazából mindenhol érdemes várni egy kicsit. A Cyberpunk 2077 egy olyan játék, ami hónapokkal azelőtt jelent meg, hogy elkészült volna, rengeteg javítani- és finomítanivaló volna még rajta. Ugyanakkor a CD Projekt Red most kapott pár millió tesztelőt, szóval a legrejtettebb hibák is kiderülhetnek a karcos visszajelzésekből.

Tegyük hozzá: a Witcher 3 is elég bugos volt a megjelenésekor, és utána hónapokig csiszolták, ma mégis csak arra emlékszünk, hogy mennyire jó játék. A Cyberpunk 2077-tel ez nem fog megtörténni. Egyrészt azért nem, mert sokkal nyersebb állapotban tolták ki, mint a Witcher 3-at, másrészt azért nem, mert a játék nem felelt meg a várakozásoknak. Ha megpróbálunk eltekinteni a sok bugtól, akkor a „na, milyen a Cyberpunk 2077” kérdésre így hangzik a válasz: egész jó játék, de nem ér fel a premier előtti felhajtáshoz.

Neonparádé

Persze, lehet, hogy soha nem tudott volna felérni. A Witcher 3 után sokan egy újabb évtizedjátékát vártak, a CD Projekt Red pedig rendesen fűtötte a hypevonat kazánját. Hatalmas, élő, lélegző világ lesz, mondták, egyetlen kaotikus nagyváros, ízig-vérig cyberpunk hangulattal. 2020-ra már mindenki minimum egy GTA V-öt várt a jövőben. Nem lett az, és ezt nem lehet csak a technikai bakik számlájára írni.

Ezen a ponton térjünk ki a cyberpunkra, ami a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik menő kulturális irányzata, sőt filozófiája volt. A távoli jövőkben játszódó, steril sci-fikkel szemben a depresszív közeljövőbe pozicionálta magát, ahol a nagyvállalatok elnyomják a politikát, a technikai fejlődés a humánumot, az ezen jelenségek ellen lázadók pedig a perifériára szorulnak. Aztán ahogy egyrészt nyilvánvalóvá vált, hogy a közeljövő nem pont a cyberpunk felé halad, másrészt ahogy kiderült, hogy csomó minden pedig rég megvalósult (politikát rángató nagyvállalatok, heló), a cyberpunk egyre jobban kiüresedett, és filozófiából inkább stílus lett, díszlet és dizájniskola, meg az a lilás-kékes árnyalat a krómos csillogással, ami a synthwave-albumborítók alaptónusa. A cyberpunkot végérvényesen felszippantotta a popkultúra, és többek közt a videójátékokban meg a szerepjátékokban virágzott tovább (illetve rosszul érezném meg magam, ha nem szögezném le, hogy a legjobb Billy Idol-album a 1993-as Cyberpunk).

A hagyományos, asztalnál játszott szerepjátékok között a Cyberpunk 2020 volt a legnépszerűbb, ami 1988-ban jelent meg, és akkor még a messzi 2020-ban képzelte el a kiberjövőt. Valószínűleg nem mindenki tudja, hogy a Cyberpunk 2077 ezt a szerepjátékot licenceli, de az évszámot már nyilván későbbre kellett tolni, hiszen 2020-ból közben jelen lett.

Aki a CD Projekt Red játékának nekiáll, annak két dolgot érdemes tudnia. 1. A játékbeli metropolisz, Night City inkább díszletcyberpunk, nemigen fúr olyan mélységekbe, mint például annak idején William Gibson Neurománca (ezt nem hiba, persze, de érdemes megjegyezni, mert a hype kitermelte azokat is, akik egyfajta zsánermegváltóként tekintettek a Cyberpunk 2077-re). 2. A játék nem vezeti kézen fogva azokat, akiknek lövésük sincs a cyberpunkról, sőt, inkább azt feltételezi, hogy a játékos kicsit képben van akár a szerepjátékot illetően is, így akinek idegen ez a világ, olvasson el egy szájberrágót, mielőtt játszani kezd.

Akárhogy is, Night City arcon fogja csapni a játékost. Egészen lenyűgöző, és tényleg inkább következő konzolgenerációra való az a nagyváros, amit a lengyel stúdió grafikusai alkottak. Egy neon- és foncsorfényű csoda, ami végtelenül idegen, mégis olyan hely, ahol sok regényben és filmben járhattunk már. És tényleg hatalmas: egy-egy városnegyede is óriási, a forgalom néhol több szinten zajlik, és akár a játék mindegyik bugjának jutna apartman Night Cityben (feltéve, hogy a bugok nagycsaládban élnek, és összehúzzák magukat). A megjelenítést tekintve csak a mocskot hiányoltam, mert a társadalom peremén élők is elég tiszta textúrák között élnek, de ezen könnyen túllendültem azzal, hogy oké, ez ilyen operett-cyberpunk, így kell fogyasztani. Amivel viszont tényleg gondom volt, az az „élő, lélegző” rész. Amilyen nagy Night City, annyira üresnek hat néha, hiába lófrálnak benne mindenhol autók és emberek. Sem a gyalogosok, sem az autósok nem reagálnak jól a főhős cselekedeteire, a hétéves GTA V szintjén nem üti meg a Night City működéséért felelős AI. Nagyon remélem, hogy azokban az óriási javítócsomagokban ez is orvosolva lesz.

Mint drótos tótnak a hanyatt esés

És ezzel rá is tértem arra, miért nem lesz soha Witcher 3 a Cyberpunk 2077-ből: azért, mert a játékmenete több sebből vérzik, és van, amit egészen az alapoktól kellene újrahuzalozni. Az AI hiányosságai a harcban is megfigyelhetők (előfordult, hogy egy céges biztonsági őr csak állt, és tűrte, hogy lelövöldözzem az életerejét), de ezt leszámítva a lövöldözős és közelharci részek még egész jók, pláne, ha már jól felpakoltunk erősebb csúzlikkal.

A hekkelés viszont egészen kiábrándító, mind a rá épülő minijáték, mind a környezet befolyásolása fantáziátlan és nehézkes, sokkal többet ki lehetett és kellett volna hozni egy ennyire a cyberpunkhoz hozzátartozó játékelemből. Az autóvezetés szintén elég gyatra, és itt az irányítás a ludas, illetve valamiféle rásegítő AI hiánya. Folyamatos feszkó az úton tartani a verdát, nincs meg az a vezetés közbeni flowélmény, mint a GTA-kban. A braindance nevű újítás viszont tetszett: ez egy játékbeli virtuális valóság, amiben mások emlékeit előre-hátra pörgetve lehet nyomokat kutatni. Tök jó ötlet, és a játékba jól passzoló mechanika, cserébe ez az a játékelem, ami vizuális oldalról gyenge.

A Witcher 3 sem hozott játéktechnikai forradalmat, de kellemes, jól irányítható játékélményt adott a világon és a cselekményen túl is. A Cyberpunk 2077-nél nem ezt érzem, hanem azt, hogy sokszor túl kell esni egy hekkelésen vagy autós részen, mint valami szükséges rosszon, hogy végre folytatódjon a játék jobbik része. És akkor erre jön még egy olyan fejlődési rendszer, ami nagyrészt jobban működne asztali szerepjátékban, mint videojátékban. Én szeretem, ha egy játékban rögtön látom, érzem a főhős fejlődését, új kombót kapok, új fegyvert használhatok és így tovább. A Cyberpunk 2077-ben meg gondolkodom, hogy a megszerzett képességpontból 3%-kal többet sebezzen a pisztoly vagy 10%-kal kisebbet rúgjon vissza a shotgun, aztán vállat vonok, mert úgysem fog feltűnni.

Na de ha ennyi a baj vele, miért érdemes mégis játszani (majd, valamikor 2021-ben) a Cyberpunk 2077-tel? A világ és a történet miatt; V, az egyszerű zsoldos Night City-beli kálváriája miatt. Bár a fősztorit 20 óra alatt ki lehet végezni, nem érdemes, mert előtte a mellékküldetésekkel a sokszorosára lehet nyújtani a szórakozást. Amikor nem hisszük el, hogy Night City nyílt, szabadon feldúlható világ, hanem úgy játszunk, ahogy a fejlesztők elképzelték, küldetésről, küldetésre haladva, akkor nagyon be tud szippantani az egész, egyik-másik mellékvágány itt is szuper és fordulatos, a központi cselekményszál – amiben egy Keanu Reeves által játszott rocker-terrorista is szerepet kap, de még milyen szerepet! – erős és bemászik a bőr alá, mint egy kiberver csatlakozója. Ez viszont önmagában kevés lesz ahhoz, hogy egy új Witcher 3-at vagy egy új GTA-t köszöntsünk benne, „csak” azt érheti el, hogy nagyon szórakoztató, tartalmas és stílusos játék lesz, sok-sok patch után.

A Cyberpunk 2077 így tanmesei értelemben lett mérföldkő: megszületése körülményeiből és a végeredményből mindenki nagy tanulságokat vonhat le.

Hiába térült meg a játék már megjelenésekor (nyolcmillió előrendelés!), a CD Projekt Red vezetőinek biztosan fájt, hogy a premier után majdnem 30%-ot szánkázott a cég részvényárfolyama, és a bocsánatkérésekkel, visszatérítésekkel járó utólagos kríziskezelés hatására is elgondolkodhatnak azon, nem kellett-e volna akár az aktuális üzleti negyedév kárára csúsztatni a megjelenést vagy máshogy ütemezni az egyes platformverziók megjelenéseit. A fejlesztők és kreatív vezetők azon is morfondírozhatnak, hogy tényleg érdemes-e beígérni mindent és még annál is többet, amit aztán nem tudnak rendesen lefejleszteni vagy tartalommal megtölteni. A játékosok talán most megtanulták (haha, soha), hogy nem érdemes kritikátlanul előre sztárolni egy meg sem jelent játékot és gyakorlatilag a tökéletességet elvárni tőle. A gémersajtó egy része is magába nézhet: vállalhatatlan alkukba belemenve (premier előtt csak pc-s kódot kaptak, és nem használhattak saját felvételeket) felértékelték a játékot, mielőtt robbant volna a bugbotrány, aztán utólag mosakodhattak (igen, rád nézek, amerikai IGN).

Az egész balhé nagy vesztese a CD Projekt Red renoméja. Eddig ez a cég volt a játékvilág jófiúja, a nagykiadós manírok nélküli nagy kiadó, az agresszív másolásvédelemtől mentes játékok és a retrót megillető tisztelet kereszteslovagja. Most olyan kínos balhét húztak magukra, amihez hasonlót kevesen éltek át a játékiparban, talán csak a Bethesda a Fallout 4 körül. Vagy a Bethesda a Fallout 76 körül. Ezt a szégyenbélyeget nehéz lesz letörölni, de el lehet kezdeni, éppen a Cyberpunk 2077 kipofozásával. Ami ebben a formában, hiába jelent meg karácsony előtt, nem a legjobb karácsonyi ajándék idén. Jövőre viszont simán az lehet.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!